#Jobbik

Orbánhoz fordul Esztergom miatt a Jobbik

A Jobbik üdvözli, hogy az Alkotmánybíróság (Ab) hétfői határozatában visszamenőleges hatállyal megsemmisítette az Esztergom város adósságrendezésének alapjául szolgáló reorganizációs tervet és a szervezeti és működési szabályzatot is.


Mit tenne a Jobbik a tömegközlekedéssel?

A Jobbik felülvizsgálná és megreformálná a közösségi közlekedés integrációját és tarifapolitikáját szemben azzal a kedvezménycsökkentéssel, amit 2012-től tervez a kormány - jelentette ki Bödecs Barna hétfői sajtótájékoztatóján.




Nem kér a rendőri védelemből Gyöngyöspata polgármestere

A Juhász Oszkár által kiadott közleményből kiderül, hogy a nemrég megtámadott gyöngyöspatai polgármester nem gondolja meg magát, így fegyverviselési engedély iránti kérelmének elutasítását mégsem fellebbezi meg, és csak a Jobbik által felkínált védelmet fogadja el.


Vona Gábor is járt Schmitt Pálnál

A Jobbik azt javasolja a köztársasági elnöknek, hogy ne egy, hanem két-két jelöltet nevezzen meg a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöki posztjára, hogy az Országgyűlésnek legyen mérlegelési lehetősége - jelentette ki Vona Gábor frakcióvezető kedden, miután egyeztetett Schmitt Pál államfővel.


Egy, csak egy jobbikos áll ki a női kvóta mellett

A Jobbik továbbra sem támogatja a női kvóta bevezetését a magyar választási rendszerben, annak ellenére sem, hogy a párttagsággal nem rendelkező Gaudi-Nagy Tamás jobbikos parlamenti képviselő is az ennek bevezetését célzó módosító indítvány benyújtói között van - derül ki a Jobbik alelnökének hétfői közleményéből.


Összefogott az LMP és a Jobbik

Egy LMP-s és egy jobbikos képviselő közös módosító indítvány nyújtott be az Országgyűlésnek, amellyel megdupláznák a női képviselők számát a parlamentben.



Az MSZP feloszlatásáról beszélt Gaudi-Nagy Tamás

Példátlannak tartotta az Országgyűlés szocialista alelnöke, hogy Gaudi-Nagy Tamás (Jobbik) kérésére tárgyalási szünetet kellett elrendelnie a választójogi törvényjavaslat tárgyalása közben "úgy, hogy Gaudi-Nagy Tamás egyértelművé tette, hogy a kormánypártokkal szeretne egyeztetést folytatni, az MSZP-t kihagyva".


15 millióból tanulnak nyelvet a jobbikosok

A Jobbik parlamenti frakciója közbeszerzési eljárás keretében bérelt fel egy nyelvoktató céget, hogy angolul és németül tanítsa a párt képviselőit és munkatársait. A frakció ezért tizenöt millió forintot fizet - számolt be az Origo.





Jobbik: "a kormány térfelén pattog a labda"

A Jobbik szerint a kormány "térfelén pattog a labda" és csak a kabineten múlik, hogy mikor teszik meg végre az első lépést az esztergomi önkormányzati képviselő-testület feloszlatása érdekében - jelentette ki hétfői sajtótájékoztatóján Vágó Sebestyén.



Saját rendfenntartó csapatot irányíthat Kövér a Házban

Önálló házőrség vigyázhatja jövőre a rendet a parlamentben és garantálná a mindenkori házelnök biztonságát – a hvg.hu értesülése szerint ezt tartalmazza a Kövér László stábja által kidolgozott sarkalatos törvénytervezet. A csapat a parlamenti beléptetést felügyelő és a házelnök védelmét ellátó rendőrökből verbuválódhat, tovább gyengítve az elsorvadásra ítélt Köztársasági Őrezredet. Kövér velük regulázhatná meg a botrányt keltő képviselőket is.



Új titkosszolgálat: a Jobbik és az LMP is ellenzi

Elfogadhatatlannak tartja a Jobbik egy új titkosszolgálat, a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ (NIBEK) tervezett létrehozását, amit a rendvédelmi törvények módosításáról szóló előterjesztésben kezdeményezett a kormányzat.


Tárki: a Jobbik megelőzte az MSZP-t

A Tárki felmérése szerint a Jobbik megelőzte az MSZP-t, a felnőtt lakosság körében pedig továbbra is számottevő mértékben vezet a Fidesz-KDNP azzal együtt is, hogy az elmúlt egy évben folyamatosan csökken a támogatottsága.