Emléktáblát állítottak az elhunyt Lövőház utcai hajléktalannak
Emléktáblát állítottak annak a hajléktalan férfinak, aki a Lövőház utca egyik padján élt, és november végén halt meg.
Emléktáblát állítottak annak a hajléktalan férfinak, aki a Lövőház utca egyik padján élt, és november végén halt meg.
Egy Lövőház utcai hajléktalan férfit gyászolnak a környékbeliek. Sándor pénz helyett könyvet kért az arra járóktól, a hétvégén halt meg.
Saját testvérüket, anyjukat, feleségüket sem vették észre annak a New York-i kísérletnek a résztvevői, amellyel azt akarták bizonyítani, hogy a járókelők totálisan kizárják látókörükből a hajéktalan embereket. Még akkor sem, ha véletlenül rájuk néztek.
Hirdetőtáblákat megépíteni, fenntartani és drága, illetve bérelni sem igen olcsó. Mindeközben általában semmilyen funkcionális célt nem szolgálnak. Egy szlovák építész ugyanakkor most egyedi megoldást talált a hirdetőtáblák hasznosítására, mellyel a hajléktalanokon is segíteni lehet.
A művészet néha a legkoszosabb sarokban pihen, csak kevesen veszik észre. A videón szereplő férfi harminc éve él az utcán, de közben autodidakta módon megtanult zongorázni. A felvételen saját kompozícióját adja elő.
Kétszáz hajléktalan embernek ad munkát a ferencvárosi mintaprojekt, a márciusig tartó foglalkoztatási programot a Belügyminisztérium 300 millió forinttal támogatja. Az "utcáról a munka világába" elnevezésű projekt második ütemének keretében csütörtökön hulladékaprító gépeket és egy brikett-tárolót adtak át a Gubacsi úti telephelyen.
Azt a két fiút, akik a bűncselekmény elkövetésekor még csak 17 évesek voltak, hat évre, a nagykorúakat 11 évre ítélte jogerősen a Fővárosi Ítélőtábla kedden. A pilisszentiváni hajléktalan férfit egy korábbi konfliktus miatt bántalmazta a négy nagydarab fiú, majd sorsára hagyták az erdőben, ahol aztán meghalt.
74 sérülést talált az orvos szakértő azon a hajléktalan férfin, akit négy részeg fiatal vert agyon Pilisszentiván határában. A támadók közül ketten még fiatalkorúak. A vádlottak közül ketten hat, ketten pedig nyolc év letöltendő börtönbüntetést kaptak első fokon. Az ítélet nem jogerős.
A Város Mindenkié csoport évente megrendezésre kerülő, immár 4. Üres Lakások Menetét tartja Budapest belvárosában.
Pécs belvárosában és a baranyai megyeszékhely több városrészében nem lehet életvitelszerűen a közterületen tartózkodni október közepétől – döntött csütörtöki ülésén a pécsi közgyűlés.
John Paul Dejoria többször is hajléktalanná vált az évek során, volt olyan, hogy egy nem működőképes autóban kellett laknia kicsi gyermekével. Egy 700 dolláros kölcsönből ugyanakkor egy partnerrel belevágott az üzletbe, és mára dollármilliárdossá vált.
Nyilakat lövöldöz, csörög-csattog éjszaka, pucéran szaladgál és az utca közepére ürít az a hajléktalan férfi, aki nemrég fészkelte be magát egy jákói házba. A környéken élőket zavarja, vannak, akik félnek tőle, mégsem tudják eltávolítani a faluból – írja a Sonline.
Hajléktalanok lakásává lehetne átalakítani az útszéli plakátok állványait egy szlovák tervező csapat szerint.
Beszakadt egy ház mennyezete Apátfalván és maga alá temette az épületben meghúzódó hajléktalan férfit.
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésért jogerősen életfogytiglanra ítéltek egy hajléktalan fiatalembert. 28-szor vágta bele a kést egy győri nyugdíjasba, aki felhívta őt a lakásába.
Nap mint nap látjuk, de nem gondoljuk, hogy hajléktalan emberek otthonában járunk. A szellőzőnyílás kályha, a koszos szökőkút mosdó, a közvécé pedig lakás. Kevesen tudják, hogy fedél nélküliként sokszor drágább az élet. Az otthontalanok helyzetét pedig tovább nehezíti, hogy számos közterületről kitiltották őket, bujkálniuk kell, így a szociális munkások is sokkal nehezebben találnak rájuk. Egy belvárosi túrán a hajléktalan szemével néztük az ismert városi helyeket.
Vádat emelt az ügyészség annak a társaságnak a tagjai ellen, akik az év első éjszakái egyikén, egy eldurvult mulatozás végén brutálisan összevertek és összerugdostak egy hajléktalant Keszthelyen. Áldozatuk a támadás következtében életveszélyes sérüléseket szenvedett, többek között a lépét is el kellett távolítani a túlélése érdekében.
A Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) felmérése szerint a hajléktalanoknak között egyre kevesebb embernek van rendszeres munkája, az országosan megkérdezett tízezer hajléktalan közül pedig mindössze 334-en jutottak az év elején közfoglalkoztatáson keresztül jövedelemhez.
Helyeslést is, de főként megrökönyödést váltott ki Londonban, amikor néhány hete tömegesen jelentek meg a földbe csavarozott acéltüskék az utcán élők által gyakran használt ülő, fekvőhelyeken. Meg is van az első olyan csoport, amely a civilizáció e szégyenét nem is hagyja annyiban.
Formabontó módon zajlik majd a szlovák elnök beiktatási ceremóniája – írja a pozsonyi Új Szó.