Bezártak egy móri iskolát a H1N1 miatt
Új influenzás megbetegedések miatt bezárták a Perczel Mór szakképző iskolát a Fejér megyei Móron szerdán. A Pécsett tanító szederkényi tanárokat is hazaküldték a H1N1 miatt.
Új influenzás megbetegedések miatt bezárták a Perczel Mór szakképző iskolát a Fejér megyei Móron szerdán. A Pécsett tanító szederkényi tanárokat is hazaküldték a H1N1 miatt.
Bezárták kedden a szederkényi általános iskolát, miután hatvan gyerek fertőződött meg az új influenza vírusától - közölte Schäffer Károly, az Állami Népegészségügy és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) dél-dunántúli regionális tiszti főorvosa.
Elutasította két, fogyatékosnak ítélt roma fiatal keresetét csütörtökön a Debreceni Ítélőtábla, ezzel megváltoztatta az ügyben első fokon eljáró, alapjogok megsértése miatt a felpereseknek alperesenként 1-1 millió forint kártérítést megítélő Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Bíróság döntését.
Több havi hátralék miatt a szolgáltató két napra kikapcsolta a villanyt Esztergomban a Balassa iskola cukrász tanműhelyében - közölte az E.ON.
Bajnai Gordon miniszterelnök és Mesterházy Attila, az MSZP parlamenti frakcióvezetője megállapodott: jövőre nem fog csökkenni a gyermekétkeztetési normatíva.
Az európai középiskolák felső osztályaiban - az érettségi előtti két utolsó tanévben - a diákok 60 százaléka legalább két idegen nyelvet tanult 2007-ben az EU statisztikai hivatalának csütörtökön közzétett adatai szerint. Egy másik mérőszám alapján a 25 és 64 év közötti lakosságból Magyarországon tudtak a legkevesebben idegen nyelvet.
Itt a szeptember, az új tanév és a nagycsoportos óvodásoknál az óvónők elkezdik pedzegetni az iskolaválasztás témáját. Szülői értekezletek, iskolai ajánlók, beiskolázási kisfüzetek vagy könyvek, barátok, ismerősök ajánlásai, rossz és jó példák, horrorsztorik és a végeredmény: káosz a fejben.
Újabb iskolai megbetegedésekről van tudomása az ÁNTSZ-nek - közölte Falus Ferenc országos tiszti főorvos az Országgyűlés egészségügyi bizottságának szerdai ülésén.
Bedeszkázott ablakú tantermekben kénytelenek tanulni a pécsi Budai-Városkapu Iskola fehérhegyi tagiskolájának diákjai, mert az ismeretlenek által a nyári szünetben megrongált nyílászárókat a tanévkezdésre nem sikerült beüvegezni.
Ma reggel 1 millió 348 ezer tanuló számára ért véget a mintegy két és fél hónapos nyári vakáció: megkezdődött a tanítás az ország általános és középiskoláiban.
Esélyegyenlőségről, roma intergrációról és a "ma Magyarországot feszítő" problémákról beszélt mai tanévnyitókon Bajnai Gordon minsizterelnök.
A Nemzeti Iskolafelújítási Program keretében 2011-ig 365 óvoda és iskola korszerűsítése, bővítése valósul meg összesen 104 milliárd forint értékben - jelentette be Bajnai Gordon miniszterelnök csütörtökön a Nógrád megyei Kazáron.
Esélyegyenlőség vagy tehetséggondozás? – nagyjából e fogalmakat állítja szembe két szabaddemokrata politikus javaslata, amely egyebek mellett megszüntetné a nyolcosztályos gimnáziumokat.
Robbanószert találtak egy várpalotai iskola udvarán, a feltételezett tettest a rendőrök szerdán elfogták - mondta el a városi kapitányság bűnügyi osztályvezetője az MTI-nek. Rigó Tibor őrnagy nem árulta el sem a gyanúsított nemét, sem az életkorát.
Vizsgálatot indított a pécsi főjegyző egy névtelen levél alapján, melynek írója azt állítja, hogy az egyik helyi középiskola diákjai hónapokon keresztül tanítási időben építették az iskolaigazgató házát – értesült a Baranya megyei online. Mint kiderült, nem ő volt az egyetlen, akinek „besegítettek”.
Rendőrök és polgárőrök ügyeltek a rendre a pacsai általános iskola környékén az elmúlt héten, miután egy házaspár megfenyegette az intézmény egyik igazgatóhelyettesét - írta keddi számában a Zalai Hírlap.
Egy fiatal szülő kiabálva felpofozott egy negyedikes gyermeket a rakamazi általános iskolában szerdán; a nő ellen könnyű testi sértés miatt indult rendőrségi eljárás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
A tanárt korábban szemérem elleni erőszak miatt feljelentették; a rendőrség vizsgálja, van-e összefüggés a két ügyben – írja a kemma.hu.
A rajzteremben közösült két diák a szeghalmi Tildy Zoltán Általános Iskolában a múlt héten, a rendőrség vizsgálja az ügyet - írta keddi számában a Békés Megyei Hírlap. A diáklány másnap számolt be szüleinek az esetről, akik azonnal a rendőrséghez fordultak.
Egységes tantervvel dolgozó állami iskolákat szervezne 2010-től az oktatási kormányzat; az állami iskolák egységes tanterv alapján tanítanának, azonos oktatási minőséget garantálnának, amit az alapnormatíván fölül „kiegészítő normatíva” segítségével szavatolna az állam – mondta Hiller István oktatási miniszter a Népszavának adott interjújában.