Itt az új MNB-program: jön a minősített vállalati hitel
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
A horvát kormány és a Mol-részvényesek naponta sok millió dollárt veszítenek azzal, hogy a horvátokkal való tárgyalások ilyen lassan haladnak – mondta a Mol-vezér a társaság közgyűlése után. Ezért a Mol minél gyorsabb megoldásban érdekelt, akár a részesedését is eladná.
Így vagy úgy, de hamarosan megoldást kell találni a Molnak a horvát INA-olajtársaságban meglévő részesedésének sorsára, mert az már túl régóta terheli a részvényárfolyamot, és sok bizonytalanságot hordoz – mondta Hernádi Zsolt, a Mol elnök-vezérigazgatója a társaság közgyűlése után csütörtökön.
A Mol a horvát kormánnyal való sikeres és gyors megállapodásban érdekelt, vagy eladja INA-részesedését.
Hernádi Zsolt hangsúlyozta, hogy jelenleg mindkét lehetőség egyaránt nyitott, és a Mol mindkettőre egyformán fel van készülve. Elmondta, hogy a Mol nem elégedett a horvát kormánnyal folytatott tárgyalások tempójával, és kész a megbeszélések felgyorsítására, mivel álláspontja szerint az INA, a horvát kormány és a Mol-részvényesek naponta sok millió dollárt veszítenek azzal, hogy a tárgyalások ilyen lassan haladnak.
Az elnök-vezérigazgató emlékeztetett arra, hogy legutóbb idén januárban egyeztettek a horvát kormánnyal, akkor állapodtak meg a tárgyalások felgyorsításában, a következő megbeszélés május elején lehet; a pontos időpontról még egyeztetnek.
Új minősített hitelterméke vezet be a Magyar Nemzeti Bank. Milyen előnyöket tartogat ez a lehetőség a vállalkozások számára?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.
Már párszáz milliós hitelnagyság esetén is – akár több tízmillió forinttal – többe kerülhet cégünknek, ha csupán a kamatszint alapján döntünk.
A kormány minden eszközzel segítené a kedvenc cégeit, hogy Montenegróban is megrendelésekhez jussanak. A nagy kérdés: mindez mennyi adófizetői pénzbe kerül, és mennyi gazdasági haszna lesz.
A városvezetés azt kérte a lakosságtól, maradjanak otthon.
A magyar kormányfő bojkottálja, hogy Ukrajna megkezdhesse a felvételi tárgyalásokat az EU-val, ám most éppen szövetségese, az amerikai elnök szólítja fel, hogy adja fel a vétót, ami meglehetősen váratlan.
A korábbi hírek szerint az amerikai elnök azt kérte, hogy a magyar kormányfő ne blokkolja tovább Ukrajna EU-csatlakozását.