#iszlámellenesség



Életfogytiglant kapott a québeci lövöldöző
 

Életfogytiglant kapott a québeci lövöldöző

Életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélték a 29 éves Alexandre Bissonnette-t, aki 2017-ben hat embert megölt, ötöt pedig súlyosan megsebesített az egyik québeci iszlám központnál elkövetett merényletben.

hvg.hu hvg.hu


Dühpolgárok kontra jóemberek: szétesik a Pegida?
 

Dühpolgárok kontra jóemberek: szétesik a Pegida?

Kettészakadt a német politikai elit egyik fő gondja, a drezdai, és mellette egyre több városban szerveződő iszlámellenes utcai mozgalom. A Pegida átalakulhat, sőt, akár el akár el is tűnhet - ám az általa szóvátett problémák attól még maradnak.

Seres László Seres László


Minden hatodik ember szélsőjobbos a volt NDK-ban
 

Minden hatodik ember szélsőjobbos a volt NDK-ban

A keleti tartományok lakosságában 15,8 százalék a szélsőjobboldali beállítottságúak aránya, ami több mint a duplája a 2006-ban mért 6,6 százaléknak - derül ki egy, a Német Szociáldemokrata Párthoz közel álló alapítvány felméréséből. Németország nyugati tartományaiban viszont csökkent a szélsőséges jobboldali eszmékben hívők száma.

MTI MTI

Wilders vesztett, de még nem lehet leírni
 

Wilders vesztett, de még nem lehet leírni

Súlyos taktikai hibát követett el a szélsőjobboldali Geert Wilders, mégsem lehet teljesen leírni – vélik a politikai elemzők a holland választások után. Egy magyar elemző szerint Wilders gyengülése ellenére a választások nem arról tanúskodnak, hogy a holland választók elutasítják a demagógiát, hiszen a populista szélsőjobb mellé felzárkózott a populista szélsőbal is.

Zubor Zalán Zubor Zalán






Nem megy a Pegidának Ausztriában, szétesik a mozgalom
 

Nem megy a Pegidának Ausztriában, szétesik a mozgalom

Az iszlámellenes mozgalom legutóbb vasárnap Grazban tartott tüntetést, amin 150-en, az ellentüntetésen viszont csaknem ezren vettek részt. Ausztriában a korábbi iszlámellenes megmozdulások alkalmával is sokkal több ellentüntető vonult fel.

MTI MTI




A YouTube blokkolja az indulatokat elszabadító iszlámellenes filmet
 

A YouTube blokkolja az indulatokat elszabadító iszlámellenes filmet

Blokkolta Líbiában és Egyiptomban a muzulmán tüntetők szerint Mohamed prófétát gyalázó film YouTube-on elérhető 13 perces kivonatát a videomegosztó portál azután, hogy a bengázi amerikai konzulátust ért támadásában meghalt az Egyesült Államok líbiai nagykövete és három munkatársa, Egyiptomban pedig a kairói követség előtt amerikai zászlókat égettek.

MTI MTI