#internetadó

„Hidat foglalni nem kell félnetek jó lesz...” – amikor Orbánnak még nem volt baja az Erzsébet híd elfoglalásával, sőt
 

„Hidat foglalni nem kell félnetek jó lesz...” – amikor Orbánnak még nem volt baja az Erzsébet híd elfoglalásával, sőt

A nem tüntető többségnek joga van ahhoz, hogy normális módon élhesse az életét, hidakat lezárni nem normális dolog – mondta Orbán Viktor az Erzsébet híd, majd több másik budapesti híd forgalmát megbénító múlt keddi tüntetésről. A szokásos közrádiós interjúban pedig azt is belengette, hogy ha folytatódnak a „hídfoglalós” demonstrációk, akkor a gyülekezési jog további korlátozásától sem riad vissza. Pedig volt idő, amikor még ő is megengedőbb volt a tiltakozások ezen formájával.




Pár száz forintos lehet csak a netes rezsicsökkentés
 

Pár száz forintos lehet csak a netes rezsicsökkentés

Ha a szóba jöhető tervek szerint csökkentik az internetszolgátatás áfáját, akkor a kormánynak lesz egy bő tízmilliárd forintos költségvetési lyuka, a felhasználó viszont lényegében meg sem érzi majd az "internetes rezsicsökkentést". Az internetadó bevezetése elleni társadalmi vétót elkenni hivatott projekt 40 millióba került, és eddig jutott.

hvg.hu hvg.hu


Rangos európai díjat nyert a netadó elleni tüntetés
 

Rangos európai díjat nyert a netadó elleni tüntetés

Az európai civilek díját nyerte el a tavaly ősszel kezdődött tüntetéssorozat. Az indoklás szerint ez volt az első eset, hogy az Orbán-kormány az állampolgárok ellenállása miatt tett le egy intézkedéstől. A díjat Strasbourgban adják át a héten.

hvg.hu hvg.hu

Egy új netes adóról álmodik Orbán
 

Egy új netes adóról álmodik Orbán

Ismét elővette a digitális globálcégek megadóztatásának ötletét a miniszterelnök. Van olyan olvasata is az elképzelésnek, hogy a nemzeti konzultációra hivatkozva Orbán felmelegíti az internetadó – egyszer már elvetélt – ötletét oly módon, hogy végül is az internetes portálokat vagy a felhasználókat találja meg, pedig a Google-t és a Facebookot vette célba. De a terv egy kicsit a reklámadóra is hasonlít. Az internetadót az emberek széles körű tiltakozása lékelte meg, most pedig a cégekkel kell nagyot küzdenie a magyar kormánynak.

Torontáli Zoltán - Szabó M. István Torontáli Zoltán - Szabó M. István

InternetKon: októberben történhet valami Deutsch szerint
 

InternetKon: októberben történhet valami Deutsch szerint

A konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos, Deutsch Tamás azt mondta: eddig 18 ezer 500-an válaszoltak az internetről szóló nemzeti konzultáció kérdéseire, és reményei szerint a július végi zárásig még rendelkezésre álló két hétben tovább emelkedik a válaszadók száma.

MTI MTI


És mi újság a másik nemzeti konzultációval?
 

És mi újság a másik nemzeti konzultációval?

Deutsch Tamás szerint az InternetKon kérdőívére érkezett válaszok alapján nem látható, hogy elsöprő többsége lenne az internetezéssel kapcsolatos áfacsökkentésnek, ahogy a netsemlegesség kikötésének sem, annak viszont igen, hogy minden település legalább egy-egy középületében és közterén legyen ingyenes, szélessávú wifi-kapcsolat.

MTI MTI

Akár csökkenhetnek is az internetet érintő adók Deutsch Tamás szerint
 

Akár csökkenhetnek is az internetet érintő adók Deutsch Tamás szerint

Az internetadó meglebegtetése után nemzeti konzultációba fogó Deutsch Tamás a Media Hungary-n azt mondta: az internet-előfizetés áfája, a távközlési különadó vagy - a szélessávú hálózatok esetében - a közműadó csökkentése kerülhet szóba a jövőben. Szerinte a kormány azt fogja csinálni, amit a polgárok mondanak.

MTI MTI

Deutsch szerint Simicska terrorista
 

Deutsch szerint Simicska terrorista

"A frissiben ellenzékivé vált médiumok tulajdonosa nem háborút indított, hanem terrortámadást intézett a Fidesz elnöke, nem mellesleg Magyarország miniszterelnöke ellen" – fogalmazott az EP-képviselő a Heti Válasznak. Szerinte egyébként a Fidesz ma a "jelenlétben" nem elég jó.

hvg.hu hvg.hu

Íme Deutsch 20 netes kérdése - kitalálja, épp mi nincs köztük?
 

Íme Deutsch 20 netes kérdése - kitalálja, épp mi nincs köztük?

Összeállt az internetről szóló nemzeti konzultáció javasolt 20 témából álló kérdéssora, amelyből a hónap végére készül kormány-előterjesztés - jelentette be Deutsch Tamás, a folyamat előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos. Az egész konzultációt kiváltó, több tüntetést is kirobbantó netadóról nem javasolnak kérdést, viszont esetleges adókedvezmények több kérdésben és válaszban is felbukkannak.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

1152 kérdést intéztek Deutsch Tamáshoz
 

1152 kérdést intéztek Deutsch Tamáshoz

Lezártult az internetről szóló nemzeti konzultáció első szakasza. A projektért felelős Deutsch Tamás nagyon elégedett és tíz napon belül állítja össze azt a 20 pontból álló kérdéssorjavaslatot, amelyről az azt követő két hétben egyeztet még az érintettekkel.

MTI MTI

Kövér önkritikus interjút adott a Heti Válasznak
 

Kövér önkritikus interjút adott a Heti Válasznak

Kövér László házelnök szerint a Fideszben senki sem számított a választás utáni hangulatváltozásra, és alkalmazkodni sem voltak képesek hozzá. Mint mondta, voltak értelmetlen felvetései a kormánynak, ilyen volt például a kötelező drogteszt ötlete. Arról is beszélt, hogy az Orbán Viktor környezetéhez sorolt szereplőknek is szem előtt kellene tartaniuk, hogy ne adjanak alapot az ellenoldal hecckampányaira. Kövér azért Simicskának is odasózott egyet, mondván, a vállalkozó azt hiszi, annyi esze van, mint amennyi pénze.

hvg.hu hvg.hu




Mégsem úgy volt minden az internetadóval, mint eddig hittük
 

Mégsem úgy volt minden az internetadóval, mint eddig hittük

Bármennyire is ad hocnak tűnt a benyújtott jogszabálytervezet alapján az internetadó felvetése, a világháló megadóztatásának ötlete nem volt teljesen új, a Fidesz állítólag már 2012-ben elkezdte vizsgálni a bevezetés lehetőségét – írta legfrissebb számában a Figyelő.

hvg.hu hvg.hu