#hajózás

Egyedülálló hajómúzeum nyílt Jugoszláviában
 

Egyedülálló hajómúzeum nyílt Jugoszláviában

Jugoszláv hajógyártás ma már semmiképp nem létezik, hiszen maga a szövetségi köztársaság is lassan a történelmi idők homályába vész, de Nikola Markovćnak eszébe jutott, hogy mit lehetne csinálni a hajóroncsokkal: múzeumot varázsolt a hajóroncsokból.

hvg.hu hvg.hu

Tokió: teljesen biztonságosak a kikötők
 

Tokió: teljesen biztonságosak a kikötők

A japán közlekedési minisztérium megpróbálja eloszlatni az attól való félelmet a nemzetközi hajózási cégek körében, hogy sugárveszély van Tokióban és Jokohamában, a minisztérium pénteki közlése szerint az ország legnagyobb kikötői "teljesen biztonságosak".

MTI MTI

Lesz-e Konstanca „magyar” kikötő?
 

Lesz-e Konstanca „magyar” kikötő?

A magyar cégek kezdik felfedezni a lehetőséget a román kikötőben, Konstancában. A fekete-tengeri város és Magyarország között az áruforgalom a gazdasági válság ellenére csaknem 70 százalékkal nőtt 2007-2010 között. Egy hazai hajózási szakértő felvetette az elmúlt napokban, hogy a magyaroknak saját rakpartot és gabonasilókat kellene kiépíteniük Konstancában.

Szegő Iván Miklós Szegő Iván Miklós


Túlélési technikák az elpusztíthatatlan Tom McNallytől
 

Túlélési technikák az elpusztíthatatlan Tom McNallytől

A megfelelő felszerelés nélküli hajózást egyetlen hajózási szaklap sem állíthatja példaként olvasói elé. Körbehajózni a földet egy olyan hajóval, amellyel önerőbőlmég a kikötők megközelítése is nehézséget okoz - ez inkább személyes ügy. A Yacht Magazin interjút készített Tom McNally-vel, akinek ez a specialitása.

unknown unknown


Célkitűzés a hajózás részarányának növelése a közlekedésben
 

Célkitűzés a hajózás részarányának növelése a közlekedésben

Az unióban és Magyarországon is célkitűzés, hogy az energiahatékony és környezetbarát hajózás részarányát növeljék a közlekedésben - mondta Schváb Zoltán közlekedési helyettes államtitkár pénteken Siófokon. Beszámolt arról is, hogy július elsejétől várható az AIS (automatikus azonosító rendszer)nagyhajókat érintő bevezetése.

MTI MTI



Tengeri utazás álomvilággal fűszerezve
 

Tengeri utazás álomvilággal fűszerezve

A Disney márkanév nagy haszonnal megtérülő befektetés szerte a világon. Nem csoda, hogy az 1995 óta működő Disney hajótársaság, a Disney Cruise Line ma már összesen három Disney-témájú óceánjáró hajóval igyekszik meghódítani a családosokat. Persze álomvilágba illő árakon.

kadarm kadarm



Léket kapott egy hajó a Dunán
 

Léket kapott egy hajó a Dunán

Léket kapott egy áruszállító hajó a Dunán Visegrádnál szerda délután, a kapitány a partnak manőverezi a német zászló alatt hajózó vízi járművet, hogy megmentse az elsüllyedéstől - erősítette meg az MTI információját a Közlekedésbiztonsági Szervezet szóvivője.

hvg.hu hvg.hu