Török Gábor Novák lemondásáról: Profi kármentést láttunk, mint amikor kivágnak egy rákos szövetet
A politikai elemző szerint a kegyelmi ügy a Fidesz politikájának szíve közepét találta el.
A politikai elemző szerint a kegyelmi ügy a Fidesz politikájának szíve közepét találta el.
hvg.hu
Bocsánatot kért azoktól, akiket megbántott, és minden olyan áldozattól, aki úgy érezhette, nem áll ki mellette.
hvg.hu
A kitörés túrára igyekvőket megállítják és igazoltatják, az antifasisztákat pedig kutyás és kamerás rendőrök, meg egy drón figyelte.
hvg.hu
A tüntetők azt ígérték, egészen addig mennek utcára, amíg a köztársasági elnök le nem mond.
hvg.hu
Három fekete autó hajtott az épülethez.
hvg.hu
A köztársasági elnök feltehetően megszakította katari látogatását és hazatért. A radarkép alapján repülőgépét eldugták a nyilvánosság elől: a repülőtér 1-es terminálján, épületek takarásában állt meg a gép.
Megdőlt a hajnali melegrekord pénteken: Sellyén nem csökkent 11,1 Celsius-fok alá a hőmérséklet - közölte a HungaroMet Zrt. szombaton a honlapján.
MTI
Valaki tett egy bejelentést, így ha lesz tüntetés Novák Katalin ellen, akkor az ismét a Sándor-palota előtt lehet.
hvg.hu
Azt egyelőre nem tudni, hogy Novák rajta van-e a repülőgépen.
hvg.hu
Pénteken tartották az első tüntetést Novák Katalin kegyelmi döntése miatt. Videós összefoglalónk az eseményekről.
Galicza Dorina
Vörös László
A kormánypárti publicista keményen beszólt a köztársasági elnöknek. Olyan keményen, mint még senki az utóbbi napokban a fideszes táborból.
hvg.hu
Több vonulás és megemlékezés is várható.
hvg.hu
Folytatódik a tragikomédia.
hvg.hu
Névtelenséget kérő források magyarázzák Varga Judit bizonyítványát, hivatalosan azonban mindenféle tisztázástól elzárkóznak. Úgy tűnik, a Miniszterelnökségen is óvatosan lavíroznak, így náluk sem látszik, kit akarnak megvédeni, esetleg kit áldoznak be a kegyelembotrányban.
hvg360
Még képeket is közöltek a tüntetésről, persze nem sokat, de ez is valami. Sőt, a Magyar Nemzet és a hirado.hu is címlapon hozza a tüntetést, nem is rossz helyen.
hvg.hu
Ismét konyhában keletkezett tűz követelt halálos áldozatot.
MTI
Azt nem gondolnánk, hogy a miniszter Facebook-oldalára like-ot nyomók számát akarnák növelni.
hvg.hu
Új riportot készít, ebben azonban az áldozatok újra átélt traumájára szeretné felhívni a figyelmet.
hvg.hu
A bíróság jogerős ítéletében kifejtette: a kegyelmezés lényege, hogy egybevágjon a társadalom erkölcsi érzékével. Az is kiderült a perben, hogy néz ki pontosan egy kegyelmi határozat.
Rovó Attila
Az államtitkár ugyanúgy nem lát rá az államfői kegyelmek részleteire, mint ahogy az igazságügyi miniszteren kívül hivatalosan senki.
hvg.hu