#Görögország




Így zuhanhat ki Görögország az eurózónából

A legvalószínűbb, hogy a görögök távoznak az eurózónából. Előbb várhatóan az EKB vonja meg a görög bankoktól a likviditási támogatást, mire a görög gazdaság fizetésképtelen lesz és összeomlik. Kénytelenek lesznek saját pénzt nyomtatni, amivel kizárják magukat az euróövezetből. Pedig a görögök többsége nem szeretne onnan kikerülni.



Rendkívüli helyzet és ülések a görög válság miatt

A görögök a vasárnapi népszavazáson nagy többségben nemmel szavaztak az EU és az IMF intézkedéscsomagjára, de ezzel alighanem az euróra is, még ha a görög kormányfő most minden erejével tüzet is olt. Hétfőn Görögországban politikai nagy tanácskozás, kedden soron kívüli egyeztetés az uniós vezetők között. Van, aki már humanitárius katasztrófát vizionál. A görög bankrendszer egy napon belül megrogyhat.



Megkezdődött a görög népszavazás

Történelmi jelentőségű népszavazás kezdődött vasárnap reggel Görögországban arról, hogy hajlandó-e a lakosság elfogadni a nemzetközi hitelezőknek az országgal szemben támasztott követelményeit, vagy inkább elutasítja a megállapodásért cserében feltételül szabott reformintézkedések bevezetését.




Ciprasz még utoljára feltüzelte híveit

A görög népszavazás előtt két nappal még nagygyűlésre hívta össze híveit a görög kormányfő, és arról beszélt, hogy méltósággal maradnak bent Európában, és nemet kell mondaniuk azokra, akik terrorizálják őket.


OECD: Az erősen eladósodott országok elveszíthetik a piacok bizalmát

Az államadósságok magas szintjének a gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatásaira figyelmeztetett a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet. Az OECD szerint például Görögország esetében az államadósságnak hosszú távon nem lenne szabad meghaladnia a bruttó hazai termék (GDP) 35 százalékát a jelenleg 180 százalék körüli arány helyett.





Megkegyelmezett Athénnak az eurózóna mentőalapja

Bár az eurózóna mentőalapja, az Európai Pénzügyi Stabilitási Eszköz (EFSF) szerint Görögország hivatalosan csődben van, a szervezet mégis úgy döntött, egyelőre nem követeli Görögországtól teljes tartozásának visszafizetését azt követően, hogy Athén nem törlesztett időben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).


Orbán: A rossz európai politika gerjeszti a bevándorlási hullámot

A miniszterelnök szerint a rossz európai politika a mostani többszörösére gerjesztheti a bevándorlási hullámot. Sok menekült azt látja ugyanis, hogy itt megvan, sőt be is fogadja az a jóléti rendszer, ami például az afrikai államokban teljesen hiányzik. A harmadik országból érkezőknek ezért minél hamarabb nyilvánvalóvá kellene tenni, hogy nincs esélyük a kontinensen, ha illegális úton érkeznek ide. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában péntek reggel azt is mondta: a szerb-magyar határra tervezett kerítéssel Magyarországban egyben uniós kötelezettségét teljesíti, mivel most ott húzódik a schengeni övezet egyik külső határa, így annak védelme kiemelten fontos.



Újabb 50 milliárd euró kell a görögöknek az IMF szerint

Görögország adóssághelyzete fenntarthatatlan, ezért a hitelezők által megkövetelt reformok végrehajtása mellett 2018 végéig további 50 milliárd eurós külső finanszírozásra és fennálló hiteleinek átütemezésére, rosszabb esetben újabb jelentős adósságelengedésre lesz szüksége pénzügyi helyzetének stabilizálásához - közölte csütörtökön a Nemzetközi Valutaalap (IMF).