Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Közel 400 millió forintnyi bevételt remélnek tőle.
A balatonlellei és balatonkenesei üdülőjét is eladná a MÁV – szúrta ki a Napi.hu a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) elektronikus aukciós rendszerében.
Előbbiért 250 millió forintot remélnének, még úgy is, hogy az ingatlan a lap szerint lerobbant és lakhatatlan állapotban van, így logikusabb lenne lebontani, mintsem felújítani. Előnye viszont, hogy mindössze 30 méterre van a Balatontól, így akár vevőt is lehet rá találni.
A kenesei üdülőért 150 millió forintot szeretne kapni a MÁV. Miután az elmúlt 12-15 évben semmilyen szinten nem volt hasznosítva az épület, ez is bontandó állapotban van. Az, hogy ennyivel olcsóbb, megmagyarázza, hogy az üdülő nincs közvetlenül a parton, attól a vasút és a 71-es út is elválasztja.
Célunk a MÁV Zrt. bevételeinek növelése, továbbá, hogy a bérbeadással, értékesítéssel a vasút területén olyan szolgáltatások legyenek jelen, melyek a vasúti, állomási területek állagmegóvását szolgálják, emelik az utaskiszolgálás és árufuvarozás színvonalát, hozzájárulva a vasút külső megítélésének javításához - közölte az üggyel kapcsolatban a MÁV vagyonkezelője.
A Napi.hu emlékeztet, hogy a vasúttársaság az ország egyik legnagyobb ingatlanvagyonával rendelkezik, 2017 áprilisában úgy nyilatkoztak, hogy közel ezermilliárd forint értékű vagyont kezelnek, ami 17 ezer épületből és 21 ezer földterületből álló áll.
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
A tranzakciós illeték kiterjesztése jelentősen átalakíthatja a Revolut és más neobankok vállalati díjstruktúráját.
Adózási és adatszolgáltatási kötelezettségek 2025. július 16. és 2025. augusztus 31. között.
Van a kártyás fizetés elfogadásánál kevésbé költséges megoldás is már a piacon: a qvik rendszer használatával a költségek 30–40 százalékkal mérsékelhetők.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.