#iskola




Origo: szeretetre kötelezné az iskolákat egy KDNP-s
 

Origo: szeretetre kötelezné az iskolákat egy KDNP-s

A múlt héten még kihúzta volna a köznevelési törvényből Michl József KDNP-s képviselő a tanulók testi fenyítésének tiltását, csütörtökön benyújtott módosító indítványában mégis visszatenné a törvénybe ezt a szövegrészt - írja az Origo. A képviselő ráadásul a lelki terrort, a kigúnyolást, a vallási meggyőződés kicsúfolását és minősítését, illetve "a gyermekkel szembeni szeretetlenséget" sem engedné az iskolákban.

hvg.hu hvg.hu






Iskolai szurkálás: stabil a súlyosan megsérült fiú állapota
 

Iskolai szurkálás: stabil a súlyosan megsérült fiú állapota

Stabil annak a fiúnak az állapota, akit mentőhelikopterrel szállítottak a mentők kórházba, miután megszúrta egy társa szerda délelőtt egy tiszaújvárosi középiskolában - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. A Borsod Online információi szerint a rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt, de ezt a főkapitányság nem erősítette meg.

MTI MTI

Olvasson mesét a gyereknek, jobb lesz az iskolában!
 

Olvasson mesét a gyereknek, jobb lesz az iskolában!

Azok a gyerekek, akiknek rendszeresen olvasnak mesét, hosszú távon profitálnak ebből, méghozzá annál nagyobb mértékben, minél többet olvastak nekik - derül ki egy német felmérésből, amely szerint nemcsak a szociális készségek és az iskolai eredmények fejlődnek, hanem a kreativitás és a mozgás is.

MTI MTI

Bajnai-alapítvány: még több iskolára teheti rá kezét az egyház
 

Bajnai-alapítvány: még több iskolára teheti rá kezét az egyház

Az iskolákon idén már végigsöpört egy "egyháziasítási hullám", és a kormány a jelek szerint mindent megtesz, hogy az önkormányzatok jövőre is arra kényszerüljenek, közoktatási intézményeiket adják át valamelyik egyháznak - olvasható ki a Haza és Haladás egyik tanulmányából. A településeknek így olcsóbb, a központi költségvetésnek viszont drágább lesz a közoktatás. Feltéve persze, hogy jövő évtől a kormány nem államosítja az iskolákat.

hvg.hu hvg.hu

Lázár minden nap megtornáztatná a gyerekeket
 

Lázár minden nap megtornáztatná a gyerekeket

Lázár János a köznevelési törvényhez módosító indítványt terjeszt elő, amelynek lényege, hogy az általános iskolákban bevezetésre kerüljön a mindennapos testnevelés, illetve hogy ahol az infrastrukturális lehetőségek engedik, ott ennek keretében az úszást mint alapkészséget sajátítsák el az általános iskolás diákok.

MTI MTI

Visszakapcsolták a gázt a vilmányi iskola konyhájában
 

Visszakapcsolták a gázt a vilmányi iskola konyhájában

Az áramszolgáltató társaságcsoport rendezte a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány általános iskolájának gáztartozását. A Tigáz Zrt. hétfőn kapcsolta ki a gázt az intézményben a tartozások miatt, emiatt meleg étel nélkül maradtak a diákok, és azok, akiknek az iskolai konyha főzött.

MTI MTI

Kikapcsolták a gázt egy borsodi iskolában
 

Kikapcsolták a gázt egy borsodi iskolában

Fűteni tudnak, főzni azonban már nem, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Vilmány általános iskolájában, hétfőn a gázszolgáltató Tigáz Zrt. nemfizetés miatt kikapcsolta a gázt, ezért meleg étel nélkül maradtak a diákok, és mindazok, akiknek az iskolai konyha főzött - közölte Sztankai Szabolcs iskolaigazgató.

MTI MTI


Szijjártó szerint pénteken már nem fognak fagyoskodni a diákok
 

Szijjártó szerint pénteken már nem fognak fagyoskodni a diákok

Megkezdte a fűtés visszaállítását a Tigáz azokban a Pest megyei iskolákban, amelyekben napok óta hidegek a radiátorok - közölte a miniszterelnök szóvivője, miután csütörtök délután megállapodás született a gázszolgáltató, a megyei önkormányzat és a Belügyminisztérium között.

MTI MTI


Ismét lesz fűtés a gyömrői iskolában
 

Ismét lesz fűtés a gyömrői iskolában

Visszakapcsolja a gázt a szolgáltató pénteken a gyömrői Teleki-kastélyban működő általános és speciális iskolába és kollégiumba, miután az intézményt fenntartó Pest megyei önkormányzat kiegyenlítette a Tigáznál fennálló tartozását.

MTI MTI

174 diák maradt fűtés és meleg víz nélkül Gyömrőn
 

174 diák maradt fűtés és meleg víz nélkül Gyömrőn

A megyei önkormányzat tartozása miatt fűtés és melegvíz nélkül maradtak egy gyömrői iskola diákjai; a Teleki-kastélyban működő általános-, speciális iskola, illetve kollégium 174 tanulója fagyoskodik, lavórban, hideg vízben mosdik, miután a szolgáltató májusban kikapcsolta a gázt – közölte a város polgármestere.

MTI MTI