Kijev megvonta több nyugati újságíró akkreditációját Herszonban
Médiaértesülések szerint a CNN amerikai és a Sky News brit hírcsatorna legalább hat tudósítója veszítette el akkreditációját.
Médiaértesülések szerint a CNN amerikai és a Sky News brit hírcsatorna legalább hat tudósítója veszítette el akkreditációját.
MTI
Az ukrán elnök néhány nappal az orosz csapatok kivonulását követően érkezett meg a dél-ukrajnai regionális központba.
A napfényes órák csökkenő száma és a hideg miatt elszenvedett sérülések megnövekedett kockázata egyaránt olyan tényezők, amelyek miatt jobb ötletnek tűnik védelemben maradni, semmint átmenni támadásba.
hvg.hu
Az ukrán elnök közölte, hogy minden felelőst bíróság elé fognak állítani, Pekingben felelőtlenségnek tartják, hogy Moszkva nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik.
hvg.hu
A kínai miniszterelnök megjegyzései azt sugallták, hogy Pekingnek kellemetlen Oroszország közelmúltbeli nukleáris retorikája.
hvg.hu
Az ukrán elnök szerint minden felelőst bíróság elé fognak állítani.
hvg.hu
A globális hitelező szerint a G20-as csoport legtöbb gazdaságában tartós marad a magas infláció.
hvg.hu
A kormányzói hivatal minden segítséget megad az evakuáláshoz.
MTI
Az ukrán központi bank közölte, hogy felkészíti az ország bankrendszerét a fenyegető áramkimaradások kezelésére - írja a SkyNews.
hvg.hu
A magyar kormány nem támogatja, hogy az EU havi 1,5 milliárd euróval támogassa az Oroszország által megtámadott Ukrajnát.
hvg.hu
Egyelőre nem világos, ez hogyan befolyásolja az orosz visszavonulást.
hvg.hu
Az ukránok szerint nem lehet egy-két nap alatt visszavonni az orosz csapatokat Herszonból. Oroszország Ukrajna elleni háborúja 261 napja zajlik. Kövesse a híreit itt.
hvg.hu
A hírszerzői jelentések szerint még a várost sem hagyták el az oroszok, nemhogy a környékét.
hvg.hu
A magyarok többsége szerint a miniszterelnöknek keményebben ki kellene állnia Oroszországgal szemben – derül ki abból a kutatásból, amelyet a Publicus Intézet a Népszava megbízásából készített.
hvg.hu
Szerdán azt már megírta a sajtó, hogy az orosz elnök a külügyminiszterét küldi maga helyett Balira.
hvg.hu
A gigantikus elemeket legyártották, már úton vannak a Krímbe.
hvg.hu
Hamarosan elérik Herszont az ukrán csapatok, az oroszok pedig már deportálták is onnan a lakosságot. Szerdai híreink a háborúról.
hvg.hu
Az agresszor iráni drónokat vet be és az infrastruktúrát veszi célba, hogy megtörje az ukránok harci kedvét. Ám a történelem azt tanúsítja, hogy ez a taktika csak fokozza az ellenfél elszántságát. Lapszemle.
hvg360
"Egy tele Lada ukrán macskáról" adott hírt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Egy odesszai nő azt állítja, hogy a Fekete-tenger partjától vezetett Budapestig, kocsijában tíz állattal.
hvg.hu
Jake Sullivan, a Biden-kormány nemzetbiztonsági tanácsadója elmondta, hogy az eszkaláció elkerülése érdekében szükséges nyitva tartani a kommunikációs csatornákat, közben az oroszok a megszállt ukrán területeken szinte mindenhol védelemre rendezkednek be.
hvg.hu