Felturbózza az amerikai hadsereg a fegyverét, amiből Ukrajna is sokat kapott
A tervek szerint 2028-tól állíthatja hadrendbe az Egyesült Államok a Himars azon változatát, ami képes lesz a hangsebesség ötszörösével repülő rakéták indítására.
A tervek szerint 2028-tól állíthatja hadrendbe az Egyesült Államok a Himars azon változatát, ami képes lesz a hangsebesség ötszörösével repülő rakéták indítására.
Vlagyimir Putyin nemrég arról beszélt a Kremlben, hogy a Nyugat fegyverkezési versenybe rántja a világot, erre válaszul pedig már el is kezdték gyártani az Oresnyik nevű ballisztikus rakétát.
Az amerikai Castelion a védelmi iparban vetné meg a lábát, ahol olyan nagy szereplőket találni, mint a Lockheed Martin vagy a Raytheon.
Az amerikai elnök az ellenséges rakéták észlelésére és lelövésére szolgáló, űrbe telepített rendszereket akar, hogy megvédje az Egyesült Államokat. Vannak olyan szakértők, akik szerint ez nem annyira jó ötlet.
Tajvan olyan hiperszonikus rakétát fejlesztett, ami a támadás utolsó pillanatáig észrevételen maradhat a radarok és a légvédelem számára.
A Nyugat számára szánt figyelmeztetés volt az Ukrajnában az új Oresnyik hiperszonikus rakétával végrehajtott csapás – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című vasárnapi műsorában.
Az orosz hadászati rakétaerők parancsnoka szerint az Oresnyik képes célpontokat eltalálni Európa egész területén.
Az orosz elnök szerint új hiperszonikus rakétát lőttek ki a dnyiprói katonai bázisra, válaszul Kijev nyugati rakétákkal végrehajtott oroszországi csapásaira.
A kis Vologyát több repesz is eltalálta, és már a kórházban sem tudtak rajta segíteni.
Egy drón lelövése után újra megnyílt a moszkvai Vnukovo repülőtér.
Irán hamarosan bemutathatja saját hiperszonikus rakétáját, ami állítólag már minden szükséges teszten átment. Az Egyesült Államok egyelőre szkeptikus.
Az orosz Kinzsal nevű rakéta a hangsebesség 10-szeresével is képes repülni, miközben 1500–2000 km-es hatótávolságra 480 kilogramm robbanószert tud magával vinni. Az ukránok amerikai rakétával lőttek ki egy ilyet.
Mind a négy tesztje jól sikerült annak a fegyverprototípusnak, melyből hamarosan hiperszonikus rakéta készülhet az amerikai hadsereg számára.
A hadgyakorlatot Oroszország Dél-Afrika partjainál tartja, Kínával és a helyi haditengerészettel közösen.
A szakértők szerint semmi nem utal arra, hogy az országnak valóban sikerült hiperszonikus rakétát fejlesztenie.
A hadsereg úgy véli, évtizedekig nem lesz olyan technológia, amely elbánik vele.
A Stratolaunch Roc nevű repülőgépe átrepült a Mojace-sivatag felett úgy, hogy már a Talon-A-t is rögzítették hozzá.
Az amerikai Raytheon Technologies hiperszonikus rakétáját egy repülőgépről indították útnak.
A munkahelyén, a novoszibirszki kutatóintézetben házkutatást tartottak a hatóságok.
Oroszország sikeresen tesztelte a Cirkon hiperszonikus cirkálórakétát - közölte szombaton az orosz védelmi minisztérium.