Most már akár "Orbán Viktor tudósai körében" témájú festményt is rendelhetne az MTA Majtényi László szerint
Az egykori ombudsman ironikus hangvételű bejegyzésben reagált az MTA közgyűlésének döntésére.
Az egykori ombudsman ironikus hangvételű bejegyzésben reagált az MTA közgyűlésének döntésére.
A rendkívüli közgyűlésen 182 igen szavazattal, 141 ellenében fogadták el a javaslatot, amelynek értelmében a becsült érték mintegy 60 százalékáért, 80 milliárd forintért válik meg az MTA az ingatlanvagyonától. Az épületek a HUN-REN-hez kerülnek tovább.
A volt elnök hazugsággal nem csupán adókedvezményekhez, hanem kedvezőbb hitelekhez is hozzá tudott férni.
Az elmúlt években csendesen beletörődött helyzetébe az MTA, azonban a Stádium28 Kör még rendezné az Eötvös Loránd Kutatási Hálózatnak átadott vagyon sorsát. Ám a kormány más megoldást is választhat, mint a önkormányzatoktól elvett és az egyházaknak jutatott vagyon esetében. Noha súlyosan sérült az elmúlt években az akadémiai szabadság, az MTA vezetőivel mégis meg vannak elégedve a tudóstársaik.
Bemutatjuk, hogyan vált a kormányfő vejének cége hét év alatt a magyar turisztikai piac megkerülhetetlen szereplőjévé.
A több tízezer négyzetméternyi ipari terület, vagy a másfél milliárdos étterem, esetleg a Balaton-felvidéki villa mind azt bizonyítja, hogy az egykori zenetévés műsorvezető nem tett rossz lóra, amikor a Fidesszel kötötte össze az életét.
Szűk körben hirdetik őket és csak rövid ideig.
Mager Andrea szerint 935 önkormányzat között osztaná szét az ingatlanvagyont a kormány – feltéve, hogy elfogadják azt a polgármesterek.
Közel 400 millió forintnyi bevételt remélnek tőle.
Nem pályáztak az MTA-kutatóintézetek arra a 17 milliárd forintra, amit visszatart tőlük a Palkovics László vezette innovációs minisztérium. A helyzet pattanásig feszült, az elnökség titkolózik és tárgyal, közben fogy a pénz, a kutatók nem biztosak abban, hogy az áprilisi fizetésüket megkapják. A kérdés, ki adja fel előbb: Palkovics László vagy az MTA-elnök Lovász László.
Csak hat ingatlan megvásárlását ellenőrizhette a jegybank felügyelőbizottsága, azokét is hiába, miközben a Pallas Athéné alapítványok 18-at kaptak vagy vettek.
Ingatlanban és gépjárműben egy-egy magyar család átlagosan majdnem 15 millió forintot birtokol. mindenki.
Egyre inkább ingatlanban utazik a Zara alapítója, Amancio Ortega spanyol milliárdos, Európa leggazdagabb embere - írja a Le Figaro. Ugyanakkor a francia lap azt is kiemeli, hogy Ortega a dúsgazdagok elit klubjának egyik legdiszkrétebb tagja.
Adócsalás, vesztegetés és pénzmosás vádjával indítottak eljárást Franciaországban Bassár el-Aszad szíriai elnök egyik nagybátyja, Szíria egykori alelnöke ellen – közölte kedden az ügyet ismerő forrás.
"A belvárosi Fidesz-klán nem képviseli a kerületiek érdekeit" – írta a kerület Együtt-PM-es polgármesterjelölt. A Klotild-palotát 12 éve is ugyanannyiért adták el, mint most. Az önkormányzat szerint nem lehet tudni, hogy Juhász Péter józanul vagy bedrogozva tesz-e állításokat. Ráadásul a palotát nem adták el 12 éve, mindig is a kerület tulajdonában volt - írták.
Ha komolyan vesszük saját korábbi magyarázatát, Rogán Antal plusz négyzetmétereket szerzett testvérével szemben a közös balatoni villájukban. Szintén saját hivatkozása alapján erről bizonyára testvériesen szerződést is írtak – a módosult méret alapján egy kisebb fürdőszobát, tárolót vagy spájzot sikerült megszereznie? Cikkünk megjelenése után a fideszes politikus megszólalt, azt állítja, hogy építésszel mérette fel a villát, és már ez került az új bevallásba.
A használaton kívüli MÁV-vagyon ingyenes átadásával függhet össze, hogy Budapesten rövid időn belül több szabadtéri ruhapiac, többek között a Kőbányai úti Négy Tigris Piac is megszűnhet. Csakhogy míg az ingyenes vagyonátadást a kormány eddig arra használta, hogy már létező sportingatlanok finanszírozása és tulajdona egy kézben legyen, a piacok helyén csak most húznának fel sport- és kulturális létesítményeket. Míg eddig a piacokkal a szegényebb rétegek jártak jól, az új beruházások a tehetősebb középosztálybelieknek kínálnak szolgáltatásokat. Vendégszerzőnk a városról: Szabó Linda, gazdaságantropológus.
Az ingatlanvagyona alapján tekintélyes a magyar lakosság nettó vagyona.
A Pénzügyi Bizottság előterjesztésére Tiszafüred képviselőtestülete a napokban feljelentést tett ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés kísérlete, hivatali visszaélés és csalás kísérlete miatt - írja a szoljon.hu.