Emelkedő energiaárakra figyelmeztetett a német kancellár
Az orosz energiáról való leválás magasabb energiaárakat hoz majd Németországnak.
Az orosz energiáról való leválás magasabb energiaárakat hoz majd Németországnak.
A lengyel miniszterelnök szerint az eddigi szankciók nem tartják vissza Oroszországot, ezért további intézkedéseket javasolt, és tíz pontban foglalta össze, mit kellene tenni a nemzetközi közösségnek Ukrajna megmentéséért, valamint azért, hogy eltántorítsák Putyint a harcok folytatásától.
A nyugati szakemberek még most is gyűjtik a bizonyítékokat, de a tisztségviselők már arról beszélnek, hogy az orosz katonai hírszerzés, a GRU az invázió első napjaiban feltörhette a műholdas kommunikációt kínáló amerikai Viasat rendszerét.
A holland cég 2022 végéig még fizeti azt oroszországi munkavállalóit.
Oleg Gyeripaszka azzal riogatott, hogy az egész világ megszenvedi majd az orosz-ukrán háború következményeit.
A videók a hétvégén jelentek meg, a valódiságukat még nem igazoltál, Moszkva azonban már vizsgálatot sürget. Mindeközben nem zárható ki, hogy hamis felvételekről van szó, amelyek célja pont az ukránok lejáratása.
Az ukrán elnök szerint már nem ismerni ezeknek a gyerekeknek a pontos helyét.
Az ukrán elnök hajlandó kompromisszumokat kötni, ha az kell a békéhez, de Ukrajna demilitarizálása és „nácimentesítése” teljesen értelmetlen felvetés szerinte. Zelenszkij azt is mondta: Putyin másra számíthatott Ukrajnában. Kövessék folyamatosan frissülő hírfolyamunkat!
Az ukrán elnökkel készült interjút az orosz tömegtájékoztatási és távközlési hatóság betiltotta.
A kriptovaluták háborús időkben is több mint hasznosak, hiszen egy egyedi jelszó mögé helyezhetők, így az eltett pénz nagyobb biztonságban van.
Éhínséget okozhat az ukrajnai konfliktus, mert több népes országban is a háborúzó felektől szerezték be korábban a gabona nagy részét.
Prágában oroszok demonstráltak Vlagyimir Putyin ellen.
Pedig Vlagyimir Putyin a barátságtalan országoktól rubelben kéri a fűtés bérét.
Az amerikai elnök az orosz néphez is szólt, azt mondta, őket nem tartja ellenségnek.
Az amerikai elnök ukrán menekülteket látogatott meg Lengyelországban.
A Csernobil melletti várost szombaton vették be az orosz csapatok, azonban a város lakói tüntetéssel próbáltak ellenállni.
A Spotify nem tudja garantálni a dolgozói és a felhasználói biztonságát Oroszországban, ezért úgy döntött, áprilistól leállítja a szolgáltatását az országban.
A Krasukha-4 az egyik legfejlettebb orosz haditechnikai rendszer, aminek egyik elemét nemcsak megszerezték az ukránok, de már úton is van az Egyesült Államok németországi támaszpontjára.
Az olajtársaság közleményében jelezte: kiállnak Ukrajna mellett.