#Jobbik

Rabbikkal tárgyalt Vona Gábor és Gyöngyösi Márton

A Jobbik elnöke a Neturei Karta elnevezésű anticionista zsidó szervezet rabbijaival tárgyalt. Vona szerint a szervezet tagjai "olyan ortodox zsidó emberek, akik elítélik a cionizmust, annak erőszakos hatalmi törekvéseit, a palesztinok elnyomását, valamint Izrael államot sem fogadják el".



A keresztényüldözéstől zengett a parlament

Ötpercenként megölnek egy keresztényt a világban, Magyarországon pedig listákat írnak róluk. Az oktatási államtitkár szerint nem tandíj lesz, hanem diákhitel, az MSZP pedig új jelszót alkotott: "Rosszabbul élünk, mint két és fél éve". Emléknapot kaptak az elhurcolt németeknek, és nem lesz egyház a Rózsakereszt Iskolájából. Kedden szavaz csak a parlament a 2013-as büdzséről, de hétfőn még rohammunkában módosítani kell a stabilitási törvényt, mert megint nem sikerült tartani a konvergenciaprogram számait.





Economist: Gyöngyösi jó szolgálatot tett Magyarországnak

Jó szolgálatot tett Magyarországnak felszólalásával a zsidókat listázni akaró Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő, bár nem olyat, mint szerette volna - írja legfrisebb számában az Economist. A lap szerint Gyöngyösi felszólalása ugyanis összehozta a Fideszt, az MSZP-t és az Együtt 2014-et is az antiszemitizmussal szemben.


Novák Előd nem akarja tovább a helyén látni Navracsics Tibort

A Jobbik november elején írásbeli kérdés formájában kérte Navracsics Tibort, hogy vizsgálják felül a kommunista vezetők nyugdíjait, ez azonban nem történt meg időre. Novák Előd ezért most lemondásra szólította fel Navracsics Tibort. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerint ugyanakkor még idén befejezhetik a munkát.





Megroppantotta a Jobbikot a Gyöngyösi-ügy

A Gyöngyösi-beszéd után kialakult nyomás miatt hagyta ott Bödecs Barna a Jobbik frakcióját, Rozgonyi Ernő távozása pedig már régóta a levegőben lógott - állítják a hvg.hu-nak párton belüli források. Többen viszont amiatt aggódnak, hogy a Szegedi Csanádot „kinyíró” köröknek további ütőkártyáik vannak talonban a párt prominensei ellen. Információnk szerint Vona Gábor pártelnököt és Szabó Gábor pártigazgatót választmányi üléseken rögzített hangfelvételekkel hozhatják kínos helyzetbe.


Újabb képviselő lépett ki a Jobbik-frakcióból

Csütörtöktől független képviselőként folytatja Rozgonyi Ernő, aki korábban a Miép színeiben politizált. A Jobbik országos elnöksége a hírre reagálva felszólította a képviselőt, hogy adja vissza képviselői mandátumát.





Bajnai megdicsérte Orbán Viktort

Akiket a Jobbik propagandája elbódít, azok saját nehézségeikre másban találják meg a hibát, ezt minden politikusnak fegyelmezetten tudomásul kell vennie - mondta Bajnai Gordon volt kormányfő oroszlányi sajtótájékoztatóján, arra reagálva, hogy papírból kivágott libákkal és akasztófával várta mintegy kéttucatnyi Jobbik-tag és -szimpatizáns a lakossági fórumának helyet adó épület előtt.


Teljesen bojkottálja a Jobbikot az MSZP

Az MSZP semmilyen intézményes kapcsolatot nem tart fenn a Jobbikkal a jövőben, így nem vesznek részt a Jobbikkal közös országgyűlési kezdeményezésben - közölte Steiner Pál szocialista képviselő hétfői sajtótájékoztatóján.


DK: a többi párt kezdeményezze a Jobbik betiltását

A Demokratikus Koalíció (DK) azt szeretné elérni, hogy a többi parlamenti párt közösen kezdeményezze a Jobbik betiltását a legfőbb ügyésznél. A DK hatályon kívül helyezné az alkotmányt, emellett a Nemzeti alaptantervet és a gyülekezési törvényt is módosítaná a szélsőjobboldal elleni fellépés érdekében.


Orbán: megvédjük zsidó honfitársainkat! - Percről percre a Parlamentből

Vona Gábor napirend előtti felszólalásában azt mondta, nem a sárga csillag, hanem a sárga csekk a probléma. A Jobbik frakcióvezetője szerint Gyöngyösi Márton rosszul fogalmazott, de bocsánatot kért, az ügyet a Fidesz-MSZP nagykoalíció fújta fel. Fónagy János államtitkár erre úgy válaszolt, nem elég a bocsánatkérés. Orbán Viktor is közölte: megvédi zsidó honfitársainkat. A miniszterelnök bejelentette, nemzeti konzultáció lesz a hajléktalanokról, jövő évben pedig segíteni fognak a devizában eladósodott vállalkozásokon.