#Hungast



Önkormányzati kenőpénzbotrány: Pécsen milliárdos Hungast-szerződéseket vizsgálnak a nyomozók

Az elmúlt 14 évben csak a Hungast-csoport cégeivel szerződött a közétkeztetés biztosítására a pécsi önkormányzat – értesült a HVG. A város sajtóosztályát azután kerestük meg, hogy a polgármester tájékoztatása szerint a hatóságok a közétkeztetéssel kapcsolatos dokumentumokat vizsgálták át, amikor a pártokon átívelő – a fővárosban parkfenntartási pénzeket, ismert polgármestereket érintő – korrupciós botrány miatt nyomoztak. A közbeszerzési adatbázis szerint a mostani, 2027-ig tartó szerződés értéke több mint 10 milliárd forint.





Van, ahol duplázódó menzadíjakkal fordulnak rá az új tanévre, de még idén dönthetnek újabb emelésről

A koronavírus-veszélyhelyzet június végi lepergésével két és fél év után ismét árat emelhetnek a közétkeztető cégek, és ezt csaknem mindenhol meg is teszik: meredeken emelkednek a menzatarifák. Az új összegek azonban még így is nagyon messze vannak attól, hogy a veszteségek mérséklésén túl bármire is menjenek velük a társaságok, a kilátások pedig annyira borúsak, hogy még az év vége előtt újabb drágítás lenne szükséges ahhoz, hogy talpon bírjanak maradni. Kérdéses azonban, hogy meg tudnak-e egyezni a megrendelő önkormányzatokkal, mert azok nagyon nem szívesen borzolják a lakosok idegeit az árak feljebb tolásával.


Nem az új szabálycsavarás viszi sírba a menzás cégeket, de már alig állnak a lábukon

Úgy tűnik, az a legkisebb baj, hogy idén 60 százalékra kell növelni a hazai alapanyagok arányát a közétkeztetésben, jövőre meg 80-ra. Ennél sokkal keményebben megsorozta az iparágat az infláció, az, hogy náluk nincs rezsicsökkentés, és legfőképp az, hogy hiába a felrobbanó költségek, minimum nyár közepéig nem lehet árat emelni a járványveszélyhelyzet miatt. Közben a menzacégek megítélése továbbra is a mélyben van, pedig a masszává főtt, ízetlen fogásokért elsősorban a kezüket megkötő törvényi szabályozást lehetne okolni. Az ötlet pedig, hogy váltsanak svédasztalos étkeztetésre, teljesen irreális.




Slejmfőzelék ellen lázadnak a szülők, ám a fideszes hátterű cég szépen hízik

Lázadnak a szülők a menzaételek ellen egy I. kerületi iskolában, és panaszkodnak Zuglóban is. Mindkét önkormányzat területén a Hungast szolgálja fel az ebédet. A vállalkozás a közétkeztetési piac egyik dinamikusan fejlődő, fideszes kötődésű cége. A jól dokumentált panaszok ellenére a Hungast egyre-másra nyeri a közbeszerzéseket.



Holnaptól vége a szendvicsezésnek az esztergomi kórházban

Ismét meleg ételt kapnak a betegek csütörtöktől az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban – közölte a vezetőség szerdán. Egy erre elkülönített helyen oldják meg a meleg étel biztosítását. A hét elején pattant ki, hogy a kórház szerződést bontott az étkeztetést eddig végző céggel, és emiatt csak hideg ételt tudnak adni a betegeknek.


Átlátszó: Papcsák még a választás előtt is adott egy zsíros megbízást kedvenc étkeztető cégének

Három éve egy Fidesz-közeli tulajdonosi háttérrel rendelkező cég, a Hungast-Mecsek Kft. végzi a zuglói iskolák étkeztetését, Papcsák Ferenc volt fideszes polgármester pedig az önkormányzati választás előtt két nappal kötötte meg a legújabb szerződést a vállalkozással arról, hogy ezentúl a "tálalás" is ők végeztethetik évi 200 millió forintért.



Fidesz-közeli cégé lehet Pécs teljes közétkeztetése

Éves szinten másfél milliárd forintos megbízást nyert el a gyorsan terjeszkedő Hungast cégcsoport egyik tagja, a Hungast Dél-Magyarország Kft. Pécsett, miután a következő tíz évben ők végezhetik a pécsi közétkeztetést. A nagyvonalú szerződés szépséghibája, hogy a cég nem rendelkezik a szükséges hatósági igazolással. Az elmúlt években jelentős karriert befutó Hungast csoport Bánki Erik, a Fidesz volt regionális pártigazgatójának érdekeltségi köréhez köthető.


Holnaptól kikapcsolják a közvilágítást Esztergomban

Esztergomban az önkormányzat tartozásai miatt a HunGast Esztergom Kft. többszöri figyelmeztetés után szerdán megszüntette a közétkeztetést a városi gyermekintézményekben és a szociális központban. A közvilágítási szolgáltatást végző Tivi Kft. azt közölte az MTI-vel, hogy csütörtökön megkezdik a közvilágítás kikapcsolását.



Meggyes bekavart, "csontsötét" lehet Esztergomban

Az esztergomi képviselő-testület pénteki ülésén a kért 19 millió forint helyett csak 10 milliót szavazott meg a közvilágítást biztosító cégnek. A társaságtól korábban azt közölték: ha a nekik járó pénz nem érkezik meg, hétvégén megkezdik a közvilágítás kikapcsolását. A testület a közétkeztetési cégnek a kért 27 millió helyett szintén 10 milliót biztosított.


Feltörték a HunGast bezárt konyháinak zárjait

Visszavette a Pest Megyei Önkormányzat azokat a konyhákat, amiket egy hete zárt be 12 megyei fenntartású szociális intézményben a közétkeztetést korábban ellátó Hungast Kft. Az önkormányzat szerint a bezárás szociális vészhelyzetet okozott az ott élő több mint 1700 embernek, ezért döntöttek a zárak feltörése mellett.