#játszótér


Pici, csúnya és nem mindig ártalmatlan – Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?
 

Pici, csúnya és nem mindig ártalmatlan – Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

A kullancsokkal kapcsolatos egyik legelterjedtebb tévhit, hogy csak a hegyekben vagy a sűrű erdőben csíphetik meg az embert. Nem kell vidékre mennünk, a városokban is esély van arra, hogy kullancs fúródik a bőrünkbe. Az sem túl közismert tény, hogy nincs védőoltás a kullancs által terjesztett Lyme-kór ellen, amit nem szabad elbagatellizálni, mert a betegség súlyos tünetek együttesét okozhatja.

hvg.hu hvg.hu

Ügyészség: A felvett pénz négyötödét ellophatták a Fidesz-közeli játszótér építésénél
 

Ügyészség: A felvett pénz négyötödét ellophatták a Fidesz-közeli játszótér építésénél

Az ügyészség költségvetési csalás miatt emelt vádat a Szegedi Vadaspark területén épült játszótér ügyében, ugyanis a gyanú szerint a papíron negyedmilliárdból épült attrakció tényleges költsége az előbbi összeg 15-20 százaléka volt. A játszóteret egy olyan cég húzta fel, amelynek egyik tulajdonosa a helyi Fidesz-elnök személyi titkára – erről korábban a hvg.hu írt először. Offshore cég is van a buliban. Három gyanúsított közül egy még szökésben van.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

VMSZ-frakcióvezető: letarolják a migránsok a szerbiai termőföldeket
 

VMSZ-frakcióvezető: letarolják a migránsok a szerbiai termőföldeket

Hatalmas károkat okoznak a szerbiai mezőgazdasági termelőknek a szántóföldeken és a gyümölcsösökön keresztülvonuló menekültek – erről beszélt csütörtöki parlamenti felszólalásban Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség frakcióvezetője, majd a kormány tagjainak feltette a kérdést, hogy ki téríti meg az így keletkezett károkat.

MTI MTI

Olyan játszótér épül Magyarországon, amilyen még nem volt
 

Olyan játszótér épül Magyarországon, amilyen még nem volt

Nyolcezer fontot, azaz 3,2 millió forintot próbál összegyűjteni egy magyar társadalmi vállalkozás, amelyet öt, sérült gyereket nevelő szülő alapított. A pénzből olyan játszótéri játékot gyártanának, amelyet súlyosan sérült és egészséges gyerekek együtt használhatnának. A játék ötletében az a nóvum, hogy bár Európában egyre több játszótér akadálymentes, de ez csak azt jelenti, hogy a sérült gyerekek a kerekesszékükkel tudnak akadálytalanul közlekedni és játszani, ám nem tudnak például egy másik – egészséges – gyerekkel közösen mérleghintázni. Márpedig a valódi integráció valahol itt kezdődik.

Molnár Barbara Molnár Barbara

Padlóra küldhetik az önkormányzatokat az
 

Padlóra küldhetik az önkormányzatokat az "ingyenes" játszóterek

Továbbra is titokban maradnak azoknak a játszótér-építési pályázatoknak az adatai, amelyek alapján 145 település szabálytalanul juthatott hozzá összesen 1,5 milliárd forint uniós támogatáshoz. Az adatok megismeréséért folytatott pert az LMP-s Sallai R. Benedek első fokon szerdán elveszítette. Az viszont eldőlt, hogy a Miniszterelnökség visszagyűjti a Brüsszel által visszakövetelt pénzeket, aminek a befizetésére a múlt héten 15 napot kaptak az érintett önkormányzatok. Akad köztük olyan, ahol csak pár százezer forint maradna ezután a kasszában.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita


Három budapesti parkot is átalakítanak
 

Három budapesti parkot is átalakítanak

A nyáron felújítják a margitszigeti japánkertet, fa mászóvár kerül az Erzsébet térre, a Ludovika téren pedig kutyafuttató is lesz – a Főkert közlése szerint szeptemberre be is fejezik az átépítéseket.

MTI MTI



Még gyanúsítottja sincs a nagy játszótérbotránynak
 

Még gyanúsítottja sincs a nagy játszótérbotránynak

Az LMP-s Sallai R. Benedek arról érdeklődött a belügyminiszternél és a legfőbb ügyésznél, hogy hol tart a nyomozás a játszótérbotrány ügyében. Az Európai Csalás Elleni Hivatal ugyanis korábban azt állapította meg, hogy több mint száz település szabálytalanul juthatott hozzá több mint egymilliárd forint uniós támogatáshoz. A nyomozás határideje június végén lejár, de valószínűleg meghosszabbítják majd, ugyanis még gyanúsított sincs, felelősségre vonásra pedig az egyes nyomozások lezárulta után kerülhet sor.

hvg.hu hvg.hu





Már otthon lábadozik az átdöfött sarkú kislány
 

Már otthon lábadozik az átdöfött sarkú kislány

Hazaengedték a kórházból azt az ötéves kislányt, akinek vasárnap a kispesti KRESZ-parkban átdöfte a lábát egy kapuból kiálló vasdarab. Bettinának még vannak fájdalmai, antibiotikumot szed, és kötözésre vissza kell még járnia a kórházba – írja a Blikk.

hvg.hu hvg.hu




Játszó gyerekeket ölt meg egy pokolgép Afganisztánban
 

Játszó gyerekeket ölt meg egy pokolgép Afganisztánban

Egy család hét gyermeke halt meg, amikor pokolgép robbant hétfőn Afganisztán délkeleti részén – közölte a helyi kormányzati szóvivő. Moklisz Afghán szerint a gyerekek éppen játszottak, amikor egyikük működésbe hozta az út szélén elrejtett pokolgépet úgy, hogy rálépett az indítószerkezetére.

MTI MTI