Emberöléssel gyanúsítják a Pécsen meghalt kisfiú szüleit
A gyanú szerint az anyja bántalmazta a hároméves gyereket.
A gyanú szerint az anyja bántalmazta a hároméves gyereket.
hvg.hu
Biró Károly politikai lejáratást sejt a háttérben.
hvg.hu
Jellinek Dániel édesapjánál tavaly ősszel tartottak házkutatást, ugyanis a hatóság szerint az a cég, amit öt éven keresztül vezetett, 53 millió forint fiktív számlát fogadott be.
hvg.hu
A nő panaszt tett a gyanúsítás ellen és vallomást sem tett.
hvg.hu
A szakértő mostanra megállapította, a gyermek halálát fulladás okozta.
hvg.hu
A férfit betörés gyanújával tartóztatták le, néhány nappal később viszont életét vesztette. Az ügyészség azóta videót is közzétett arról, ahogy leteperik.
hvg.hu
Gyorsan lebuktak, de egyelőre csak az egyiküket sikerült elkapnia a rendőröknek.
hvg.hu
Akár 8 év börtönt is kérhet az ügyészség az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnökére, aki nemcsak a gyanú, hanem saját beismerő vallomása szerint is 30 millió forintért próbálta áruba bocsátani a vezetői posztját. Közel a vádemelés, közben Agócs János előbb szabadságra, majd betegállományba ment, és bár posztjáról nem mondott le, az ORÖ-t már régen nem ő vezeti.
Őrizetbe vették azt a 35 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy egy rendőrt megölt, kettőt pedig megkéselt tegnap éjszaka Újbudán.
hvg.hu
Dani Alves állítja, hogy nem is ismeri a nőt, aki feljelentette.
hvg.hu
A Central Médiacsoport tulajdonosa szerint nagy nyomás alatt áll, hogy váljon meg cégbirodalmától, de ez nem fog megtörténni. A költségvetési csalás miatti meggyanúsításáról azt mondta, ez az üzenet a magyar elit minden tagjának szól.
hvg.hu
Költségvetési csalással gyanúsítja a NAV a 24.hu révén a médiában is érdekelt milliárdos üzletembert, Varga Zoltánt – állítja saját információira hivatkozva a Magyar Nemzet. A lap szerint az adónyomozók feltételezik, hogy Varga az egyik hozzá köthető, részben EU-s pénzből is létrehozott cég áron aluli értékesítésével nagyjából félmilliárd forintos kárt okozhatott az uniós költségvetésnek.
hvg.hu
A három évvel ezelőtti tragédia kapcsán a közelmúltban két embert is meggyanúsított a rendőrség.
hvg.hu
DNS-minták alapján gyanúsítanak egy 26 évvel ezelőtti gyikossággal egy férfit. Még tavaly fogták el, most kiderült, évtizedekig rendőrként dolgozott.
hvg.hu
A két lány 2009-ben tűnt el, az akkor 19 éves lány holttestét nemrégiben találták meg a nyomozók. Nevelőapjuk nem működik együtt a rendőrséggel.
MTI
MTI
hvg.hu
A Lazsány László meggyilkolásával gyanúsított férfi korábbi ügyeiről derültek ki részletek.
hvg.hu
A gyanúsítottak szabadlábon védekezhetnek.
hvg.hu
A zuglói polgármester a meggyanúsítását politikai indíttatásúnak tartja. Tiszta a lelkiismerete.
hvg.hu
Az ügyészség szerint megalapozott a gyanú, hogy Horváth egy társával a fizetős parkolási rendszer üzemeltetésére keresett egy céget, amelytől a nyereségük felére tartottak igényt.
A hatóságok szerint Petro Porosenko illegális szénkereskedelmet folytatott.
MTI