Halálra gázolt egy 24 éves férfit a HÉV
A szentendrei vonalon történt baleset miatt a szerelvények csak egy vágányon közlekedtek.
A szentendrei vonalon történt baleset miatt a szerelvények csak egy vágányon közlekedtek.
A gázolás még januárban, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ragályon történt.
A békéscsabai eset 2016 novemberében történt, a balesetben egy 16 éves fiatal halt meg.
Az első gázolás után átesett a másik sávba, ahol szintén elütötték. Életben van, de megsérült.
A három sávból csak egy járható a Kosztolányi tér felé.
A kecskeméti maffiaperből is ismert M. Richárdot péntek reggel vezetőszáron vitték az ügyét tárgyaló bíróságra.
Nem vette figyelembe a jelzőtáblát.
Az elgázolt férfi a helyszínen meghalt. A Deák térig közlekednek a pótlóbuszok.
A nő fékezés nélkül ütötte el a 85 éves férfit, ezután rögtön elhajtott. Az ítélet nem jogerős.
A férfit a mentők súlyos sérülésekkel vitték kórházba.
A baleset egy vasúti átjáróban történt, a férfi a helyszínen meghalt.
Édesanyja szerint a zene nagyon fontos volt a lány számára, aki épp ez Tankcsapda-koncertről tartott hazafelé, amikor a tragédia történt.
A bíró az ország történetének egyik legsúlyosabb tömeggyilkosságának nevezte a 29 éves gázoló tettét.
Súlyosan megsérült a gyalogos, akit elütött egy teherautó. A jármű kidöntött egy villanyoszlopot is a helyéből.
A BKK-val szerződésben álló cég munkatársa halt meg két nappal ezelőtt a Nyugati pályaudvarnál.
Az ügyészség szerint nem indokolt az előzetes letartóztatása.