Gulyás szerint a rezsicsökkentés végét jelentené, ha az önkormányzatok olcsón kapnák a paksi áramot
A miniszter Karácsony Gergely és a polgármesterek nyílt levelére reagált, amelyben energiacsúcs összehívását kérték.
A miniszter Karácsony Gergely és a polgármesterek nyílt levelére reagált, amelyben energiacsúcs összehívását kérték.
hvg.hu
„Ha bármit csinálok, bejelentem akkor, amikor ideje van” – mondta az országgyűlési képviselő.
A külügyi tárca vezetője szerint a Kijevben dolgozó magyar diplomaták jól vannak, a nagykövetség pedig a helyzet ellenére is üzemel.
hvg.hu
Csányi Nikolett az agrárminiszter emlékezetes mélykúti látogatását feldolgozó videójáért kapta az elismerést.
hvg.hu
Éjszaka tovább csökken a felhőzet és nagy területen kiderül az ég. Hajnaltól délnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, amely főként a Dunántúlon meg is vastagszik. Így hétfőn napközben a nyugati tájakon erősen felhős időszakok is valószínűek, míg északkelet felé haladva egyre inkább a napsütés fog dominálni.
MTI
Akiknek gondot okoz kifűteni a lakását, azok a közösségi helyszíneken tölthetik a napot a II. kerületben.
hvg.hu
A középkorú férfit több csípés érte.
hvg.hu
A házelnök azt is mondta, a magyarok és a székelyek, a józan ész és a tiszta lelkiismeret jegyében nemcsak magukért küzdenek, „hanem azért, hogy Európa a jövőben is az európai embereké maradjon”.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
Az Unitas arról volt ismert az egyetemi karon, hogy rettentő komolyan vették a bajnokságot – írja erről a 444.hu.
hvg.hu
Sebián-Petrovszki László a felszólaláskor azt mondta: törvénytelen a kormány.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Momentum politikusa egy hevesi faluban élő kislányt fog támogatni az összeggel, egészen addig, míg a fiatal le nem érettségizik.
hvg.hu
Ander Balázs a Jobbik nevében arra kéri a DK-t, hogy tartsa tiszteletben a civil kezdeményezés tisztaságát, „és ne tegyen több szívességet Orbán Viktor propagandagépezetének”.
hvg.hu
Márki-Zay Péter először elszólta magát, majd mozgalma költségvetését nyilvánosságra hozva próbált menekülni a külföldi kampányfinanszírozás gyanúja alól. Az ügyben a rendőrség nyomoz.
Az ünnepek előtti százezer forintos juttatásuk megduplázását szeretnék elérni.
hvg.hu
A helybeliek attól tartanak, hogy a beruházás felgyorsíthatja a város kiszáradását.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
A Freie Ungarische Botschaft aktivistái nemcsak a magyar miniszterelnöknek, hanem a német kancellárnak is üzenni akarnak az akciójukkal.
hvg.hu
A társaság egy nagyon kicsi asztal köré gyűlve beszélte át a világ gondjait.
hvg.hu
Az államtitkár kirakott egy képet, és rögtön kérdéseink lettek.
hvg.hu
A határvadászok eskütételével kapcsolatban beszélt erről Mihálffy Béla.
hvg.hu