Színtiszta vandalizmus: egy salgótarjáni pár láncfűrésszel és bozótvágóval tett tönkre egy játszóteret
Fűrésszel és bozótvágó késsel estek a játszótérnek, a rendőrök egy helyi fiatal párt gyanúsítanak a rongálással.
Fűrésszel és bozótvágó késsel estek a játszótérnek, a rendőrök egy helyi fiatal párt gyanúsítanak a rongálással.
Repült a trambulin, a libikóka pedig legalább tíz méter magasba emelkedett. A gyerekek szerencsére nem voltak ott, nem sérült meg senki.
Az újranyitás feltétele egy zajvédő fal lenne, amit az önkormányzat nem tud kifizetni.
Az illetőről videófelvétel készült.
Azt ugyanakkor nem árulják el, hogy kit vádolnak gondatlan veszélyeztetéssel a négy évvel ezelőtti baleset miatt.
A 31 éves férfi egy állítólag egy gyereket ütött meg és összetört egy kerékpárt.
A kertvárosias XVI. kerületben járva a környéket nem ismerők biztosan nem számítanak arra, hogy az egy, legfeljebb kétszintes családi házak között egyszer csak felbukkan egy kilátó, ahonnan ráadásul Budapest nagy részét bebarangolhatja a tekintet. Pedig a Sashalom és Rákosszentmihály határán álló építmény ilyen, s a városrész, amely körülveszi, még nála is érdekesebb.
A támadás Annecyben történt, nyolc sérült is lehet.
A rendőrök egy tipp alapján azonosították a férfit, akinek több áldozata is volt.
A játszótér kialakítására négyzetméterenként több mint 680 ezer forintot szánnak.
A Karácsony Benő parknál található rendhagyó figyelmeztetés célja így is egyértelmű – az autósoknak szól.
Egy négyfős társaság kifejezetten kistelepüléseket keresett meg azzal az ajánlattal, hogy bízzák rájuk a játszóterek felújítását, aztán egész rendszert hoztak létre, hogy ezzel megcsapolják az uniós pénzeket.
„Mivel a vízszint emelkedésére a közeljövőben nem számítunk, ezért a vízijátszótér elbontását ma megkezdjük” – írták a Facebookon csütörtökön.
James Colomina képzőművész helyezte el a vörös Putyin-szobrot a Central Park egyik játszóterére.
Összesen 3,7 millió forintnyi bírságot szabtak ki, de ezzel együtt is ez volt a legkedvezőbb eredmény, amit az elmúlt tíz évben tapasztaltak.
A hatóság közlése szerint a csúszdák használata nagyban függ a gyerekek ügyességétől is.
Elvileg fogyatékos gyerekeknek szól a pályázat, ellenzéki városvezetés még nem nyert.
A híres kisróka II. kerületi meseösvényen álló szobrát feltehetően ellopták.
A négyfős család a tragédia napján szabadult a karanténból egy erdélyi út után.