Tőkét emeltek Gyurcsány Ferenc feleségének cégénél
Dolgozói részvények kibocsátása miatt történt a változás.
Dolgozói részvények kibocsátása miatt történt a változás.
HVG
Szombaton írták alá a megállapodást a választási együttműködésről.
MTI
Ott tartunk, hogy legkorábban januárban lehet egyezség az MSZP és a DK között, a baloldalon megy a mutogatás, hogy ki a hibás. Az év eleji határidő azért necces, mert február közepén már aláírásokat kell gyűjteniük a jelölteknek, rohamosan fogy az idő.
Windisch Judit
Windisch Judit
Tóth Richárd
Ron Werber előbb jelentkezett be a 2018-as választási kampányba, és csak utána választott magának pártot. Úgy tudjuk ugyanis, hogy előbb Botka Lászlónál érvelt az összefogás mellett, és csak ezt követően szerződött le az LMP-hez.
hvg.hu
A gyűlölet karmesterének tartott tanácsadó nyugalomra inti az LMP-t, megmagyarázta, miért jó a Jobbikkal vitázni, és elmondta, mit gondol Gyurcsány Ferencről. Ron Werber szerint a jövő évi választás még nem lefutott.
hvg.hu
Ha pártja kormányra kerülne a jövő évi választások után, Gyurcsány Ferenc akkor is egyszerű frakciótag lenne, ellenzékben pedig frakcióvezető.
MTI
Megállapodás közeli helyzetben a két párt, több vitás körzet van még.
hvg.hu
A lakóhely nélküli honosítás kérdését és a határon túliak választójogának tényét lezárt ügynek tekintjük. Ezt a mondatot nem olyan régen Gyurcsány Ferenc kétszer is elfogadta.
-ha
„Az eljárást egy politikai motiváltságú eljárásnak tartom” – egyebek mellett ez olvasható Dobrev Klára pénteki kihallgatásának jegyzőkönyvében, amelyet Gyurcsány Ferenc felesége szombat este a Facebookon tett közzé.
hvg.hu
Nagyon pörög Gyurcsányék kampánya, új elemet vetnek be.
hvg.hu
A Demokratikus Koalíció programbemutató rendezvényen hallották félre a nyitó zenét.
unknown
A nagyobbik kormánypárt szerint a Demokratikus Koalíció választási kampányának része, hogy be akarja telepíteni a migránsokat.
MTI
MTI
hvg.hu
A Közös Ország Mozgalom választási nagygyűlésén egy sor civil, többek között Vágó Gábor, Ács Sándorné, Majtényi László és Törley Katalin mellett politikusok, Gyurcsány Ferenc, Karácsony Gergely és Fodor Gábor is felszólalnak. Gulyás Márton bejelentette, ők találják meg a 106 egyéni jelöltet.
T. R.
Stand up comedis elemekkel dúsítva mutatta be Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke a párt választási programját Salgótarjánban.
Windisch Judit
Dobrev Klárát berendeli a NAV bűnügyi igazgatósága, mert vélhetően nem adhatott volna kölcsönt Czeglédy Csaba cégének. Az Origó már egy hete megírta ezt, a Magyar Idők most értesült az egyik gyanúsított ügyvédjétől.
hvg.hu
A miniszter szerint Gyurcsány és Vona közösen kormányozna, a DK és a Jobbik összefognak majd az utolsó pillanatban. Eszméletlen eszmék a Mészáros Lőrinc tévéjében.
T. R.
Akkor még más idők jártak: Karafiáth Orsolya fogadásból belemarkolt a regnáló miniszterelnök fenekébe. És még egy elképesztő mondatot is mondania kellett. Megtette.
hvg.hu
A határon túli magyarok szavazati jogának megvonása kiverte a biztosítékot az Echo tévében.
hvg.hu
Erkölcsileg helyes és igazságos a jelenlegi választási rendszer, kifejezi, hogy "egy nemzethez tartozunk, de különböző helyzetben vagyunk" – hangoztatta a miniszterelnök pénteken Budapesten, a Magyar Állandó Értekezlet XVI. plenáris ülésén.
hvg.hu