Szörényi Levente Novák Katalinnak: Fontolja meg, hogy képes-e még megtestesíteni a nemzet egységét
A „felé irányuló gyűlöletcunami” miatt távozik Novák Katalin tanácsadói közül az énekes.
A „felé irányuló gyűlöletcunami” miatt távozik Novák Katalin tanácsadói közül az énekes.
hvg.hu
A portál úgy tudja, még Balog Zoltánt is bevetették, hogy közvetítsen a Sándor-palota és a miniszterelnök között, azonban sikertelenül. A miniszterelnök szerint Novák Katalin tartozik a nyilvánosságnak.
hvg.hu
A civilek szerint Novák döntése a gyermek legfőbb érdekeinek megfelelő eljárás elvét sérti.
hvg.hu
Tomán nem fog elmenni a péntek délutáni tüntetésekre, mert nem tartja azokat civil kezdeményezéseknek, politikai kampányokban pedig nem vesz részt.
hvg.hu
A projekt eleve többéves késéssel indult meg, annak idején pont kampányidőszakban, és később az is kiderült, hogy az unió pénzén már 2017-ben is 2023-as árakon vásárolt be a rászorulók számára a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság.
hvg.hu
Róna legutóbb Novák Katalin kihívójaként tűnt fel a közéletben.
hvg.hu
Sűrűsödnek az események, megmutatjuk egy helyen az összeset röviden.
A Fidesz frakcióvezetője baloldalazott, de annyit elárult, hogy Orbán Viktor alkotmánymódosítóját március második felére fogadhatja el az Országgyűlés.
MTI
Lackfi János, Gundel-Takács Gábor és Tomán Szabina után Novák újabb tanácsadója sorolt ki az elnöki kegyelem mögül.
hvg.hu
A tüntetők a Belügyminisztérium épülete elől fognak felvonulni a Sándor-palotához.
hvg.hu
Az elemző szerint Varga Judit politikai kára nem látszik, de ha a Fidesz el akarja kerülni, hogy a téma napirenden maradjon, lehet, hogy hátrább kell húzniuk a frontvonalból. Ezzel viszont Varga EP-listavezetősége is veszélybe kerül.
hvg.hu
Orbán Viktor alkotmánymódosító bejelentése után elhagyta az országot.
hvg.hu
König Ferenc állítja, hamarosan tájékoztatni fogják a lakosságot.
hvg.hu
Lackfi János és Gundel-Takács Gábor után Novák újabb tanácsadója sorolt ki az elnök mögül: „van, akiknek nem jár kegyelem”.
hvg.hu
Vashegyi György helyére azonban nem nevezték ki a Magyar Művészeti Akadémia jelenlegi elnökét, Turi Attilát.
Az új helyzetnek a BMW az egyik haszonélvezője.
Az első Orbán-kormány oktatásügyi minisztere szerint nem zárható ki, hogy Varga Judit és Novák Katalin külső nyomásra cselekedtek.
hvg.hu
Nem akart drámai távozást, de úgy érzi, nem kapott megfelelő magyarázatot a történtekre.
hvg.hu
A koronavírus idején az oltásregisztrációhoz használt e-mailcímekre teljesen más témájú levelek is érkeztek a kormánytól, de a hatóság szerint mindez rendben volt, mivel bárki leiratozhatott azokról.
hvg.hu
Pedofil elkövetők számára nincs kegyelem - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon, mielőtt bejelentette volna az alkotmánymódosítást.
hvg.hu