Schmidt: Merkel kockára teszi Európa eszméjét
Élesen bírálja a német kancellárt és pénzügyminiszterét, valamint a német jegybankot Helmut Schmidt abban a terjedelmes interjúban, amelyet kedden közölt a Handelsblatt.
Élesen bírálja a német kancellárt és pénzügyminiszterét, valamint a német jegybankot Helmut Schmidt abban a terjedelmes interjúban, amelyet kedden közölt a Handelsblatt.
MTI
Londoni elemzők szerint egyre kiszámíthatatlanabb a magyar gazdaságpolitika. Úgy vélik, a hétfői kamatemelés is ennek a hozadéka.
MTI
Meglepte az MTI által megkérdezett banki elemzőket a monetáris tanács 25 bázispontos hétfői kamatemelése, a szakértők ennek alapján azt valószínűsítik, hogy a jegybank megemeli inflációs előrejelzését.
MTI
Tömeges hitelbedőlés fenyeget: a jegybank és a pénzügyi felügyelet riadót fúj a lakosság romló pénzügyi helyzete miatt - számol be a hétfői Népszava.
MTI
MTI
Népszava
Simor András szerint az együttműködés a kormány és a jegybank között jobb gazdaságot, jobb befektetői klímát és alacsonyabb kockázati felárat hozhat. A jegybankelnök azt is elmondta, hogy a tb-rendszerbe visszatérő magánnyugdíj-pénztári tagok megtakarításainak felhasználása a költségvetési kiadások csökkentésére indirekt módon 500 milliárd forinttal növeli az államadósságot.
MTI
Járai Zsigmond, az MNB felügyelőbizottságának elnöke szerint a pártok kiemelkedő szakembereket választottak a jegybank felügyelőbizottságába kedden.
MTI
Az Országgyűlés kedden megválasztotta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új felügyelőbizottságát (fb), a testület elnöke Járai Zsigmond volt MNB-elnök lett.
MTI
Az Országgyűlés kedden választhatja meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új felügyelőbizottságát (fb), és annak elnökének Járai Zsigmond, volt MNB elnököt, miután Kövér László, az OGY elnöke hétfőn benyújtotta a határozati javaslatot.
MTI
Mint legolcsóbb ajánlattevő, a becsült díj kétharmadával a Generali-Providencia biztosíthatja két évre a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vagyonát, illetve a jegybank felelősségbiztosítója is a Generali-Providencia lesz – derült ki a hétfői Közbeszerzési Értesítőből.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségének megsértése az Európai Bizottság (EB) döntése alapján megindított jogvitát, vagyis kötelességszegési eljárást eredményezhet; az MNB a hatályos jogszabályokat betartja, a jogvitában nem vesz részt − közölte a jegybank.
MTI
Az Európai Bizottság hétfőn levélben további információkat kért a magyar hatóságoktól a közigazgatásban bevezetett bérplafonról, amely szeptember elsejével lépett hatályba, és többek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB) vezetőire is vonatkozik - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) hétfőn az MTI-vel.
MTI
Irán kivonta az európai bankoknál elhelyezett eszközeit, hogy elkerülje az iszlám köztársaságot sújtó nemzetközi szankciókat - közölte pénteken az iráni jegybank vezetője.
MTI
A 90 napon túl nem teljesítő hitelállomány 1 200-1 300 milliárd forintra rúg, ebből a közel 100 ezer háztartásra megközelítően 500 milliárd jut − mondta a csütörtöki tájékoztatón Tabák Péter, a Magyar Nemzeti Bank szakigazgatója, ismertetve az MNB legújabb hitelezési felmérését.
MTI
Orbán Viktor szerint "az IMF-től való szabadulás" egy lépés a nemzeti önrendelkezés irányába. Mint mondta, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött szerződés lejárta után, októbertől, Magyarországnak nem lesz dolga az IMF-fel. A kormányfő a HírTV Péntek 8 című műsorának adott interjújában a jegybankelnök fizetéséről azt mondta, hogy az nem az IMF vagy az EU dolga, hanem a miénk. Míg az ATV Egyenes beszéd című műsorában azt szögezte le, "szinte alig van esély" arra, hogy a bankadót az ügyfelekre hárítsák át a pénzintézetek.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) továbbra is egyetért az Európai Központi Bank (EKB) álláspontjával, amely szerint az MNB-törvény módosítása sérti a magyar jegybank függetlenségét.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa sajnálattal vette tudomásul, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU hitelmegállapodás felülvizsgálatának lezárását elhalasztották, ugyanakkor megnyugtatónak értékeli, hogy a kormány kinyilvánította elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció folytatása mellett - olvasható a testület hétfői, kamatdöntő ülésének indoklásában.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2009. évi mérleg szerinti eredménye 65,5 milliárd forint nyereség - derül ki az Állami Számvevőszéknek (ÁSZ) a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 2009. évi működésének ellenőrzéséről készített összefoglalójából.
MTI
A Magyar Nemzeti Bank is rész kíván venni pénzügyi adóról szóló tárgyalásokon, ahol a jegybank szakértői feltehetik kérdéseiket, és elmondhatják szakmai álláspontjukat.
MTI
Az állami megtakarítási csomag közepette a vezetői fizetéseken kezdi saját megtakarításait az olasz jegybank. Mario Draghi, a jegybank elnöke a szakszervezetekkel egyeztet a fizetéscsökkentésről és kijelentette, hogy a bérek visszafogását a bank igazgatósági tagjain kezdik. Olasz sajtójelentések szerint az adminisztratív kiadásokat is csökkentik.
MTI
Simor András visszautasította a devizahitelezés elterjedése miatt az MNB-t ért kritikákat, és hangsúlyozta, hogy a jegybank nem fogyasztóvédelmi hatóság, nincsenek szabályozó eszközei, egyben emlékeztetett arra: szinte az egyetlen intézményként az MNB 2001 óta következetesen, hangosan érvelt a devizahitelezés ellen, és javaslatokat is tett a kormánynak már 2005-ben.
MTI