Volt idő, amikor Gyurcsány zokszó nélkül fogadta el a határon túliak választójogát

Nincs még egy hónapja, hogy Gyurcsány Ferenc pártja bejelentette, aláírásgyűjtést kezdeményez a következő kérdéssel:

egyetért-e ön azzal, hogy ne szavazhassanak azok, akik soha nem éltek Magyarországon, és nem viselik a szavazatuk következményeit?

A Demokratikus Koalíció akciójának hivatalos céljáról keveset tudni. Népszavazást nem szeretnének, és arról sem közöltek semmit, hogy az összegyűlt aláírásoknak mi lesz a sorsa. Azaz a megjelölt tárgyban politikai nyomásgyakorlásra, konkrét lépésekre egyelőre nem lehet számítani. Nem túl merész föltételezés, hogy a kezdeményezés a jövő évi országgyűlési választási kampányt szolgálja, egyfelől adatbázis-építéssel, másfelől – politológia műszóval élve – a közbeszéd tematizálásával.

A DK ezzel egy régi, szenvedélyekkel teli vitát melegített föl. Az államhoz és/vagy etnikumhoz tartozás bonyolult kérdés, amelyben az eltérő álláspontok majd’ mindegyike mellé megfontolt érvek sorakoztathatóak föl. Részben ez az elvi vita jelent meg a 2004. december 5-i népszavazáson, amelynek eredménye, illetve eredménytelensége komoly megrázkódtatást okozott határon belül és kívül egyaránt. A referendum 10. évfordulóján a hvg.hu összeállítást közölt, amelyben felvidéki, erdélyi, kárpátaljai és vajdasági szerzők egyaránt megszólaltak, és megjelentek egymással ellentétes nézőpontok is.

Az immár 13 évvel ezelőtti népszavazás szinte általános kritikája, hogy miközben a határon túli magyarok és a magyarországiak kapcsolata letagadhatatlanul fontos, távlati ügy, addig a szembenálló felek nem tudták függetleníteni magukat pillanatnyi érdekeiktől, és üzeneteikkel a magyar társadalomban meglévő, különféle idegenellenességekre erősítettek rá. Ezúttal a Gyurcsány-párt látszólag csak a közjogi helyzetre fókuszál, azonban kampányában ismételten megjelennek olyan elemek, amelyek a belhoni magyarok bizonyos köreiben tettenérhető, határon túliakkal szembeni ellenszenvre vagy egyenesen irigységre játszanak rá.

Más DK-s anyagok leplezetlenül igyekeznek egymással szembefordítani a határon belülieket és túliakat.

2004-ben Gyurcsány Ferenc volt a miniszterelnök, a december 5-i döntés számára sikert hozott. Lapunk rendszeres szerzője, Tamás Gáspár Miklós akkori megfogalmazásában: „a népszavazási küzdelemben a hagyományos nacionalizmus és a bevándorlóellenes »jóléti sovinizmus« csapott össze, és természetesen az utóbbi nyert.” A nyolcadik éve kormányzó Fidesz második ciklusának szinte egyetlen üzenete, hogy meg kell védeni magunkat a bevándorlóktól, a más kultúrájú, Európába érkezőktől, és szemlátomást a menekültellenes propaganda a kormánypárt számára sikert hoz. Jó eséllyel ismételten két idegenellenesség fog egymásnak feszülni.

Az előző választás előtti kormányváltásra jelentkező, ellenzéki erők egy részének (többségének) határozott ígérete volt, hogy szembenéznek a 2010. előtt történtekkel, adott esetben hibákkal. Ennek szellemében született 2013 júniusában egy megállapodás az akkori legnagyobb ellenzéki szervezet, a Magyar Szocialista Párt és a Bajnai Gordon nevével fémjelzett Együtt 2014-PM szövetség között. A „közpolitikai alapelvekről” szóló dokumentum 24. pontja a következőt tartalmazza:

tudatában vagyunk a határon túli magyarok sorsáért viselt felelősségünknek. Nem szakítunk fel behegedt sebeket, így a lakóhely nélküli honosítás kérdését és a határon túliak választójogának tényét lezárt ügynek tekintjük

Ezeknek a mondatoknak inkább gesztusértékük volt, mintsem valódi, fajsúlyos helyzetre reagáltak. Noha 2014-ben tényleg a határon túliak szavazata juttatta újból kétharmadhoz a Fideszt, ennek csekély jelentősége volt, hiszen a teljes közjogi átalakítás már előzőleg megtörtént, és akkor sem következett be érdemi változás az országlásukban, miután Orbán Viktorék elvesztették alkotmányos többségüket. Matematikailag ugyan az sem kizárt – bár ebben a választási rendszerben nagyon kicsi a valószínűsége –, hogy szoros választási eredmény esetén a határon túliak szavazata döntsön a kormányzásról, ez sem lényeges különösebben, hiszen érdemi változások eléréséhez – az időközben megszerzett állami és azon kívüli hatalmi pozíciók miatt – nagyon meg kell verni a Fideszt. A megállapodás – ahogy hangsúlyozták is – inkább egy szimbolikus küzdelemről való lemondást jelentett.

A paktum a felek elhatározása szerint minden későbbi egyeztetésnek alapját képezte. Így amikor az ellenzéki szövetség kiszélesítéséről volt szó, Mesterházy Attila, a szocialisták elnöke a fenti dokumentumot küldte el Gyurcsányéknak, majd örömmel vette, hogy az abban foglaltakat a DK-sok „maradéktalanul elfogadták”. Az újabb Mesterházy-levélre – amely már a konkrét képviselőjelölti helyek iránti igényt tudakolta – Gyurcsány megerősítette, hogy

megállapodásunknak elvi akadálya nincs.

A tárgyalások 2013 őszén megszakadtak, és csak a következő év telén – az ellenzék reménytelen helyzetében föllépő értelmiségiek nyomására – indultak újra. A már végleges összefogásban megerősítették a 2013-as közpolitikai megállapodást.

Bár a megegyezések a 2014-es választásra, illetve egy azt követő esetleges kormányzásra vonatkoztak, és mivel a választást az ellenzék elvesztette, lehet azt mondani, hogy a szövegek érvényüket vesztették. Kivételt ez alól – értelemszerűen – az elvi éllel megfogalmazott megállapítások jelentenek. A paktumokat aláírók egyértelműen és végérvényesen leszögezték: a határon túliak választójogának tényét lezárt ügynek tekintjük. A lezárt tényt 2017 őszén Gyurcsány Ferenc újranyitotta.