Boris Johnson: A háború akár a jövő év végéig is elhúzódhat
A brit kormányfő szerint nem számít, mennyi katonát vet be Putyin Ukrajnában, nem lesz képes megtörni az ukránok elszántságát.
A brit kormányfő szerint nem számít, mennyi katonát vet be Putyin Ukrajnában, nem lesz képes megtörni az ukránok elszántságát.
A hackerek jellemzően postafiókokat céloznak meg, mivel az ott fellelhető adatok birtokában más, érzékenyebb rendszerekben őrzött profilokhoz is hozzáférhetnek.
Az ukrán hatóságok szerint ez is azt bizonyítja, hogy az oroszok háborús bűncselekményeket követnek el a megszállás alatt álló Ukrajnában.
Az ukrán városban nagyjából 100 ezer ember maradt, miközben a település nagy részét már elfoglalták az orosz erők.
Oroszország még mindig a világ hatodik legnagyobb gazdasága, de ez már nem sokáig lesz így – vélekednek a Nemzetközi Valutaalapnál.
Ez derül ki az Ipsos nemzetközi kutatásából.
Erről az ukrán elnök kabinetfőnöke tett jelentést.
A gyerekek pénzért cserébe adtak információt az ukrán csapatokról az oroszoknak.
Irina Verescsuk miniszterelnök-helyettes szerint egyszer a kiürítést azért kellett megszakítani, mert a gyűjtőpontot kezdték lőni.
Nyugati tisztviselők szerint az oroszok elkezdtek kiküszöbölni egy sor olyan hibát, ami a háború elejétől kezdve hátráltatta a hadseregüket.
Az Urals néven ismert orosz nyersolajfajta ára 20-30 dollárral a Brent referenciaár alatt van.
A németek nem csak Leopard tankokat és Marder típusú páncélozott harcjárműveket adnának Ukrajnának, de hajlandók fizetni a harckocsik használatára való kiképzés költségeit is.
Két nap leforgása alatt két oligarcha is erőszakos halált halt családtagjaival együtt.
Valós, objektív indoka nincs az Ukrajnában zajló háborúra hivatkozva frissen bejelentett újabb Alaptörvény-módosításnak, politikai indoka viszont annál több van. A kormány a reagálóképesség demonstrálása és az ellenzék megbélyegzése mellett folytathatja ugyanazt, amit az időközben kifulladó járvány-veszélyhelyzetre hivatkozva eddig is maximálisan kihasznált: a rendeleti kormányzást.
Mindkét törvényhozó testület háborús bűnökkel vádolja Moszkvát.
Vadim Bojcsenko polgármester az orosz csapatok által elkövetett bűnöket a 2. világháború idején Babij Jarban történt gyilkosságokhoz hasonlította.
Az ukrán államfő szerint ezzel az összeggel lehetne ellensúlyozni az ország gazdasági veszteségeit.
Minél kevesebb energiát használunk, annál jobban ártunk az oroszoknak.
Ez annak ellenére történt, hogy Putyin korábban megtiltotta a támadás folytatását, ehelyett az acélmű körbezárásáról döntött.