#játszótér










A NER és a játszótér: úristen, gyerekek!

Tele vagyunk frusztráltsággal, elfojtással. Tőlünk elidegenített csoportokról gyártott sztereotípiákkal harcolunk. Amíg ezt a mindennapokban nem tudjuk kezelni, addig az ebből eredő konfliktusokra a politika is építeni tud.

Hercsel Adél








Sikerült balesetveszélyes játszóteret építeni 40 millióból a Budai Vár tövében

A szakértői vélemény szerint 32 ponton balesetveszélyes a Mátyás király vára nevű pavilon a tavaly szeptemberben átadott Mátyás Király Játszóparkban. Az első kerületi játszótéren a talajt borító mulccsal is gondok vannak: apró tüskék szúródhatnak belőle a gyerekek bőrébe. A park most zárva van, hivatalosan nem tudni, miért – derül ki a 444.hu cikkéből.

hvg.hu

Már nem keresik a VIII. kerületben eltűnt kisfiút

Játszótérre ment, de nem érkezett haza egy 11 éves kisfiú a VIII. kerületben. A rendőrség fényképes felhívást adott ki az ügyében, később a közleményt eltávolították, így valószínűsíthető, hogy kedden megkerült a kisgyerek.

hvg.hu

Felújítják a csúszdás játszóteret a Gellért-hegyen

Több mint háromszáz millió forintot fordít idén Budapest zöldfelületi fejlesztésekre. Fejlesztik a Feneketlen tó melletti játszóteret, a Gellért-hegyen lévő csúszdásat pedig felújítják. Jut egy kis pénz a József Attila Színház előtti területre is.

MTI