#iszlám



Így változtatna Donald Trump a szerinte katasztrofális külpolitikán

A republikánus elnökjelölt-aspiráns egyértelműen kártékonynak ítélte az elmúlt évek azon amerikai törekvéseit, hogy demokráciát exportáljanak más kultúrájú és más történelmű országokba. Elsődleges feladatának az iszlám radikalizmus és a terrorizmus elleni harcot jelölte meg.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI


Az iszlámot emlegette Lázár a gyulai kastély átadásán

A Miniszterelnökséget vezető miniszter négysávos autóutat ígért Békéscsaba és Kecskemét között pénteken, a felújított Almásy-kastély átadásán Gyulán. Lázár a történelmi előzményekkel kapcsolatban beszélt egyebek mellett arról is, hogy „annak idején az ország 150 évig szenvedett attól, hogy az iszlám uralkodott itt, "nem vágyunk újabb 150 évre"”.

MTI

Allah utasítására hivatkozott a négyéves kislányt lefejező dada

Nem bánta meg a gyilkosságot, és saját bevallása szerint Allah utasítására vágta le a rábízott gyerek fejét a moszkvai dada. A korábban emlegetett magánéleti szálról már nem beszélnek a hatóságok. A nyomozás adatai szerint a nő megvárta, amíg áldozatának szülei és idősebb testvére elmennek otthonról, megölte a gyermeket, majd felgyújtotta a lakást.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI






Katolikus plébános: Keményen meg kell küzdenem azért, hogy a politika ne gyűrűzzön be a közösségembe

Még a jóindulatú hívőket is megmérgezi az idegenellenes kormánypropaganda, amelynek hatására a magyar muszlimok üldözötteknek érzik magukat saját hazájukban. Egy kerekasztal-beszélgetésen kiderült, katolikus egyházon belül is vannak, akik rendkívül kritikusnak látják a helyzetet – mintha a magyarországit el akarnák szakítani az egyetemes katolikus egyháztól.

Dercsényi Dávid

A Hamász betiltotta a szilvesztert

A gázai övezetben tilos bulit rendezni csütörtök este, a szállodákat is figyelmeztették. "Az újév megünneplése ellentétes az iszlámmal és szabályaival. Ez elsősorban nyugati szokás, melyet mi itt, Gázában nem tudunk elfogadni" - közölte egy rendőrségi szóvivő. A korábbi években a vendéglátóhelyeken engedélyezték a szilveszteri mulatságokat.

MTI




Tettek, de milyenek?

A megoldás nem a radikalizálódás fórumainak, megnyilvánulási terepeinek, hanem inkább meggyőződésbeli okainak felszámolása. Válasz Szántó T. Gábornak.

Nehéz-Posony Márton

Magasra csaptak az iszlámgyűlölet hullámai

Egymást érik az iszlámgyűlölő atrocitások idehaza, miközben a muzulmán közösségek teli torokból próbálják közölni, elítélik és a vallásukkal súlyosan visszaélő szervezetnek tekintik az Iszlám Államot. Nehéz dolguk van, amikor a nagypolitika és olykor a közmédia ellenében kell a hangjukat hallatniuk.

Dercsényi Dávid