Egy órán belül rázta meg erős földrengés Kubát, Japánt és Új-Zélandot
Egymás után nem sokkal három 6-os erősségű földrengést regisztrált az amerikai földtani intézet (USGS) Kuba, Japán és Új-Zéland partjainál – jelentette a CNN.
Egymás után nem sokkal három 6-os erősségű földrengést regisztrált az amerikai földtani intézet (USGS) Kuba, Japán és Új-Zéland partjainál – jelentette a CNN.
Rekordot ért el a 100 évesnél idősebb emberek száma Japánban.
Vélhetően kilenc észak-koreai menekültre bukkant keddi médiajelentések szerint a japán parti őrség.
Az Apple új frontot nyitott a Samsung elleni szabadalomháborúban: ezúttal Japánban próbálja meggátolni a Galaxy értékesítését.
A mexikóiak bocsátják meg a legkönnyebben sztárok és politikusok szexbotrányait – derül ki egy nemzetközi felmérés eredményeiből. A legkevésbé pedig a japánok toleránsak ebből a szempontból.
Japánban a két legfontosabb tárca, a pénzügyi és a külügyi élére a szigetország politikai életében fiatalnak számító politikusok kerülnek. A miniszterelnöki posztra választott Noda Josihika pénteken bemutatta kormányának tervezett tagjait.
Vízálló táblagépet mutatott be a Fujitsu. A 10,1 hüvelykes, érintőképernyős Arrows Tab szeptembertől érhető el, először Japánban.
A japán parlament megszavazta kedden, hogy Noda Josihiko pénzügyminiszter legyen az ország új miniszterelnöke.
Japánban mutathatja be tudását egy hat és fél éves debreceni "csodadobos"; az óvodás Wesser Patrik és tanára, Kovács János ütőhangszeres művész a Debreceni Színjátszó Stúdióval együtt pénteken utazott a keleti szigetországba.
A japán kötvénybefektetőknek csaknem a fele számít arra, hogy Görögország előbb-utóbb távozik az euróövezetből - derül ki az egyik legnagyobb londoni befektetési bankcsoport csütörtökön ismertetett új felméréséből.
Több mint 2 százalékos mínuszban, 2009 április vége óta legalacsonyabb szinten zárt a tokiói értéktőzsde irányadó mutatója hétfőn.
Nyolc nappal hivatalba lépése után távozni kényszerült az új japán kormány kereskedelmi, ipari és energiapolitikai minisztere, aki a fukusimai katasztrófával kapcsolatban tett rossz ízű megjegyzése és egy félresikerült tréfa miatt került bírálatok kereszttüzébe.
Japán úgy kíván hozzájárulni "a szíriai helyzet megoldását célzó nemzetközi erőfeszítésekhez", hogy befagyasztotta a szíriai elnök vagyonát.
Japán pénzügyminisztériumi illetékesek szerdán a két ország problémáinak eltérő szerkezetét hangsúlyozva cáfolták, hogy a svájcihoz hasonló lépésekre készülnének a jen erősödésének megfékezésére.
Negyvenegy halálos áldozatot követelt a Japán déli részén végigsöprő Talasz tájfun, további ötven embert eltűntként tartanak nyilván. Kedden még mindig több ezer ember volt elvágva a külvilágtól. A rendőrség, a katonaság és a tűzoltóság kedden is folytatta a kutatást az eltűntek után. Vakajama prefektúrában több falut körbezár a víz, nagyjából 4500 ember nem tudja elhagyni lakóhelyét.
Negyvenegy halálos áldozatot követelt a Japán déli részén végigsöprő Talasz tájfun, további ötven embert eltűntként tartanak nyilván. Kedden még mindig több ezer ember volt elvágva a külvilágtól.
A lakosság közel kétharmada támogatja a pénteken megalakult új japán kormányt - derül ki egy tokiói lap által közzétett közvélemény-kutatásból.
Emberi veszteségeket és súlyos gazdasági károkat okozott a Japán déli részén végigsöprő tájfun.
A nem megfelelő üzletmenetre hivatkozva megszünteti tevékenységét Japánban a brit Tesco: a világ harmadik kiskereskedelmi hálózata szerdán bejelentette, hogy eladná a tokiói térségben levő 129 áruházát.
Lemondott kedden Kan Naoto japán miniszterelnök és kormánya néhány órával azelőtt, hogy a szigetország parlamentje megválasztja az új kormányfőt.