#INA





Hernádi: A Mol készen áll rá, hogy eladja INA-részesedését

A horvát kormány és a Mol-részvényesek naponta sok millió dollárt veszítenek azzal, hogy a horvátokkal való tárgyalások ilyen lassan haladnak – mondta a Mol-vezér a társaság közgyűlése után. Ezért a Mol minél gyorsabb megoldásban érdekelt, akár a részesedését is eladná.


"Az INA irányítása felelőtlen és komolytalan"

A horvát gazdasági miniszter szerint az INA irányítása felelőtlen és komolytalan, ez is azt erősíti, hogy Horvátország a részvények 44 százalékos tulajdonosaként nem függhet az INA és a Mol menedzsmentjének esetleges megbeszéléseitől, jó döntés volt a gázüzletágat kiszervezni a horvát villamos művekhez (HEP).


Horvát miniszterelnök: egy nap alatt kiüríthetnénk az INA-t

Ez egy olyan háború, amelyet én nem kívánok megvívni – mondta Zoran Milanovic horvát miniszterelnök arról, hogy az INA olajvállalat a Mol és a horvát kormány küzdőterévé vált. Aztán azt is meglebegtette, hogy akár másnap alapíthatnának egy másik horvát olajcéget és annak adhatnák az INA-nál lévő koncessziókat.



Besegíthet az EU a Molnak Horvátországban

Az Európai Bizottság vizsgálatot indít a horvátországi földgáz nagykereskedelem szerkezetét átalakító rendelkezések piaci hatásai miatt - értesült az ICIS, a világ legnagyobb olajvegyipari piaci adat- és információszolgáltató vállalata.



Bajnai titkos dokumentumokat adott át a horvátoknak egy lap szerint

Ismét a Podravka évekkel ezelőtti sajátrészvény-vásárlásáról, illetve az ehhez kapcsolódó OTP-szerepvállalásról ír a horvát sajtó. A Vecernji list cikke szerint Bajnai Gordon volt magyar kormányfő 2010-ben titkos dokumentumokat adott át az akkori horvát miniszterelnöknek a Molt is érintő ügylettel kapcsolatban. A Mol szerint az állítások minden alapot nélkülöznek, sőt, pont az ellenkezőjét állítják, mint ami valójában történt.



A beszerzési árnál drágábban adhatott el az INA-nak kőolajat a Mol

A szervezett bűnözés elleni fellépést irányító horvát ügyészség lapértesülések szerint az INA egyik alkalmazottjának a feljelentése után kérte be a 2009 és 2013 között keletkezett, pénzügyi tranzakciókra vonatkozó dokumentumokat, mivel megalapozott a gyanú, hogy a Mol Nyrt. a beszerzési árnál drágábban adta el az INA-nak a kőolajat.



Nem mindegy a horvátoknak, ki száll be az INA-ba

A horvát kormánynak nem mindegy ki lesz a partnere az INA-ban, mivel a horvát állam a részvények majd ötven százalékát birtokolja a horvát olajipari vállalatban - idézi az Ausztráliában tartózkodó horvát miniszterelnököt csütörtökön a kormány honlapja.



USA: a Mol-INA kérdést az érdekelt feleknek kell megoldania

A horvát kormánynak és a Molnak együtt kell megtalálniuk a megoldást az INA-val kapcsolatos problémákra - ezt Amos Hochstein az Amerikai Egyesült Államok helyettes-energiaügyi államtitkára mondta Zágrábban Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszterrel történt hétfői találkozóján a Vecernji list napilap keddi beszámolója szerint.


Bepanaszolhatja Horvátországot az INA az EU-nál

Az INA már vizsgálja annak a lehetőségét, hogy panasszal él az EU-s intézményeknél, mivel a horvát kormány az INA-ból kiszervezte a gázüzletágat, és ezzel 250-350 millió kunás veszteséget okoz a horvát olajipari vállalatnak – írta csütörtöki számában a Novi list.


Bárki megveheti az INA-t, ha az "olyan"

Ivan Vrdoljak horvát gazdasági miniszter szerint nem a horvát, hanem a magyar fél dönt arról, hogy eladják-e 49 százalékos részesedésüket az INA horvát olajipari cégben, mert ezek a részvények a Mol tulajdonában vannak.


Lapinformáció: semmi esélye, hogy az INA orosz kézbe kerüljön

A nullával egyenlő az esélye annak, hogy a Rosznyeft vagy más orosz vállalat vásárolhatja meg az INA részvényeit, mivel az Egyesült Államok, a NATO és az EU kemény politikai és gazdasági szankciókat kíván bevezetni Oroszország ellen az ukrajnai beavatkozás miatt – írja a Jutarnji list keddi száma.