Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#iskola

Tallián Miklós Vélemény

Tanév Rózsa árnyékában

Az azerbajdzsáni baltás gyilkos ügye és a nyomában kirobbanó magyar–örmény konfliktus némileg elterelte a figyelmet a tanévkezdésről. Pedig ez lesz az első olyan év, amikor az alsó tagozattól az egyetemekig maradéktalanul érvényesülhetnek Hoffmann Rózsa elképzelései.

MTI Karrier

Az Országos Roma Önkormányzaté lett a sziráki iskola

A most kezdődő tanévtől az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) működteti a Nógrád megyei Szirák iskoláját - jelentette be Farkas Flórián, az ORÖ elnöke kedden a helyszínen, ahol megtekintette az intézmény felújítását.

hvg.hu Karrier

Index: sok a testnevelés, kevés a tornaterem

Most szeptembertől heti öt testnevelésórája lesz az ország összes elsősének, ötödikesének és kilencedikesének. Kérdés, hogy az iskolák egy része hogy tudja megoldani a megnövekedett óraszámot úgy, hogy minden ötödik intézményből hiányzik a tornaterem - írja az Index.

MTI Karrier

Ennyit költünk iskolakezdésre idén

Az idén átlagosan 26.900 forintot, a tavalyinál ezer forinttal többet terveznek költeni iskolakezdésre a magyar internetezők az Árukereső.hu legfrissebb kutatása szerint, amelyből az is kiderül, hogy az iskolakezdés hallatán a férfiakat inkább "kirázza a hideg, a nőket viszont kellemes izgalommal tölti el a gondolat".

MTI/Magyar Nemzet Karrier

Tudta, hogy tilos osztálypénzt szedni?

Bár törvény tiltja, hogy a szülőket osztálypénz fizetésére kötelezzék, évről évre szinte minden iskolában beszedik a havi 500-600, néhol több ezer forintos hozzájárulást a diákoktól - írta a Magyar Nemzet pénteki száma.

Iványos Judit Itthon

Iskolák zárhatnak be a kormány döntése miatt

Mélyszegénységben élő, hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó iskolák működése lehetetlenülhet el szeptembertől, mert elestek az eddig kapott kiegészítő támogatástól. Bár a pénz nem lett kevesebb, megváltoztak az odaítélés szempontjai, így elit intézmények is kaphatnak a támogatásból.

1
86 87 88 89 90
101
Felújításra hivatkozva kitették a jazzfesztivált a Szente Vajk vezette új Erkel Színházból

Felújításra hivatkozva kitették a jazzfesztivált a Szente Vajk vezette új Erkel Színházból

A magyar űrhajós, Kapu Tibor egy zászlót és Farkas Bertalan jótanácsait is viszi a Nemzetközi Űrállomásra

A magyar űrhajós, Kapu Tibor egy zászlót és Farkas Bertalan jótanácsait is viszi a Nemzetközi Űrállomásra

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Nem tolonganak az adományozók, hogy „vásárolható” főtiszti rangot kapjanak Szalay-Bobrovniczky minisztertől

Szupergyors töltéssel támad a legújabb amerikai villanyautó

Szupergyors töltéssel támad a legújabb amerikai villanyautó

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Budapesten a legújabb Tesla: beültünk a menő fénycsíkos friss Model Y-ba

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Duma Aktuál: Az Árpád-ház a nyomába sem ér az LMP elnökségének

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Jöhet a Fiat Grande Panda 4x4, az olasz falvak új királya

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Elemzők a gyenge GDP-adatról: a kilábalás tempója lomha

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

Marabu Féknyúz: Subi-dubáj

A címlapról ajánljuk