#Jobbik

Jobbik: csak az államadósság újratárgyalása segíthet

A Jobbik szerint nem fogja megoldani az ország költségvetési problémáit sem "a gyarmati függéshez vezető" IMF-hitel, sem pedig az, ha a kormány esetleg "feléli" az MNB devizatartalékait, ezért nem lesz más lehetőség, mint az államadósság újratárgyalása, átütemezése.


A Jobbik nem megy az Opera közelébe

A Jobbik egyetlen rendezvényen sem vesz részt, amely összefüggne a hétfő esti operaházi gálaesttel. Az ellenzéki párt szerint a társadalmi, szociális és gazdasági katasztrófa elkerülésének módja nem jelentheti a köztársaság eszméje és a demokrácia melletti "álságos tüntetést" azokkal, akik korábban lábbal tiporták a demokratikus jogokat.


Morvai Krisztina miatt bukta a Jobbik a népszavazást

Nincs elég képviselője ahhoz a Jobbiknak, hogy törvényt megerősítő népszavazást kérjen az átmeneti rendelkezésekről és az egyházügyi törvényről. Az Alkotmánybíróság 2009-ben a szintén jobbikos Morvai Krisztina egyik kezdeményezését értékelve leszögezte, legalább a képviselők egyharmadának támogatása kell egy ilyen referendum kiírásához. A Fidesz a két nap múlva hatályát vesztő 1989-es alkotmányra hivatkozva mondott nemet a Jobbiknak.


Elutasították a Jobbik népszavazási kezdeményezését

A még hatályos alkotmány alapján utasította el a házbizottság a Jobbik népszavazási kezdeményezését az új alaptörvényhez fűződő átmeneti rendelkezésekről és az új egyházügyi törvényről, mondván, hogy népszavazást a képviselők legalább egyharmada indítványozhat. Ezt Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke közölte a házbizottság pénteki ülése után.



A Jobbik nem tüntet hétfőn a többi ellenzéki párttal

A Jobbik nem saját magával kíván foglalkozni, és nem saját érdekében akar tiltakozni, mint az LMP és az MSZP, hanem az emberek érdekeiért politizál - mondta Vona Gábor, a párt elnöke pénteken az MTI kérdésére a január 2-i, Operaház előtti demonstráció kapcsán.




Jobbik: a kormány biztosan felvesz majd hitelt az IMF-től

A Jobbik szerint bár Orbán Viktor arról beszél, hogy Magyarország nem akar hitelt felvenni a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), mert nem pénzre van szüksége, ez az állapot csak néhány hónapig tarthat és a kormány biztosan felvesz majd hitelt az IMF-től - mondta szerdai sajtótájékoztatóján Volner János.




Rendkívüli ülésen döntöttek 47 Pest megyei alkalmazott kirúgásáról

A Jobbik szerint embertelen és elfogadhatatlan az az eljárás, amellyel a Pest megyei közgyűlés kormánypárti többsége december 23-i rendkívüli ülésén döntött 47 megyei alkalmazott január 1-i elbocsátásáról - jelentették ki ellenzéki önkormányzati képviselők pénteki sajtótájékoztatójukon. Csanádi Gábor Pest megyei frakcióvezető hangsúlyozta: arra kérik az érintetteket, hogy alakítsanak pertársaságot és a Jobbik minden jogi segítséget megad nekik.


Feljelentést tett a Jobbik a MÁV-székházak ügyében

A Jobbik hűtlen és hanyag kezelés gyanúja miatt feljelentést tett a MÁV-székházak ügyében ismeretlen tettesek ellen. A párt szerint az államot 4-5 milliárd forintos kár érte azzal, hogy a vasúttársaság kiköltözött Andrássy úti központjából és új irodákat bérel a Könyves Kálmán körúton.


"Döbbenetes": kiakadt a Jobbik Orbán jelöltjén

"Ennyire felkészületlen jelöltet, ennyire zavaros kommunikációt, amelynek semmi köze nem volt a szakmához, itt, a Házban még nem láthattunk" - jelentette ki a jobbikos Volner János Németh Lászlóné bizottsági meghallgatása után.





Jobbik: a kormány el fogja kobozni a települések vagyontárgyait

A Jobbik szerint az igazi harc a kistelepülések fennmaradásáért és a települések vagyonának megtartásáért csak ezután, az önkormányzati törvény várható hétfői elfogadását követően kezdődik - hangzott el az önkormányzati törvény elfogadása ellen szervezett hétfői budapesti demonstráción.


Feljelentést tett a Jobbik Esztergomban

Egyebek között hivatali hatalommal való visszaélés és közokirat-hamisítás miatt feljelentést tett ismeretlen tettes ellen a Jobbik szerdán az esztergomi rendőrkapitányságon - közölte Stámusz Andrea, a helyi képviselő-testület jobbikos tagja, illetve Zentai Plajner Zsolt, a párt városi elnöke.


Ipsos: már csak 18 százalék szavazna a Fideszre

A Jobbik utolérte az MSZP-t, a Fideszt a biztos pártválasztók 39 százaléka támogatja, erősödött a Demokratikus Koalíció, a pártoktól elfordulók aránya rendkívül magas - így foglalhatók össze azok az eredmények, amelyek az Ipsos december első felében az ország felnőtt lakossága körében végzett közvélemény-kutatásából származnak.