#itthon


Akkora pofonokat adott, hogy kidőltek a sorból a gyerekek – újabb fiú tálal ki a Szőlő utcai javítóintézetről

Úgy bántak velük a Szőlő utcában, mint a kutyákkal, és rendszeres volt a bántalmazás és testi fenyítés is – mondta egy egykori javítóintézetis fiatal, aki szintén vállalta, hogy beszél a vele történt dolgokról a Demokratikus Koalíciónak. A fiú kitakart arccal és eltorzított hanggal mesélt arról, hogyan akarta Juhász Péter Pál saját kezűleg ellátni az egészségügyi részlegen, miközben az egyik nevelt lánya is vele volt.




Áder szerint nem véletlen, hogy vele nem fordult elő a kegyelmi ügyhöz hasonló eset

Befejezte az elnöki munkát, letette a lantot, a politikai pályára nem fog visszatérni – mondta Áder János. A korábbi államfő A haza minden előtt címmel írt könyvet tízéves elnöki időszakáról, ennek megjelenése alkalmából adott interjút a Mandinernek. Arról is beszélt, kiknek köszönheti, hogy két ciklusa alatt nem volt ahhoz hasonló eset, mint amelybe utódja, Novák Katalin belebukott.





Hirtelen eltüntették Juhász bizalmi embereit a Szőlő utcai javítóintézet honlapjáról

Hiába tartóztatták le a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját még májusban, forrásaink szerint a Juhász Péter Pál embereiként ismert vezetők és dolgozók a helyükön maradtak. A lehetséges szexuális bűncselekményekről szóló szerdai cikkünk után felgyorsultak az események, a megtáltosodott ügyészség egy új gyanúsítottat is bejelentett. Nevet nem közölhettek, de lapunk kiszúrta, hogy valószínűleg ezzel összefüggésben pénteken teljesen kitakarították a javítóintézet honlapján az „intézmény vezetői” részt.





Új tanúk a Szőlő utcából: volt javítós fiúk megrázó vallomásai arról, mit művelt velük az igazgató

Olyan új tanúk tettek vallomást Juhász Péter Pál ügyében, akik azt állítják, hogy a Szőlő utcai javítóintézet korábbi igazgatójával szexuális aktust kellett létesíteniük – tudta meg a HVG ügyészséghez közeli forrásból. Az érintettek javítóintézetbe bekerült fiúk, 14-15 évesek voltak, amikor „Péter bácsi” állításuk szerint ígérgetéssel, ajándékokkal vagy fenyegetéssel orális szexre és közösülésre vette rá őket. Egyikük próbált segítséget kérni, de szerinte ez visszajuthatott az igazgatóhoz, mert még aznap este összeverték. Információinkra sem az ügyészség, sem Juhász védője nem kívánt reagálni, de a nyomozás így egy újabb irányba is elindulhat.







„Tartanunk kell a lépést” – az Orbán-kormány huszonvalahány amerikai HIMARS-üteget vesz, a lengyelek 506-ot rendeltek

Kár, hogy ennyit kellett rá várni, de jobb később, mint soha. Az elmúlt évek legnagyobb védelmi beszerzéséről állapodott meg szóban az Orbán Viktor vezette küldöttség Washingtonban, ezzel Magyarország is beáll a HIMARS rakétarendszer vevőinek a sorába, amely egyre hosszabb. Az üzletet már rég nyélbe üthették volna, ha rendezett a viszony a Biden-adminisztrációval. Így most annyi történt: többéves csúszással jöhetnek azok a fegyverek, amikre korábban vágyott vagy szerződött a honvédség.