szerző:
hvg.hu

Hosszan indokolta az országgyűlés elnöke, hogy miért szigorították hétfőn a parlamenti belépési szabályokat és miért kell összességében szigorítani az üléstermi viselkedésre vonatkozó szabályokon is. Kövér László szerint messze nem a parlamenti fizikai rendbontásokkal kezdődött a folyamat, amely miatt most módosítani kell. A Századvég által javasolt magatartási kódexből viszont köszöni, nem kér.

Általános megelőző intézkedésnek nevezte a hvg.hu-nak Kövér László házelnök, hogy egy pár nappal ezelőtti belső utasítás a korábbinál magasabb szintre emelete a biztonsági intézkedések szintéjét a parlamentben. (Az intézkedés szövege - amelyről vasárnap írtunk - eredetileg „további intézkedésig” formulát használta, vagyis úgy tűnt, hogy hosszabb időre érvényben lehet szigorítás, az országgyűlés sajtófőnöke azonban cikkünk megjelenése előtt pontosított: eszerint csak az ülésszak nyitónapjára, február 18-ra szólt a korlátozás – a szerk.) Az utasítás értelmében nemcsak az újságírók és a látogatók, hanem az Országgyűlés Hivatalának összes dolgozója – köztük a képviselők és a frakciók munkatársai -, sőt, még az országgyűlési őrség tagjai is csak biztonsági ellenőrzés és átvizsgálás után léphettek be a képviselői irodaházba és az Országházba.

A szigorítást Kövér László magyarázat szerint nem valamilyen konkrét fenyegetés hatására hozták, hanem a botrányos december 12-i ülésnap eseményeiből okulva döntöttek úgy, hogy senki ne vihessen be olyan tárgyat az országgyűlés, illetve az irodaház épületeibe, amivel akár képviselők biztonságát, akár az ülés lefolytathatóságát veszélyeztetheti. A kérdésre, hogy attól tart-e, esetleg fizikai erőszak érheti a Házban a kormánypárti képviselőket, a házelnök azt mondta:

A mai zaklatott világban ezt amúgy is nehéz kizárni, de Magyarországon egyes képviselők a józan eszük elvesztésében már eljutottak arra a pontra, hogy nem tudják érzékelni a jog és a jogszerűtlenség határait.

A képviselőket a házelnök szerint továbbra sem ellenőrzik – ők képviselői igazolványuk felmutatásával eddig és ezután is átvizsgálás nélkül mehettek/mehetnek be az épületekbe -, de Kövér László többször is hangsúlyozta: ez egyelőre van így: ha indokoltnak látja, ez is változhat, bár reméli, hogy eddig nem kell majd eljutni.

©

Az országgyűlés elnöke megerősítette, hogy a tavaszi ülésszakon valószínűleg szigorítják majd az országgyűlési törvényt annak érdekében, hogy a december 12-i rendbontás ne ismétlődhessen meg.

Kérdésünkre, hogy a képviselőkre vonatkozó fegyelmi-magatartási szabályok készülő szigorításai közt lesz-e például olyan, amely korlátozza az ülésterembe vihető eszközök - például sziréna, vagy megafon - használatát, Kövér László azt mondta: „minden előfordulhat”, bár szerinte abból kellene kiindulni, hogy 2010-ig a jelenleg hatályban lévő szabályok egy jelentős részét le sem kellett írni,

mert normális képviselőnek eszébe sem jutott, hogy áthágja azokat, arra hivatkozva, hogy bizonyos tilalmak nincsenek törvényben rögzítve.

Olyan tilalom viszont, hogy a képviselők ne közvetíthessenek élő magánvideókat a mobiljukkal, a házelnök szerint nem valószínű, olyan szabályokat szerinte ugyanis felesleges hozni, amiket úgysem lehet betartatni.

A magatartási problémák között Kövér László utalt arra a tavaly novemberi esetre is, amikor a DK képviselői – ugyancsak évtizedes íratlan szokásjogot felrúgva - nemmel szavaztak egy megüresedett kormánypárti képviselői hely új birtokosának (a mandátumáról lemondó Balog Zoltán helyett beülő Budai Gyula - a szerk.) mandátumigazolására, így szerinte messze nem a parlamenti fizikai rendbontásokkal kezdődött az a folyamat, hogy

az ellenzéki képviselőknek elmentek otthonról, elgurult a gyógyszerük, és miközben döngetik a mellüket, hogy ők a demokraták, és a jogállamiság védői fogalmuk sincs, fel sem fogják, hogy a cselekedeteik, gesztusaik mekkora kárt okoznak.

A Századvég által javasolt képviselői magatartási kódexről a házelnök azt mondta, szerinte nem ez a jó irány:

Bár nem olvastam, de díjazom a segítőkész szándékkal megfogalmazott ötleteket, de aki a jogi normákat sem tartja be, attól miért gondoljuk, hogy elvárható lenne egyfajta új erkölcsi normarendszer követése? Ők (az ellenzék) nyíltan felmondták a közös szabályok betartásának eddig mindenki által közösen vállalt kötelezettségét, ezzel nincs mit tenni.

Kövér László ugyanakkor reméli, hogy az volt a mélypont, ami december 12-én zajlott, és a történtekből az ellenzék is levonta a megfelelő következtetéseket. Pláne, hogy az alkalmazott eszközök szerinte még a saját szavazóbázisán belül sem voltak népszerűek.

Ebből lehet normális következtetéseket is levonni, vagyis, hogy nem kell ezen az úton menni tovább, meg lehet abnormálisakat is, hogy azért nem elég népszerű még ez a ramazuri, mert nem elég következetes, és akkor rá kell tenni még egy lapáttal.

Miután idén két választás áll az ország előtt, „és nyilván nehéz stratégiát váltani egy választási küzdelem közepén”, a házelnök szerint „benne van a pakliban, hogy az ellenzék nem képes leszállni erről az önként választott kényszerpályáról.”

Kövér László állítása szerint az országgyűlési törvény szigorításához saját javaslatai is lesznek, de hogy milyen jellegűek azt nem árulta el.

Legalább fájjon

A december 12-i ülés után a láthatóan feldúlt házelnök a hvg.hu-nak sajnálkozva beszélt arról, hogy egyelőre nincs más eszköz a kezében, mint a képviselői tiszteletdíjak megvonása. Pár nappal később az InfoRádiónak arról is beszélt: nem túl optimista abban, hogy a szigorúbb tiltás meg fogja akadályozni a későbbi hasonló eseteket,

de ha az ellenzéknek ez állandó jelleggel alkalmazott eszköze lesz, akkor – hadd válaszoljak kicsit ironikusan – legalább fájjon nekik.

Kövér László február elején be is nyújtotta a büntetésekre vonatkozó javaslatait a házbizottságnak: a pulpitust elálló ellenzéki képviselőknél teljes, egyhavi tiszteletdíj-elvonást, kilenc rendzavaró jobbikos és LMP-s képviselőnél pedig a tiszteletdíját harmadának elvonását kezdeményezte.

A téma egyébként, hogy hogyan kell(ene), illetve nem kell(ene) viselkednie egy képviselőnek, nemcsak a magyar, hanem az Európai Parlamentben is felvetődött, a testület alig két hete, saját belső működési szabályai módosításaik közt fogadta el a magatartási szabályok szigorítását. Az új szabályok értelmében a képviselők például nem akadályozhatják a parlamenti munka zökkenőmentességét, a biztonság és rend fenntartását a parlament épületeiben vagy a parlament berendezéseinek működését, de tartózkodniuk kell a „nem megfelelő viselkedéstől” is, például nem mutathatnak fel transzparenseket, az ülésteremben tartott parlamenti vitákban pedig nem használhatnak sértő nyelvezetet.

©

A magatartási szabályok betartásáról a képviselőknek írásban kell nyilatkozniuk. A szabályok súlyos megszegése esetén a képviselők büntetésre számíthatnak, a nyilatkozat aláírását nem vállalók pedig nem tölthetnek be magas pozíciót, nem szolgálhatnak jelentéstevőként és tárgyalásokon vagy delegációkban nem képviselhetik az Európai Parlamentet.

Állj mellénk!

Köszönjük a több mint 4000 tagnak és támogatónak, akik idáig
45 millió forinttal segítették munkánkat.
Ha neked is fontos a minőségi újságírás, csatlakozz!
Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Tihanyba is bevackoltak a kormányközeli üzletemberek

Itt az Nvidia filléres mesterséges intelligenciája

Itt az Nvidia filléres mesterséges intelligenciája

Felfüggesztettet kaptak a fegyőrök, akik megvertek egy kubait, akit menekültnek néztek

Felfüggesztettet kaptak a fegyőrök, akik megvertek egy kubait, akit menekültnek néztek

Elfogták az utrechti lövöldözés harmadik gyanúsítottját

Elfogták az utrechti lövöldözés harmadik gyanúsítottját

Tolatás közben ütötte el a járdán álló gyalogost

Tolatás közben ütötte el a járdán álló gyalogost

Kutatók: az ember attól még nem felnőtt, hogy elmúlt húszéves

Kutatók: az ember attól még nem felnőtt, hogy elmúlt húszéves