„Nem volt bölcs döntés Wilders részéről az előrehozott választások kikényszerítése. Szerencsejátékba kezdett és veszített, mert rosszul mérte fel saját szavazói elvárásait” – fogalmazott Theo van Maldegem politológus, az Utrechti Politechnikum professzora. Szerinte a Szabadságpárt (PVV) támogatóinak csalódást okozott, hogy az előző kormányzati ciklusban Wilders és pártja nem tudták kiharcolni, hogy a kormány teljesítse a követeléseiket, még úgy sem, hogy szinte koalíciós partnerként, kívülről támogatták a mérsékelt jobboldali kormánykoalíciót.

A szerdai előrehozott választásokon sokak meglepetésére súlyos vereséget szenvedett az iszlám- és bevándorló-ellenes Geert Wilders Szabadságpártja. Az előző, 2010-es választásokhoz képest a párt támogatottsága közel 40 százalékkal csökkent, ami az eddigi 24 helyett csupán 15 parlamenti szék megszerzésére volt elég. Együtt abszolút többséget szereztek a mérsékelt pártok, az eddig kormányzó jobboldali liberális VVD és a szociáldemokrata Munkapárt (PvdA), és a Szabadságpárttal szinte megegyező erővé nőtte ki magát a radikális baloldali, EU-szkeptikus Szocialista Párt (SP). Bár a párt történelme során soha nem ért el ilyen jó eredmény, az SP szintén a választások nagy vesztesének tekinthető. Nyáron több közvélemény-kutató cég is arra számított, hogy a baloldali párt alakíthatja majd a legnagyobb frakciót, körülbelül 35 képviselővel.

Nem mondott újat

Geert Wilders 2004-ben tört be a köztudatba saját „egyszemélyes pártjával”, amely két év alatt már 9 parlamenti székhez elegendő támogatót gyűjtött össze. Miután radikális nézetei miatt kizárták a VVD-ből, Wilders egyszemélyes parlamenti csoportot alapított Wilders Groep néven, radikális iszlám-ellenes retorikája és kiváló vitakészsége segítségével rövidesen elég támogatót gyűjtött maga köré, hogy országos pártot alapítson Szabadságpárt néven. Gyors felemelkedése ellenére Wilders semmi újat nem talált ki: előfutárának tekinthető Frits Bokestein konzervatív-liberális politikus, aki a 90-es években először kritizálta a hollandiai multikulturalizmust, valamint Pim Fortuyn, aki 2002-es haláláig lényegében kidolgozta a holland radikális jobboldal iszlám-ellenes, de a demokratikus értékeket, mint a melegek és nők jogait védő programját.

Geert Wilders nem tűnik túl vidámnak, de bukásáról korai még beszélni

AP / Jan-Joseph Stok

Fortuyn fellépése alapjaiban alakította át a holland közéletet, felborította az addig stabilnak tűnő hármas pártrendszert (évtizedekig a szociáldemokrata, a kereszténydemokrata és a liberális pártok váltották egymást a kormányban, különféle koalíciókban) és alapjaiban kérdőjelezte meg az eddigi bevándorláspolitikát. Bevándorlással kapcsolatos nézeteit azóta, nagyrészt minden párt átvette, és 2002 óta szigorúbb gyakorlatot vezettek be a családegyesítés és a menekültkérelmek elbírálása terén, bár a muszlim országok felé nem vezettek be speciális korlátozásokat. Fortuyn 2002-ben merénylet áldozata lett, ezután az általa vezetett politikai csoportosulás is bomlásnak indult. Wilders 2004-ben Fortuyn radikálisabb híveit szólította meg elődjénél is keményvonalasabb programjával.

Bár gyakran nevezték szélsőjobboldalinak vagy rasszistának, Wilders magát liberálisnak vallotta és elhatárolódott olyan „hagyományos” szélsőjobboldali politikusoktól, mint az osztrák Jörg Haider vagy a francia Jean-Marie Le Pen. A Szabadságpárt programja ugyan tartalmaz olyan, a szélsőjobboldalról ismerős elemeket, mint az etnikai nyilvántartás bevezetése és a bevándorlás korlátozása, a legtöbb kérdésben a párt klasszikus liberális elveket hirdet: megvédendő értéknek tekintik a homoszexuálisok jogait, a női egyenjogúságot, elítélik az antiszemitizmust és a támogatják a közvetlen demokrácia bevezetését. „Még kifejezett idegenellenességről sem feltétlenül lehet beszélni a PVV és támogatói kapcsán, inkább az iszlámmal kapcsolatos félelmekről” – véli Theo van Maldegem politológus. Az iszlám vallás Wilders szerint szembehelyezkedik a klasszikus liberális értékekkel, így terjedése ellen állami szinten kell védekezni a bevándorlás korlátozásával, a muszlim iskolák bezárásával és a „humanista értékek alkotmányos védelmével”.

Fortuynt és Theo van Goghot utánozta

A politikus médiaszerepléseivel és botrányaival is igyekezett elődeit utánozni. Fortuynhoz hasonlóan szívesen használt leegyszerűsítő párhuzamokat (nem tett különbséget a radikális és mérsékel iszlám között, sőt, magát a Koránt Hitler Mein Kapmfjához hasonlította), a nyilvános viták során kedvelte a rövid, frappáns visszavágásokat és gyakran hivatkozott bevándorlók által elkövetett bűncselekményekre. Egyesek szerint Wilders Theo van Ghog filmrendező babérjaira tört, amikor 2008-ban bemutatta Fitna című rövidfilmjét, amelyben különféle terrorcselekmények felemlegetésével támadta a muszlim vallást. Van Ghogot egy hasonló témájú rövidfilm miatt 2004-ben iszlám szélsőségesek ölték meg. Az iszlamisták akaratlanul is hozzájárultak a párhuzam erősítéséhez: a film bemutatása után egy az al-Kaidához köthető csoport „halálra ítélte” Wilderst, aki később azt állította, a fenyegetések miatt kénytelen testőröket alkalmazni és hetente csak egyszer látogathatja meg feleségét.

Kisebb nemzetközi botrány kavart egy a PVV által közzétett weboldal, ahol a látogatókat arra biztatták, „jelentsék fel” a site-on a nekik kellemetlenséget okozó kelet- és közép-európai bevándorlókat. A weboldal elkészülte után a párt egyre keményebb hangot ütött meg az Európai Unióhoz később csatlakozott országokból érkezők, valamint magával az EU-val szemben. Emiatt Wilderst többen is képmutatással vádolták, hiszen felesége, Márfai Krisztina Magyarországon született, majd a Hollandiában telepedett le és dolgozott diplomataként.

Már túlélt pár válságot a PVV

„Wilders bizonyos szempontból liberális értékrendet vall, extrém ortodox módon” – fogalmazott Bérczes Tibor műfordító, a holland nyelv és kultúra szakértője. „A bevándorlók integrációja jóval nehezebb feladatnak bizonyult Hollandiában, mint azt a hangadó politikusok és közírók sokáig hitték illetve el akarták hitetni. Wilders emiatt tehetett szert ekkora népszerűségre, még ha a felvetései leegyszerűsítők és túlzók is voltak. Bár pártja 2010-ig még folyamatosan növelte szavazó táborát, lassan kezdett kifulladni ez a téma, és az euroválság után egyre kevesebb embert érdekelt a bevándorló-kérdés. Wilders ekkor kezdett más csoportokat is célba venni, például a kelet-európai bevándorlókat, és magát az EU-t, emellett és más témákban is egyre populistább és demagógabb lett, mindenben ellentmondott a kormánynak, szavazatokat remélve, de csak a hitelességét vesztette el.” Theo van Maldegem szerint az emberek többsége belefáradt a társadalom polarizálódásba, és a megosztó, radikális vezetők helyett visszatért a mérsékelt pártokhoz. „A gazdasági válság miatt az embereknek nem volt idejük a kulturális problémákkal és a bevándorlással foglalkozni, ehelyett a többség a növekvő gazdaság vagy a jóléti állam elvesztése miatt aggódott. Wildersnek ezekhez a kérdésekhez is csak úgy tudott hozzászólni, hogy egész csoportokat bélyegzett meg: a lusta görögöket, a bűnöző kelet-európaiakat, az olcsón dolgozó lengyel vendégmunkásokat.”

Első ránézésre Geert Wilders eddigi pályafutását egy egyszerű felemelkedés-bukás történetként írhatnánk le, a politológusok viszont óva intenek egy hasonló leegyszerűsítéstől. Wilders már

Választási életkép Hollandiában. A szavazókat nem foglalkoztatta a benvándorló kérdés.

AP / Peter Dejong

túlélt a mostanihoz hasonló pofonokat és hitelvesztéseket: 2010-ben súlyos kritikákat kapott, miután korábbi ígérete ellenére a hágai városi tanács tagja lett. Wilders a párt listáján a szimbolikus utolsó helyen állt, azonban a választásokon a pártok nyílt listát indíthatnak, így a választók nemcsak a listákra, hanem egy-egy jelöltre is adhatnak „preferencia-szavazatot”. Miután Wilders több mint 13 000 szimpátiaszavazatot kapott, úgy döntött, a listavezető helyett „egy darabig” ő maga ül be a tanácsba. Megjegyezte: a tanácsban nem fog komoly szerepet vállalni és új állása mellett megtartja parlamenti képviselői és pártelnöki posztját. Tavaly októberben a holland globalizáció- és multikulturalizmus-kritika atyjának tekintett Frits Bolkestein elhatárolódott Wilderstől, nézeteit túlzónak és „egyszerűen helytelennek” nevezte.

Stratégiai voksok döntöttek a választáson

Miután 2010-ben a PVV alakíthatta a harmadik legnagyobb frakciót, a két, kisebbségben kormányzó párt, a VDD és a kereszténydemokrata CDA egyezséget kötött Wildersszel arról, hogy pártja támogatni fogja a kormány által elkészített költségvetést. „Mire a költségvetés elkészült, Wilders belekerült egy populista szerepbe, abba, hogy ő az a politikus, aki megvédi mindenki állását, nyugdíját. Így korábbi ígérete ellenére 2012 tavaszán nem szavazta meg az újabb megszorításokat tartalmazó költségvetést. A megszorító csomag ennek ellenére elkészült, mivel a kormány megegyezett a kisebb pártokkal, Mivel az idő előtti választást Wilders elutasító magatartása tette szükségessé, tetemesnek mondható szavazatvesztesége mindenképp komoly vereségnek és taktikai tévedésnek tekinthető.” – mondta Bérczes Tibor. Szerinte azonban a PVV nem vesztette el eddigi bázisát. „Mindenki Wilderszre koncentrál, pedig figyelembe kell venni a másik radikális párt, az SP megerősödését is. A választások előtt egy ideig úgy tűnt, az SP-nek akár a győzelemre is lehet esélye, és a PVV számos szavazója stratégiai szavazatot adott a liberálisokra, hogy gyengítse a radikális baloldalt.”

A választások utolsó három hetéig úgy tűnt, a mérsékelten baloldali Munkapárt (PvdA) legjobb esetben is csak a harmadik-negyedik helyen futhat be, míg az SP átveszi a baloldal zászlóshajójának szerepét. Bérczes szerint a Munkapártot Diederik Samsom jelölése mentette meg, aki karizmatikus fellépésével meg tudta győzni az ingadozó baloldali szavazókat. A PvdA így visszavette vezető szerepét a baloldalon, és számos stratégiai voksot is begyűjtött az SP támogatóitól.

"Nem szorult vissza az idegenellenesség"

A hvg.hu által megkérdezett szakértők egyetértenek abban, hogy korai még Wilders bukásáról vagy a populizmus visszaszorulásáról beszélni. Meindert Fennema holland politológus, a Geert Wilders: A varázsló inasa című könyv szerzője szerint a PVV veresége közel sem jelenti azt, hogy az idegenellenesség visszaszorult Hollandiában. „A liberálisok teljesítették Wilders egyes követeléseit, és a mostani vereség oka inkább Wilders túlzott EU-ellenessége volt, semmint az, hogy megváltozott a támogatói véleménye a bevándorlókkal kapcsolatban. Emellett ne feledjük, hogy nagyon sok PVV-szavazó voksolt stratégiai okokból a VVD-re.” Fennema szerint a PVV könnyen felépülhet a vereségből, arra pedig semmi esély nincs, hogy Wilderst a PVV-n belül megbuktassák, hiszen „ő maga a párt.” A választások legsúlyosabb következménye a PVV számára az, hogy a 2010-es egyezség felrúgásával eljátszották a többi párt bizalmát, akik sokáig biztosan nem lépnek majd velük koalícióra.

Van Maldegem szerint a Szabadságpárt „elvesztette hitelét és lendületét”, így a vereségből legfeljebb akkor épül fel, ha a következő kormány kudarcot vall. „Wildersnek most az is segítene, ha a holland adófizetőknek túl sokat kéne fizetniük a „lusta” spanyolok és görögök miatt” – mondta. Bár a koalíciós tárgyalások még el sem kezdődtek, az elemzők biztosra veszik, hogy egy úgynevezett „bíbor koalíció” alakul majd a VDD és a PvdA részvételével. „Az új kormány a korábbinál jóval Európa-barátabb lesz most, hogy az EU-ellenes Wilders nélkül is lehet majd kormányozni. Bár az SP megerősödött, biztosra vehető, hogy velük egyik párt sem áll össze, hiszen ők még Wildersznél is szalonképtelenebbnek számítanak.” – mondta Bérczes, aki egyben figyelmeztetett: a PVV veresége nem jelenti azt, hogy kevésbé lenne igény a populista magyarázatokra. „Ugyan a populista jobboldal visszaszorult, baloldali megfelelőjével, az SP-vel együtt még korántsem tűnt el a süllyesztőben. A két párt együtt még mindig 20 százalékot szerzett, vagyis továbbra is tömeges igény mutatkozik a demagóg üzenetekre.”