#gyanúsítás






Rejtett kamerák, szexfotók, sötét titkok – nevelt lánya vádjai nyomán lett gyanúsított a volt alpolgármester

Nevelt lánya több mint tíz évvel ezelőtti molesztálásával gyanúsította meg a rendőrség 2018 nyarán a XVII. kerületi fideszes alpolgármestert, aki egyik pillanatról a másikra tűnt el a helyi közéletből. Úgy tudjuk, Fohsz Tivadar ellen elég bizonyíték gyűlt össze ahhoz, hogy meggyanúsítsák, de mivel a szemérem elleni erőszak elévült, az eljárást megszüntették. Felesége vallomása szerint Fohsznak súgtak a rendőrségtől, mielőtt házkutatást tartottak nála. Noha a molesztálási ügy elévült, tiltott pornográf felvétellel való visszaélés miatt a volt alpolgármester jelenleg is gyanúsított. Emellett Horvátországban is indult ellene eljárás.










Kitört a balhé a békési Fideszben Simonka György miatt, de a pártnak ez csak bolhaköhögés

Régi harcostársait tolta a pálya szélére az elmúlt hónapokban a bűncselekményekkel meggyanúsított Simonka György. Egyikük ki is tálalt. Simonkát ennek ellenére megyei elnöknek választhatják a mai tisztújításon, őt ajánlja melegen a Fidesz régióigazgatója is. Közben az is a tudomásunkra jutott, hogy talán mégsem Kerényi fog ajánlatot tenni az elnöki posztra.