Irán volt elnöke is kiállt a tüntetők mellett
Mohammad Khatami szerint az iráni hatóságoknak figyelembe kellene vennie a tüntetők követeléseit.
Mohammad Khatami szerint az iráni hatóságoknak figyelembe kellene vennie a tüntetők követeléseit.
hvg.hu
Az iráni főügyész szerint feloszlatják az erkölcsrendészetet, de azért marad még szervezet, amely az "emberek viselkedését" ellenőrzi. A bejelentés nem sokkal azután érkezett, hogy a törvényhozás a fejkendő-viselési szabályok módosítását valószínűsítette.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Irán kivégezte azt a négy iráni állampolgárt, akit a Forradalmi Gárda még május 22-én vett őrizetbe, és a hatóságok szerint az izraeli hírszerző szolgálatok irányítása alatt működő hálózat tagjai voltak.
MTI
Irán egyes részein polgárháborús, máshol normális a helyzet. A felek kivárásra játszanak, számos kimenetel lehetséges a reformoktól az összeomlásig – így nyilatkozott a HVG-nek Teheránból Csicsmann László Közel-Kelet-szakértő, a Széchenyi Egyetem dékánja.
Miután két hónapja folyamatosak a tüntetések, zavargások, inkább változtatnak a kötelező fejkendőviselés szabályain.
hvg.hu
A fiatal irániak már nem kérnek az iszlamista forradalom szigorából, a kitartó tiltakozások tovább mélyítették az iráni rezsim legitimációs válságát. Ezért még vészesebb, hogy egyre távolibb a megállapodás az atomalkuról.
Sikerült eljutni oda, hogy Iránban sokan már az Egyesült Államok elleni vereséget ünneplik.
hvg.hu
A férfit már a kezdőrúgás előtt kivitték a stadionból.
hvg.hu
Irán az utolsó pillanatokban büntetőt reklamált, de nem ezen ment el a perzsa csapat továbbjutása: az Egyesült Államok jobb focit játszott náluk. Anglia a B-csoport másik mérkőzésén simán verte Walest.
hvg.hu
Mario Ferri azt mondta, semmilyen következménye nem volt a befutásnak.
hvg.hu
Elkezdődik a világbajnokság utolsó csoportköre, így kiképezhetjük magunkat a továbbjutás szabályaiból, és abból, képesek vagyunk-e négy napon keresztül délután és este is két-két meccset nézni egyszerre, majd mikor zuhanunk teljes csömörbe. Kedden a délután 4-es meccseken Hollandia Katar ellen biztosítaná be a továbbjutását, Ecuador és Szenegál egymással küzd a legjobb 16-ért. Aztán 20 órától egy Wales–Anglia- és egy Irán–USA-meccs dönt a B csoport két továbbjutó helyéről. Ezúttal arról kérjük az olvasóink tippjeit, kik jutnak tovább ebből a csoportból.
Sztojcsev Iván
Több mint 14 ezer demonstráló embert, köztük gyerekeket tartóztattak le az utóbbi hetekben Iránban.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Ezt tesztelte kamerával a kezében egy YouTuber.
Farideh Moradkhani videoüzenetben fordult a "világ szabad embereihez", hogy ne támogassák az elnyomó rezsimet, a nyugati demokráciák hívják vissza képviselőiket Teheránból. A nőt később letartóztatták.
hvg.hu
Nem tudtunk úgy végigmenni az iráni utcán, hogy ne ugorjon elénk boldogan néhány fiatal lány, akik többnyire kendő nélkül, mosolyogva fotózkodnak és mindegyikük a "Zan, Zendegi, Azadi", vagyis a "Nők, Élet, Szabadság!" jelszóval búcsúzik. Riportunk készítői olyan iráni városokban is jártak, ahol a látogatás napján is öltek meg tüntetőket.
Sirdel Ervin
Sorra tartóztatnak le iráni szurkolókat Katarban, mert a saját ellenállásukra emlékeznek.
hvg.hu
A Teherán által küldött személyzet képezte ki a Shahed-136-os drónok kezelésére az oroszokat.
hvg.hu
Hennessey borzasztó rosszul ugrott ki a kapujából, némi videózás után kiállították. Wales ezután összecsuklott, és bekapott két gólt.
hvg.hu
A Katarban játszó válogatott tagjainak szóló figyelmeztetés lehet a keretből kimaradt Voria Gafuri letartóztatása.
hvg.hu
Súlyos megtorlás várhat odahaza az iráni válogatottra, amely a katari futball-világbajnokságon a himnusz alatt hallgatással tiltakozott. Iráni tüntetők mégis határozottabb kiállást követelnek a nemzet büszkeségét és egységét megtestesítő csapattól. A Team Melli – A nemzet csapata – szinte a tiltakozások kezdete óta a politika kelepcéjében vergődik.