Dühpolgárok kontra jóemberek: szétesik a Pegida?
Kettészakadt a német politikai elit egyik fő gondja, a drezdai, és mellette egyre több városban szerveződő iszlámellenes utcai mozgalom. A Pegida átalakulhat, sőt, akár el akár el is tűnhet - ám az általa szóvátett problémák attól még maradnak.
Németország sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja az iszlámellenes utcai Pegida mozgalmat. Miattuk érezte úgy Merkel kancellár nagy figyelmet keltett újévi beszédében, hogy külön hangsúlyoznia kell: "az iszlám Németország része", vállalva azt is, hogy párton belüli és kívüli opponensei ezt nyilvánosan is bírálják. Vajon a szalafisták és a sária is Németország része? – kérdezték a CDU-n belül is.
Az azóta eltelt hetekben aztán gyökeres változás történt: könnyen lehet, hogy belső szervezeti káosz miatt a Pegida (amely Steinmeier külügyminiszter szerint "rontja Németország nemzetközi tekintélyét") felszámolja magát. És bár nyilván sokan fellélegeznének a hír hallatán, a mozgalom által szóvá tett gondok ettől még maradnának.
Kettészakadt patrióták
Múlt hét hétfőjén, erejének teljében még robbantásos merényletet akartak elkövetni a "patrióta" mozgalom vezéralakja ellen, ezért a rendőrség betiltotta a Pegida szokásos, sorrendben 13. drezdai menetelését. A Bild bulvárlap szerint a Lutz Bachmann ellen tervezett merénylet elkövetői a tömeg közé vegyültek volna. A "konkrét fenyegetettségről" szóló információt német és külföldi hírszerző szervek is megerősítették.
Két napra rá, Lipcsében ennek dacára a Pegida helyi csoportja, a Legida 15 ezer embert mozgósított az iszlám ellen, 20 ezren viszont a Pegida ellen demonstráltak. A megmozdulás ismét erőszakos jelleget öltött, mert a szélsőjobboldali, valószínűleg az NPD-hez közeli vonulók és a szélsőbalos ellentüntetők is rendőröket és újságírókat támadtak meg. Emiatt is keletkezett konfliktus a drezdai "központ" és a militánsabb lipcsei csoport között, amely egyre kevésbé veszi figyelembe a "központ" szélsőségellenes elvárásait.
A 41 éves Bachmannak ettől függetlenül le kellett mondania a Pegida egyesület elnökségi posztjáról: mint kiderült, Facebook-oldalán Hitlerként fotóztatta magát, és idegengyűlölő megjegyzéseket is megosztott, úgyhogy "gyűlöletre uszítás gyanúja" miatt eljárás is indult ellene. A Baloldal pártja és a Zöldek ebben is megerősítve látták azt, amit kezdettől állítottak, hogy a mozgalom fő áramlata szerintük alapvetően rasszista. Nem véletlenül próbálták őket már kezdettől fogva Bachmann drogos és bűnözői előéletével hitelteleníteni. Maga a mozgalom elhatárolódott alapítójától, aki "rossz tréfának" nevezve bocsánatot is kért a történtek miatt.
Rögtön ezután egyfajta erózió kezdődött a szervezetben. Kiderült, hogy Bachmann a háttérből mégis szervező marad, ezért a vele szemben álló öt alapító visszalépett, köztük az esti talk show-kban nem túl szerencsésen turnézó Kathrin Oertel, aki csütörtökön bejelentette, hogy új néven alapítana mozgalmat.
"Mi vagyunk a nép!"
A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen (Pegida) nevű sajátos civil szervezet belső válsága miatt egy időre háttérbe szorulhat, ám hosszabb távon, akár több szervezetre osztódva is, valószínűleg túléli a drezdai közjátékot és a kínos Bachmann-affért is, hiszen sok német polgár bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatos aggodalmainak ad hangot. Ráadásul az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű konzervatív-populista párt kész lesz felkarolni a követeléseiket, ha nem is feltétlenül utcai demonstrációk formájában, a kapcsolatfelvétel már meg is történt.
Az elszánt középpolgárokat, Németország lopakodó iszlamizálódásától, "túlidegenedéstől" (Überfremdung) tartó aktivistákat és – elszórtan – NPD-közeli szélsőjobboldali uszítókat is magához vonzó, 160 ezer követővel rendelkező Facebook-csoport hónapok óta szervezi egyre nagyobb látogatottságú "sétáit" – ahogy vonulásaikat hívják. (Lapunk természetesen nyilatkozatra kérte Lutz Bachmannt és a Pegida többi szervezőjét is, de ahogy általában a német sajtó megkereséseire, úgy a mienkére sem reagáltak.)
Támogatja őket viszont a volt szocdem bankár Thilo Sarazzin, az iszlámellenes, Izrael- és Amerika-barát Politically Incorrect blog, valamint annak szerkesztője, Michael Stürzenberger, aki egyben a német alkotmányvédelmi hivatal által is figyelt Die Freiheit nevű liberális-iszlámkritikus törpepárt vezetője is (ez nagyjából az a vonal, amit Hollandiában Geert Wilders képvisel, aki egyébként többször is üdvözölte a Pegidát). Bizarr módon a Pegida támogatója a szélsőbaloldalt és a paranoid, antiszemita szélsőjobbot egyaránt kiszolgáló, Putyin-barát Jürgen Elsässer újságíró is, aki Compact című lapjában amúgy Izrael és az amerikai finánctőke ellen ágál.
Az eleinte néhány száz, majd hetek után már több tízezres vonulásoknál kevés dolog aggasztja jobban a német politikai establishmentet. A pegidások hamar megkapták a "fajgyűlölő", "szélsőséges", sőt, az "öltönyös nácik" bélyeget, a parlamenti pártok a radikális baloldaltól a jobbközépig összezártak velük szemben, és még elismert társadalomtudósok is a frusztrált, idegengyűlölő kispolgárok paranoiás gyülekezetének kliséjével írták le őket. A neves brit társadalomtudós, Timothy Garton Ash odáig ment, hogy "lemészárolandó vámpírnak" nevezte a Pegidát.
Ez alapvetően félreértés, de mint minden klisében, ebben is van részigazság. A Pegida nyilvánvalóan nem értelmiségi mozgalom, de fatális tévedés lenne őket kizárólag idegengyűlölő, nyugalmukat féltő "dühpolgárok" (Wutbürger) mozgalmaként jellemezni. Talán semmi sem jellemzi jobban a helyzet összetettségét, mint az, hogy a párizsi iszlamista merénylet után a német iszlámellenes tüntetők és az őellenük tüntető balosok is "Je suis Charlie!" táblákat emeltek a magasba.
A Pegida kezdeti 12 fős szervező csapata ("Orga-team") ráadásul a nyolcvanas évek végi NDK-s vonulások rendszerváltó szlogenjével, a "Wir sind das Volk!"-kal ("Mi vagyunk a nép!") fejezte ki elszántságát. Jellemző módon a pártok ezt is etnikai kirekesztésként értelmezik, mintha a Pegida valamiféle völkisch népfogalmat próbálna erőltetni, holott ők a politikusok vs. mi ellentétre gondolnak.
Mondjuk arra, hogy a pártok a "felvilágosítjuk a sötét reakciósokat a multikulti áldásairól" attitűddel próbálják meg átértelmezni sokak napi szociális és közbiztonsági tapasztalatát. A ballib lapok pedig sokszor a kis- és középpolgárt pszichologizáló, leereszkedő cikkeket eresztenek meg Pegida ügyben.
A drezdai egyetem (TUD) nemrég közzétett felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a Pegida-vonulók még csak nem is elsősorban az iszlamizáció, hanem a politikai elit és a sajtó vélt egyoldalúsága ellen demonstrál, csupán 23 százalékuk nevezte az iszlám előretörését aggasztónak. Ezzel együtt a német elit jól teszi, ha odafigyel a félelmeikre: a Bertelsmann Alapítvány felmérése szerint az össznémet lakosság 57 százaléka "fenyegetőnek" vagy "nagyon fenyegetőnek" tartja az iszlámot.
Régi konfliktusok, újbeszél
A Pegidával kapcsolatos új keletű feszültségek az újraegyesített német társadalom régóta húzódó, megoldatlan gondjaira reflektálnak. Németország az összes többi EU-államnál több menekültet fogad be. Az országban négymillió muszlim él, akik közül főleg a fiatalabb generációk képtelenek beilleszkedni, nem hajlandók asszimilálódni, megvetik a nyugati értékeket, és a média által számos alkalommal tényfeltárt "párhuzamos társadalmakban" élnek. A nők között egyre jobban terjed a fejkendő, a csador és a burka viselése.
A radikális szalafisták, dzsihádista sejtek és szélsőséges imámok által erőltetett iszlamizálódás egyik jele a sária-bíróságok léte. A "békebírók" lényegében a német igazságszolgáltatás radarja alatt végeznek mediációt a muszlim közösségeken belül, de úgy, hogy a gyilkossági, verési, zsarolási ügyek végén sokszor sem az áldozat, sem a tettes nem nevesíthető. A muszlim közösségekben napi gyakorlat a "lepapírozás" nélkül megélt poligámia, közpénzen. Az iszlámban egy férfinak több felesége is lehet, a másod- vagy harmad-feleségeket azonban a német törvények szerint a jóléti állam, a Hartz IV program látja el.
A német nyilvánosságban a kulturális hadviselés egyik terepe a nyelvpolitika: az egybeírt "dühpolgárok" kifejezés célja, hogy kizárólag erre az érzelmi aspektusra szűkítse a politikával szembeni legitim utcai kritikát. A német nyilvánosságban korábban soha egyetlen dühös baloldali vagy zöld demonstráció résztvevőit sem nevezték "dühpolgároknak".
Ugyanakkor a Pegida is erősen leegyszerűsít, amikor önmagát a szintén egybeírt "jóemberekkel" (Gutmenschen) szemben határozza meg. A Gutmenschek az ő értelmezésükben azok a politikailag korrekt, jótét lelkek a balközép oldalon, akik nem hajlandók néven nevezni a problémákat, félnek a kulturális különbözőségek artikulálásától, hisznek a Merkel által is csődként jellemzett európai multikulti-modellben, és úgy látják, jóléti intézkedésekkel elejét vehetik a szociális-kulturális konfliktusoknak.
Ugyancsak az újkeletű szavak közé tartozik, hogy a Pegida "rendszermédiáról" (Systemmedien) és "hazug sajtóról" (Lügenpresse), azaz velük ellenséges, a nagyobb pártokhoz állítólag becsatornázott médiáról beszél. Ez utóbbi kifejezés érdekessége, hogy az első világháborúban használták először, majd a nemzeti szocialisták nevezték így a szerintük zsidó, tőkés lapokat, végül a balos 68-as mozgalom vette át a fogalmat a velük kritikus sajtóra, főként a Springer-konszernhez tartozó Bild bulvárlapra értve.
Amikor a Pegida Németország "iszlamizációjától" fél, akkor a mainstream pártok és a média hárítja a problémát, és azzal igyekszik élét venni a felvetésnek, hogy közvetlen közelükben, a keletnémet tartományokban csak néhány százaléknyi muszlim él, tehát alaptalan onnan aggódni. Ugyanakkor fel sem merül bennük ez az "érv", amikor baloldali/zöld szervezetek japán vagy orosz atomerőművek, harmadik világbeli népek, latin-amerikai esőerdők miatt tüntetnek lassan harminc éve.
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
