#hűtlen kezelés










Hunvald újra bíróságra jár

Megkezdődött a Pesti Központi Kerületi Bíróságon Hunvald György egykori szocialista erzsébetvárosi polgármester ügyében a perújítás. Hűtlen kezelés miatt zajlik az eljárás, a bíró csütörtökön az ügyben korábban született iratokat ismertette.


Az ügyészség újra akarja tárgyaltatni a moszkvai ingatlanügyet

Első fokon tárgyaltatná újra a moszkvai kereskedelmi kirendeltség épületének eladási ügyét a Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség – írja a Magyar Idők. Arra hivatkoznak, hogy a Budapest Környéki Törvényszék tavaly szerintük rosszul értékelte a bizonyítékokat, és nem is tárta fel teljesen az adásvétel körülményeit, amikor felmentette a hűtlen kezeléssel vádolt Székely Árpád nagykövetet és bűnpártolással vádolt társait.




Sikkasztással megvádolták, de megúszhatja a börtönt Gömöri Zsolt volt paraelnök

Felfüggesztett börtönt és pénzbüntetést javasol az ügyészség Gömöri Zsolt, a paralimpiai bizottság korábbi elnöke ellen. A Gömöri végtörlesztését érintő hűtlen kezelésre nem volt bizonyíték, sikkasztás és hamis magánokirat felhasználása miatt viszont vádat emeltek. A vád szerint Gömöri jogtalanul kifizetett közvetítői jutalékokon keresztül folyatta ki a pénzt az érdekkörébe tartozó cégeknek.


Évente döntöttek az ingyenbérletek kiosztásáról – vádemelés Szegeden

40 millió forintos vagyoni kárt okozott a szegedi gazdasági társaságnak, hogy 2008 és 2012 között ingyen éves bérletet osztottak az önkormányzattal kapcsolatban álló személyeknek. Az ügyészség most egy választott politikus ellen is vádat emelt. A más városokban is bevett gyakorlat egyébként azóta is él, de azóta jogszabályi hátteret is teremtettek neki.





Kilopták a koporsót a halott alól Esztergomban

Egy dolgozó vallomásából derült ki, hogy az esztergomi temetőben egy 2010-ben elhunyt asszony alól az akkori vezető utasítására a temetés után kivették a koporsót, és a holttestet a földre helyezték. A koporsót újra eladták, a kriptát lebetonozták, de a néhai nő fia később elérte, hogy kinyissák. Tényleg nem volt ott koporsó. A volt vezető tagad, a rendőrség hűtlen kezelés miatt nyomoz a helyi szociális temetések ügyében is.