Otthagyja egy tag a Richter igazgatóságát
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
Az egészségügyi miniszteri tanácsadója lesz Cserháti Péter.
HVG
Nem tart fenn tovább az állam olyan projektcégeket, ahol nincs érdemi munka, mert nem halad a beruházás – mondta a hvg360 megkeresésére Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki azt is közölte, hogy a döntés alapján megszüntetik a forráshiány miatt elhalasztott Dél-budai Centrumkórház projektcégét is. Ott igazgatósági tag havi nettó 326 ezer forintért Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető felesége is, aki Gulyás szerint az ő kérésére került oda. A hvg360 összeszedett néhány olyan céget, ahol a kormányzati célok változása vagy a külső körülmények miatt hasonló a helyzet.
Házon belülről választott új igazgatósági vezetőt a cég.
hvg.hu
A volt budapesti főpolgármester a vasúttársaság igazgatósági tagja lett.
hvg.hu
Amíg 10 éve a Fortune 500 listájában szereplő cégek vezetőségeibe kinevezett új tagoknak csak 18 százaléka volt nő, tavaly már 40.
hvg.hu
Hidvéghi Balázs két banki leányvállalatnál igazgatósági és felügyelőbizottsági tag.
hvg.hu
Nem tervezi felülvizsgálni a Mol Nyrt. azzal a céggel kötött szerződését, amelynek elnöke és igazgatósági tagja Ghaith Pharaon – írja a Magyar Nemzet.
hvg.hu
Mészáros Karinát, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyonpolitikáért felelős államtitkárságának főosztályvezetőjét nevezte ki a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. öttagú igazgatóságának új tagjává a nemzeti fejlesztési miniszter, a zrt. feletti tulajdonosi, részvényesi jogok gyakorlója - közölte az MNV hétfőn.
MTI
Mulham Al-Jarf 200 darab Mol-részvényt vásárolt.
MTI
Lemondott április 21-vel az FHB Jelzálogbank igazgatóságában betöltött tagi tisztségéről Salamon Károly - tette közzé az FHB a BÉT hivatalos honlapján csütörtökön.
MTI
Balázs Csaba, az Est Media Vagyonkezelő Nyrt. igazgatósági tagja a jelenlegi 3,49 százalékról 7,02 százalékra növeli közvetett tulajdoni hányadát a társaságban, ha a megkötött határidős ügyletek fizikai szállítással lezárulnak - közölte az Est Media, korábban econet.hu a BÉT honlapján kedden.
MTI
Winkler Jánost választották meg a Malév igazgatóságának elnökévé a lemondott Urbán László helyére.
MTI
Az állami társaságok igazgatósági és felügyelő bizottsági tagjainak létszámcsökkentéséről is döntött egyebek között a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács (NVT) szerdai ülésén.
MTI
Korlátozzák az állami cégvezetők javadalmazását július elsejétől, az állami tulajdonú társaságok felügyelőbizottsági és igazgatósági tagjainak tiszteletdíja a felére csökken, a vezetők havi bruttó fizetése pedig legfeljebb 2 millió forint lesz havonta.
MTI