Ismét rács mögött van a Muki néven elhíresült makói gyilkos
A férfi tavaly nyáron szabadult a börtönből.
A férfi tavaly nyáron szabadult a börtönből.
A lengyel férfi késsel támadt rá az álmából felébresztett 24 éves Borbálára. Később a gyilkos azt vallotta: "démonok szállták meg".
Miah Cerrillo még a 911-et is tudta tárcsázni, amíg a gyilkos egy másik osztályterembe ment át.
Több mint 30 éve történt gyilkosságok elkövetőjét azonosították egy DNS-vizsgálattal végzett családfakutatás segítségével az Egyesült Államokban – jelentette be Indiana állam rendőrsége.
A bulvárlap azt írja, hogy C. Károly korábbi barátnőjét megzsarolta és meg is erőszakolta, emiatt pedig börtönbe is került.
Az eset Varsóban történt.
A nő a kórházban halt bele sérüléseibe, a férfit még a bűncselekmény estéjén elfogták a hatóságok.
Viszont semmilyen olyan információ nem derült ki belőle, ami bármit is segíthetett volna a bűnügyek feltárásában.
A két fiatal holttestét múlt héten találták meg a Nelson folyó partján, de akkor még nem tudták megállapítani a halál okát.
Azt remélik, hogy az új DNS-vizsgálati technikáknak köszönhetően az eltelt hosszú idő ellenére is azonosítani tudják az elkövetőt.
John William King egy fekete férfival végzett brutális kegyetlenséggel. A támadót méreginjekcióval végezték ki.
R. Gábor azóta Sz. Gábor lett, még a '90-es években lőtt le egy férfit, hogy elrabolja Porschéjét. Tavaly egy autókereskedést rabolt ki, így újra börtönbe kell mennie.
Nakamoto Takasi egész hátát betöltik a jakuza tetoválások: az egyik legrettegettebb klán, a Kudo-kai egyik főnöke volt. "Akkor léptem be a klánba, amikor a jakuzák a fénykorukat élték Japánban"- mesélte a Guardian tudósítójának a most 52 éves megtért gengszter.
A most 63 éves Mark David Chapman még legalább két évig rácsok mögött marad, miután tizedszerre is megtagadták a szabadlábra helyezését.
Egy férfi áprilisban bántalmazott egy idős embert, aki belehalt sérüléseibe. Ezután két tettestársával elvitte értékeit. Az elkövető és egyik társa már rendőrkézen van, harmadik társuk elfogásában a lakosság segítségét kéri a rendőrség.
A kertészként és tájépítészként dolgozó családos férfi növénydézsákba rejtette áldozatai maradványait.
Egy 64 éves, visszaeső férfit barátnője meggyilkolása miatt ítéltek halálra. Egy 62 éves férfit pedig azért, mert agyonlőtte két kislányát.
A férfit 1999-ben ítélték halálra.