Németország sem lenyelni, sem kiköpni nem tudja az iszlámellenes utcai Pegida mozgalmat. Miattuk érezte úgy Merkel kancellár nagy figyelmet keltett újévi beszédében, hogy külön hangsúlyoznia kell: "az iszlám Németország része", vállalva azt is, hogy párton belüli és kívüli opponensei ezt nyilvánosan is bírálják. Vajon a szalafisták és a sária is Németország része? – kérdezték a CDU-n belül is.
Az azóta eltelt hetekben aztán gyökeres változás történt: könnyen lehet, hogy belső szervezeti káosz miatt a Pegida (amely Steinmeier külügyminiszter szerint "rontja Németország nemzetközi tekintélyét") felszámolja magát. És bár nyilván sokan fellélegeznének a hír hallatán, a mozgalom által szóvá tett gondok ettől még maradnának.
Kettészakadt patrióták
Múlt hét hétfőjén, erejének teljében még robbantásos merényletet akartak elkövetni a "patrióta" mozgalom vezéralakja ellen, ezért a rendőrség betiltotta a Pegida szokásos, sorrendben 13. drezdai menetelését. A Bild bulvárlap szerint a Lutz Bachmann ellen tervezett merénylet elkövetői a tömeg közé vegyültek volna. A "konkrét fenyegetettségről" szóló információt német és külföldi hírszerző szervek is megerősítették.
Két napra rá, Lipcsében ennek dacára a Pegida helyi csoportja, a Legida 15 ezer embert mozgósított az iszlám ellen, 20 ezren viszont a Pegida ellen demonstráltak. A megmozdulás ismét erőszakos jelleget öltött, mert a szélsőjobboldali, valószínűleg az NPD-hez közeli vonulók és a szélsőbalos ellentüntetők is rendőröket és újságírókat támadtak meg. Emiatt is keletkezett konfliktus a drezdai "központ" és a militánsabb lipcsei csoport között, amely egyre kevésbé veszi figyelembe a "központ" szélsőségellenes elvárásait.
Tüntetés Drezdában
AFP / John Macdougall
A 41 éves Bachmannak ettől függetlenül le kellett mondania a Pegida egyesület elnökségi posztjáról: mint kiderült, Facebook-oldalán Hitlerként fotóztatta magát, és idegengyűlölő megjegyzéseket is megosztott, úgyhogy "gyűlöletre uszítás gyanúja" miatt eljárás is indult ellene. A Baloldal pártja és a Zöldek ebben is megerősítve látták azt, amit kezdettől állítottak, hogy a mozgalom fő áramlata szerintük alapvetően rasszista. Nem véletlenül próbálták őket már kezdettől fogva Bachmann drogos és bűnözői előéletével hitelteleníteni. Maga a mozgalom elhatárolódott alapítójától, aki "rossz tréfának" nevezve bocsánatot is kért a történtek miatt.
Rögtön ezután egyfajta erózió kezdődött a szervezetben. Kiderült, hogy Bachmann a háttérből mégis szervező marad, ezért a vele szemben álló öt alapító visszalépett, köztük az esti talk show-kban nem túl szerencsésen turnézó Kathrin Oertel, aki csütörtökön bejelentette, hogy új néven alapítana mozgalmat.
"Mi vagyunk a nép!"
A Patrióta Európaiak a Nyugat Iszlamizációja Ellen (Pegida) nevű sajátos civil szervezet belső válsága miatt egy időre háttérbe szorulhat, ám hosszabb távon, akár több szervezetre osztódva is, valószínűleg túléli a drezdai közjátékot és a kínos Bachmann-affért is, hiszen sok német polgár bevándorlással és a menekültüggyel kapcsolatos aggodalmainak ad hangot. Ráadásul az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű konzervatív-populista párt kész lesz felkarolni a követeléseiket, ha nem is feltétlenül utcai demonstrációk formájában, a kapcsolatfelvétel már meg is történt.
Az elszánt középpolgárokat, Németország lopakodó iszlamizálódásától, "túlidegenedéstől" (Überfremdung) tartó aktivistákat és – elszórtan – NPD-közeli szélsőjobboldali uszítókat is magához vonzó, 160 ezer követővel rendelkező Facebook-csoport hónapok óta szervezi egyre nagyobb látogatottságú "sétáit" – ahogy vonulásaikat hívják. (Lapunk természetesen nyilatkozatra kérte Lutz Bachmannt és a Pegida többi szervezőjét is, de ahogy általában a német sajtó megkereséseire, úgy a mienkére sem reagáltak.)
Támogatja őket viszont a volt szocdem bankár Thilo Sarazzin, az iszlámellenes, Izrael- és Amerika-barát Politically Incorrect blog, valamint annak szerkesztője, Michael Stürzenberger, aki egyben a német alkotmányvédelmi hivatal által is figyelt Die Freiheit nevű liberális-iszlámkritikus törpepárt vezetője is (ez nagyjából az a vonal, amit Hollandiában Geert Wilders képvisel, aki egyébként többször is üdvözölte a Pegidát). Bizarr módon a Pegida támogatója a szélsőbaloldalt és a paranoid, antiszemita szélsőjobbot egyaránt kiszolgáló, Putyin-barát Jürgen Elsässer újságíró is, aki Compact című lapjában amúgy Izrael és az amerikai finánctőke ellen ágál.
Mecset Berlinben
AFP / DPA / Rainer Jensen
Az eleinte néhány száz, majd hetek után már több tízezres vonulásoknál kevés dolog aggasztja jobban a német politikai establishmentet. A pegidások hamar megkapták a "fajgyűlölő", "szélsőséges", sőt, az "öltönyös nácik" bélyeget, a parlamenti pártok a radikális baloldaltól a jobbközépig összezártak velük szemben, és még elismert társadalomtudósok is a frusztrált, idegengyűlölő kispolgárok paranoiás gyülekezetének kliséjével írták le őket. A neves brit társadalomtudós, Timothy Garton Ash odáig ment, hogy "lemészárolandó vámpírnak" nevezte a Pegidát.
Ez alapvetően félreértés, de mint minden klisében, ebben is van részigazság. A Pegida nyilvánvalóan nem értelmiségi mozgalom, de fatális tévedés lenne őket kizárólag idegengyűlölő, nyugalmukat féltő "dühpolgárok" (Wutbürger) mozgalmaként jellemezni. Talán semmi sem jellemzi jobban a helyzet összetettségét, mint az, hogy a párizsi iszlamista merénylet után a német iszlámellenes tüntetők és az őellenük tüntető balosok is "Je suis Charlie!" táblákat emeltek a magasba.
A Pegida kezdeti 12 fős szervező csapata ("Orga-team") ráadásul a nyolcvanas évek végi NDK-s vonulások rendszerváltó szlogenjével, a "Wir sind das Volk!"-kal ("Mi vagyunk a nép!") fejezte ki elszántságát. Jellemző módon a pártok ezt is etnikai kirekesztésként értelmezik, mintha a Pegida valamiféle völkisch népfogalmat próbálna erőltetni, holott ők a politikusok vs. mi ellentétre gondolnak.
Mondjuk arra, hogy a pártok a "felvilágosítjuk a sötét reakciósokat a multikulti áldásairól" attitűddel próbálják meg átértelmezni sokak napi szociális és közbiztonsági tapasztalatát. A ballib lapok pedig sokszor a kis- és középpolgárt pszichologizáló, leereszkedő cikkeket eresztenek meg Pegida ügyben.
A drezdai egyetem (TUD) nemrég közzétett felméréséből egyértelműen kiderül, hogy a Pegida-vonulók még csak nem is elsősorban az iszlamizáció, hanem a politikai elit és a sajtó vélt egyoldalúsága ellen demonstrál, csupán 23 százalékuk nevezte az iszlám előretörését aggasztónak. Ezzel együtt a német elit jól teszi, ha odafigyel a félelmeikre: a Bertelsmann Alapítvány felmérése szerint az össznémet lakosság 57 százaléka "fenyegetőnek" vagy "nagyon fenyegetőnek" tartja az iszlámot.
Régi konfliktusok, újbeszél
A Pegidával kapcsolatos új keletű feszültségek az újraegyesített német társadalom régóta húzódó, megoldatlan gondjaira reflektálnak. Németország az összes többi EU-államnál több menekültet fogad be. Az országban négymillió muszlim él, akik közül főleg a fiatalabb generációk képtelenek beilleszkedni, nem hajlandók asszimilálódni, megvetik a nyugati értékeket, és a média által számos alkalommal tényfeltárt "párhuzamos társadalmakban" élnek. A nők között egyre jobban terjed a fejkendő, a csador és a burka viselése.
A radikális szalafisták, dzsihádista sejtek és szélsőséges imámok által erőltetett iszlamizálódás egyik jele a sária-bíróságok léte. A "békebírók" lényegében a német igazságszolgáltatás radarja alatt végeznek mediációt a muszlim közösségeken belül, de úgy, hogy a gyilkossági, verési, zsarolási ügyek végén sokszor sem az áldozat, sem a tettes nem nevesíthető. A muszlim közösségekben napi gyakorlat a "lepapírozás" nélkül megélt poligámia, közpénzen. Az iszlámban egy férfinak több felesége is lehet, a másod- vagy harmad-feleségeket azonban a német törvények szerint a jóléti állam, a Hartz IV program látja el.
Bachmann és Oertel - szakítottak
AFP / Robert Michael
A német nyilvánosságban a kulturális hadviselés egyik terepe a nyelvpolitika: az egybeírt "dühpolgárok" kifejezés célja, hogy kizárólag erre az érzelmi aspektusra szűkítse a politikával szembeni legitim utcai kritikát. A német nyilvánosságban korábban soha egyetlen dühös baloldali vagy zöld demonstráció résztvevőit sem nevezték "dühpolgároknak".
Ugyanakkor a Pegida is erősen leegyszerűsít, amikor önmagát a szintén egybeírt "jóemberekkel" (Gutmenschen) szemben határozza meg. A Gutmenschek az ő értelmezésükben azok a politikailag korrekt, jótét lelkek a balközép oldalon, akik nem hajlandók néven nevezni a problémákat, félnek a kulturális különbözőségek artikulálásától, hisznek a Merkel által is csődként jellemzett európai multikulti-modellben, és úgy látják, jóléti intézkedésekkel elejét vehetik a szociális-kulturális konfliktusoknak.
Ugyancsak az újkeletű szavak közé tartozik, hogy a Pegida "rendszermédiáról" (Systemmedien) és "hazug sajtóról" (Lügenpresse), azaz velük ellenséges, a nagyobb pártokhoz állítólag becsatornázott médiáról beszél. Ez utóbbi kifejezés érdekessége, hogy az első világháborúban használták először, majd a nemzeti szocialisták nevezték így a szerintük zsidó, tőkés lapokat, végül a balos 68-as mozgalom vette át a fogalmat a velük kritikus sajtóra, főként a Springer-konszernhez tartozó Bild bulvárlapra értve.
Amikor a Pegida Németország "iszlamizációjától" fél, akkor a mainstream pártok és a média hárítja a problémát, és azzal igyekszik élét venni a felvetésnek, hogy közvetlen közelükben, a keletnémet tartományokban csak néhány százaléknyi muszlim él, tehát alaptalan onnan aggódni. Ugyanakkor fel sem merül bennük ez az "érv", amikor baloldali/zöld szervezetek japán vagy orosz atomerőművek, harmadik világbeli népek, latin-amerikai esőerdők miatt tüntetnek lassan harminc éve.
