Bevezetheti a McDonald’s a házhozszállítást
Házhozszállítással próbálkozhat a világ legnagyobb gyorsétteremlánca, annyival csökkent a vendégeik száma.
Házhozszállítással próbálkozhat a világ legnagyobb gyorsétteremlánca, annyival csökkent a vendégeik száma.
Egyelőre kérdéses, hogy hosszú távon lesz-e elég kereslet a Gázai övezetben egy plázára, de a gyorséttermi szekció nagyon népszerű.
Néha jóleső érzés valamelyik McDonald’s csendes sarkában gyorskaját majszolni, és nem is az étel lényeges ilyenkor, hanem inkább az, hogy néhány percet szusszanhatunk úgy, hogy senki sem szól hozzánk. Vagy mégis?
Európában elsőként a magyar piacra lép be a világ harmadik legnagyobb pizzériahálózata, az amerikai Little Caesars.
Egy részben állami cégből álló konzorcium veszi meg őket.
Egyre több elemző számol reális forgatókönyvként azzal, hogy a Starbucks hamarosan értékesebb lesz, mint a McDonald's. Ehhez azért egy jókora adag szerencsére is szüksége volna a cégnek.
A KFC kreálmánya 11 speciális gyógy- és fűszernövény felhasználásával jött létre. Csirkét szerencsére nem tartalmaz.
Egy 25 éves férfi az egyik Blaha Lujza téri gyorsétteremben ellopta egy fiatal pénzét, majd ököllel megütötte, amikor az utánament. A rendőrök másnap elkapták a rablót.
Egy Blaha Lujza téri gyorsétteremben raboltak ki egy embert fényes nappal. Az elkövetőt térfigyelő kamerás felvételekkel keresi a rendőrség.
A mobilos előrendelés és fizetés jövőre elindul, de nem nálunk kezdik.
Helyi rendelkezésekkel igyekeznek útját állni az olaszok a McDonald's terjeszkedésének. A gyorsétteremláncnak megéri beszállni a versenybe.
Édesanyja Crohn-betegsége nyomán határozta el, hogy orvos lesz, és megpróbálja ennek a gyógymódját megtalálni. A napokban Nőkért és Tudományért díjat kapott Farkas Klaudiát kérdeztük a súlyos és elég gyakori betegségről, valamint arról, hogy fiatal nőként hogyan tud érvényesülni a kutatói pályán.
A magyar piacot is megcélozza Barack Obama egyik kedvenc amerikai gyorsétteremlánca, amely tarol az USA-n kívül. A Five Guys alig két év alatt például Nagy-Britannia legnépszerűbb junk food lánca lett.
Egy III. kerületben bejegyzett távol-keleti gyorséttermet zártak be a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) munkatársai, miután túl sok mindent mocskosnak találtak.
Nincs alapanyag, nem tudnak Big Mac-et adni a vendégeknek a venezuelai McDonald's gyorséttermekben.
Burgerkészítő robotokat fejlesztett ki egy kaliforniai startup, az új "munkaerőt" hamarosan ki is próbálják egy menő San Franciscó-i burgerbárban.
Hiába tiltakoztak többen is a gyorsétterem nyitása ellen, szombat óta zavartalanul működik a hely, több bíboros lakásával egy tömbben.
Amikor B. Tamás behajtott a gyorsétterembe, még nyilván ébren volt, de mire a kiszolgáló résznél felfigyeltek rá, már felébreszthetetlenül aludt, miközben a kocsi járó motorral várakozott. A rendőrök felébresztették, eljárás is indult.
22 emeletet zuhant egy öngyilkos férfi, aki a Petőfi Toronyház tetejéről ugrott le Debrecenben, és egy gyorsétterem tetejére zuhanva beszakította annak plafonját.