Bukarestbe szánták diplomatának azt a főosztályvezetőt, aki kinevezte a Szőlő utcai javítóintézet igazgatóját
A külügy szerint a botrány után kirúgták Dudás Zoltán Szilárdot, így nem küldik diplomáciai szolgálatra.
A külügy szerint a botrány után kirúgták Dudás Zoltán Szilárdot, így nem küldik diplomáciai szolgálatra.
Együtt dolgozott a 2000-es években a Szőlő utcai javítóintézet igazgatója és az a főosztályvezető, aki őt a posztjára kinevezte.
A férfit azzal gyanúsítják, hogy egykori pártfogoltjait prostituáltként futtatta. Állítólag éveken keresztül több jelzés is érkezett, hogy gyanúsan viselkedik fiatal lányokkal. Egyik munkahelyén fegyelmi eljárás is indult ellene.
Borzasztó részletek derültek ki a letartóztatott javítóintézeti igazgató és bűntárs párja ügyében.
A 13 éves Katalin beismerte a vádiratban foglaltakat.
Az ügyészség javítóintézeti nevelést kért a gyerekre.
Az egykori általános iskolája ellen támadást tervező B. Leventének 3 év 4 hónapra kell javítóintézetbe vonulnia.
A fiú akkor támadt a fiatal lányra, amikor az iskolában a március 15-i ünnepség volt.
B. Katalinnak egy javítóintézetben kell egyelőre 30 napot eltöltenie.
Az intézmény vezetése azért nem tett feljelentést az ügyben, mert úgy vélték, hogy az azt követő vizsgálat rossz fényt vetne az intézményre.
A rákospalotai javítóintézetből akart megszökni egy 15 éves lány, a felügyelő ezt kihasználva lépett vele szexuális kapcsolatba, majd nem is segített a szökésben. Az intézmény vezetése elküldte ugyan a felügyelőt, de inkább nem tett feljelentést, mert nem akart botrányt – tárta fel az ombudsman jelentése.
Egy alkalommal kést is tartott a sértett nyakához.
Mielőtt szúrt, többször belekötött a fiúba.
Az áldozat félt szólni a nevelőtisztnek.
A 12 éves áldozatot megrángatták, ököllel ütötték és rugdosták, még akkor is, amikor a földön fekve könyörgött. A videóra vett bántalmazás gyorsan terjed a neten.
2013 óta mindössze 131 esetben született jogerős ítélet 14 év alatti gyerekekkel szemben.
A fiú tagadja, hogy bedobta volna féltestvérét az emésztőgödörbe, azonban két gyerek is ezt vallotta.
A javítóintézeti filmek egyik ikonikus darabját, a Pokoli leckét (Sleepers ) elevenítette fel a Netflix. Sztárparádé a huszonöt éve készült alkotásban és örök kérdések bűnről, büntetésről, kegyetlenségről, pedofíliáról.
A független képviselő azt szeretné elérni, hogy érintkezés nélkül, de legalább láthassák a gyerekeket az arra jogosultak.