Erős földrengés volt Japánban
Nagy erejű, előzetes becslés szerint hetes fokozatú földrengés rázta meg pénteken Japán északi részét - közölte az amerikai földtani intézet.
Nagy erejű, előzetes becslés szerint hetes fokozatú földrengés rázta meg pénteken Japán északi részét - közölte az amerikai földtani intézet.
Két kézzel kapkodtak az elefánttrágyás sör után Japánban. A svájci nevű, de japán Sankt Gallen serfőzde itala percek alatt elfogyott piaci premierjén.
Növelni kell az Észak-Koreára nehezedő nemzetközi nyomást és szigorítani kell a háborúval fenyegetőző kommunista országgal szemben hozott gazdasági szankciókat, hogy Phenjan átgondolja külpolitikáját - közölte Abe Sindzó japán kormányfő csütörtökön.
Az amerikai földtani intézet adatai szerint 5,8-as erősségű földrengés rázta meg Japán északkeleti részét – közölte a Sky News. Egyelőre nem rendeltek el cunamiriadót. Sérültekről, károkról nem jött hír.
A népesség rekordmértékű fogyásának oka, hogy a halálozások száma meghaladta a születésekét, valamint rengeteg külföldi állampolgár hagyta el a szigetországot a 2011-es földrengés, cunami és atombaleset következményeként.
Kína feszültségkeltéssel vádol "egyes országokat" kedden kiadott védelmi fehér könyvében, Japánt pedig néven is nevezi, mint "bajkeverőt".
Rohamosan veszítenek népszerűségükből a szusit az asztalok között köröztetett futószalagokon felszolgáló éttermek Japánban, miután a vendégek a gyorsaság helyett egyre inkább a frissességre helyezik a hangsúlyt.
Japán "nem utasítja vissza a párbeszédet" Észak-Koreával, ha a háborúval fenyegetőző Phenjan lépéseket tesz atomprogramjának feladása felé – mondta hétfőn Szuga Josihide tokiói kormányszóvivő, miközben a japán védelmi miniszter bejelentette, hogy a szigetország teljes készültségben várja a kommunista rezsim esetleges rakétakilövését.
Az Egyesült Államok "teljes mértékben elkötelezett" Japán védelme iránt Észak-Korea fenyegetéseinek fényében, ugyanakkor kész tárgyalni Phenjannal bizonyos feltételek teljesülése esetén - közölte John Kerry amerikai külügyminiszter vasárnap Tokióban.
Kétéltű városnéző járműveket állított forgalomba egy cég Tokióban, a "csobbanós körútként" hirdetett utakon a szokatlan buszok a japán főváros utcái mellett annak egyik folyóján is végighaladnak.
A megszokottnál lassabban közlekednek a vonatok egyes pályaszakaszokon a hétvégétől Japánban, hogy az utasok meg tudják csodálni a síneket szegélyező, virágba borult cseresznyefákat.
Jelentős ipartörténeti értékkel bíró, a II. világháború végén a japán hadsereg által elsüllyesztett rejtélyes sorsú harckocsi után indult keresés egy tóban a szigetországban.
Erős földrengés rázta meg szombat hajnalban Japán középső részét, Oszaka és Kóbe kikötővárosok környékén - közölte a japán meteorológiai intézet. A természeti csapásban legkevesebb 24 ember megsérült, de a rengés nem okozott komoly károkat.
Tokió lesz az első célpont egy Koreai-félszigeten kitörő háborúban, ha a japán kormány nem változtat ellenséges fellépésén – fenyegette meg a szigetországot Észak-Korea a Yonhap dél-koreai hírügynökség szerint.
Várkonyi Andreát találta a legérdekesebb magyar tévésnek egy japán tévé, ezért egyórás portréfilmet készítettek róla.
A kínai kormányzat új programot akar kidolgozni az internetfüggőség ellen, mivel a felhasználók sokszor vagy elájulnak az internetkávézókban a kimerültségtől vagy kidobják őket – írja az SG.hu. Japánban sem jobb a helyzet, de ott inkább netkávézó-függőségről, mintsem netfüggőségről beszélhetünk.
A világ leghosszabb ideje siralomházban lévő embereként bekerült a Guinness Rekordok közé az a 75 éves japán elítélt, aki 1968 szeptembere óta vár kivégzésére.
Vélhetően újabb tartályból szivárgott sugárszennyezett víz a talajba a tavalyelőtti japán földrengésben és szökőárban megrongálódott fukusimai atomerőműben - közölte kedden a létesítmény üzemeltető TEPCO energiavállalat, amely arról is beszámolt, hogy a helyszínen nincs elég víztároló-kapacitása a helyzet romlásának esetére.
Egy japán tévéshowban lépett fel Lionel Messi, az FC Barcelona argentin világklasszisa. Messi tizenegyespárbajt vívott egy robotkapussal, aki az elején többször is meglepte a csatárt, de a végére azért ő is összeszedte magát.
Japán tudósok rájöttek, hogy hogyan lehet kiolvasni az emberi agyból, hogy miről álmodtunk – írja a Technet.