Félmillió forintra büntetné Kövér Tordai Bencét, mert bohócorrot vitt a legfőbb ügyésznek
Úgy tűnik, nem csak Polt Péternek nem tetszett a dolog.
Úgy tűnik, nem csak Polt Péternek nem tetszett a dolog.
hvg.hu
A házelnök nem egészen félperces sajtóelhárítási helyzetgyakorlatot mutatott be a Parlament egyik folyosóján.
Erről az ATV kamerái előtt beszélt a házelnök.
hvg.hu
Az elmúlt nyolc évben a válságkezelésen túljutottunk, a változás alapjait megteremtettük, a következő időszakban a miniszterelnök többet tud majd a jövőkép kialakításával, az ehhez szükséges stratégiák kidolgozásával foglalkozni, a kormányzás a kormányfő személyére szabottabb lehet - mondta az MTI-nek adott interjújában Kövér László, az Országgyűlés újonnan választott elnöke.
MTI
Az Európai Baloldal is csatlakozik azokhoz, akik már május 7-én tiltakozni akarnak a Kossuth tér lezárása ellen.
hvg.hu
A republikánus képviselő bejelentette, hogy az ősszel tartandó félidős választásokon nem jelölteti magát újra, és 2019 januárjában távozik a washingtoni politikai életből.
MTI
Az LMP társelnöke Jeszenszky Géza volt külügyminiszterrel beszélgetett volna szokásos korrupcióinfós sajtótájékoztatóján, ám a házelnök indoklás nélkül elmeszelte Hadházy kérését.
hvg.hu
A házelnök úgy látja, hogy Soros György a nemzetállamok lebontásával nyílt társadalmat akar létrehozni.
MTI
Nem csak a szemléltetőeszközök használata tilos a parlamenti képviselőknek, egyre korlátozottabb a jogkörük, Kövér László házelnök folyamatosan nyirbálja azokat, írja az e heti HVG.
HVG
A házelnök úgy látja, hogy egyes országok jobbközép pártjainak képviselői nem hisznek már a konzervatív értékek képviselhetőségében. Szerinte a német CDU ezért cserélhetné le a nevében a keresztény jelzőt a centrumra.
hvg.hu
Már megint egy engedély nélküli szemléltetés.
hvg.hu
Nem szép dolog engedély nélküli szemléltetésben részt venni a parlamentben, bábozni az államfői beszéd alatt pedig különösen sértő a házelnök szerint.
hvg.hu
A Fidesz közleményben jelentette be péntek délután, hogy megújította választási megállapodását a Fidesz és a Lungo Drom. Az elmúlt hetek egyik nagy kérdése volt, hogy a Farkas Flórián körüli botrányok miatt a Fidesz hajlandó-e továbbra is együttműködni a Lungo Drommal vagy sem.
hvg.hu
A házelnök szerint nem az ő felelőssége Mészáros Lőrinc meggazdagodása, és Lázár János is azt állította, hogy nem foglalkozik mások gazdagodásával. Orbán Viktor és sajtófőnöke pedig a felcsúti polgármester vagyonosodásáról szóló kérdések után válasz helyett újabb sajtólerázó mutatványt adtak elő.
hvg.hu
Az Országgyűlés hivatala árulta el a kitiltottak számát.
hvg.hu
A házelnök jelentősen megkurtította Szabó Szabolcs tiszteletdíját. Az ellenzéki politikus a 24.hu-nak azt mondta, hogy nem izgatja Kövér László „erősködése”, de vizsgálják a fellebbezés lehetőségét.
hvg.hu
A Bors szerint Kövér László csak a jövő évi választás után dönti el, beköltözik-e az új belvárosi házelnöki rezidenciába. Az MSZP-s Mesterházy Attila azt mondta a lapnak, hogy az átalakításhoz felvásárolt lakások kilenc lakóját már kiköltöztették a Balassi Bálint utcai házból.
hvg.hu
Panamában kapták lencsevégre magyar turisták a házelnököt, akinek láthatólag a szokott precizitással serken újra a bajsza.
hvg.hu
Olyan tett az Országgyűlés elnöke, amire valószínűleg nem sokan számítottak. Új külsővel jelent meg a Virtuózok újévi koncertjén, és bátran állítható, hogy alig lehetett ráismerni – derült ki a tévéközvetítésből.
hvg.hu