Felakasztottak Iránban három, Izraelnek való kémkedéssel vádolt férfit
Azzal vádolták őket, hogy merényletekhez szükséges felszerelést vittek az országba, és együttműködtek Izraellel.
Azzal vádolták őket, hogy merényletekhez szükséges felszerelést vittek az országba, és együttműködtek Izraellel.
Az izraeli hatóságok szerint Dmitri Kohen a szolgálataiért több ezer dollárt kapott Teherántól kriptovalutában.
A kínai mérnökök 1360 méteres távolságból voltak képesek leolvasni azokat a betűket, amelyek csupán néhány milliméteresek voltak.
A tajpeji ügyészek szerint a gyanúsítottak a többi között nemzetbiztonsági szempontból érzékeny információkat is átadtak, illetve eljuttattak Kínának.
Lézerkardok, Yoda-idézetek – valójában semmiben sem különbözött a CIA által üzemeltetett Star Wars rajongói oldal a hasonló site-októl. De persze volt egy fontos különbség: a felület mögött egy titkos bejelentkezési oldal bújt meg.
Tagadja Ruszin-Szendi Romulusz, hogy minősített információkat adott volna ki Hollónak vagy másnak. A vádakról azt mondta: lóf.sz, esti fény.
A skandináv ország külügyminisztériuma a sajtóhoz eljuttatott közleményében megerősítette a hírt, amely szerint egyik dolgozója elhunyt, azonban részleteket nem közölt.
Úgy ítélte meg, hogy “az elmúlt napok eseményei a magyar-ukrán kapcsolatokban nem teszik lehetővé a jóhiszemű, konstruktív egyeztetést olyan fontos és érzékeny tárgyban, mint a kisebbségi jogok”.
Szerintük a férfi tevékenysége „nagy mértékben veszélyeztette hazánk szuverenitását”.
Kommandósok és rendőrök szállták meg a környéket, majd egy fehér autóból elvittek egy volt ukrán diplomatát, akit még éjjel kiutasítottak az országból.
Egyáltalán nem biztos, hogy az utólagos kommunikációban mindenben igazat állít az ukrán fél – mondta egy rálátó a HVG-nek. A két legfontosabb kérdés, hogy ki volt az ellenséges magyar hírszerzés megrendelője, valamint hogy a kémeknek mi volt a pontos mandátumuk.
A külügyminiszter szerint a legújabb ukrán „lejáratóakciónak” is az az oka, hogy Magyarország békét akar. A HVG-nek nyilatkozó szakértő szerint egyáltalán nem számít rendkívüli esetnek, hogy egy ország hírszerző tevékenységet folytat.
A lap szerint ugyanennek a játszmának a részeként múlt héten egy Magyarországra berepülő drónt is lelőttek.
Szerinte a kormánynak „nyilván minden információ a rendelkezésére áll”.
A külügyminiszter szerint gyakran alkalmaznak Ukrajnában magyarellenes propagandát.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerint az volt a kémek dolga, hogy a kárpátaljai ukrán védelmi állásokról adjanak át információkat a magyar katonai hírszerzésnek. Péntek délelőtt diplomáciai egyeztetés kezdődött Magyarország és Ukrajna között az ügyben, amelyről Szijjártó Péter azt mondta, csak „ukrán propagandáról” volt szó.
Az ügyészség szerint vezető AfD-s politikusokról is gyűjtött információkat a férfi.
A férfi 11 évet töltött magánzárkába, a lehető leghamarabb az USA-ba akar menni.
A civil szervezeteket, valamint a Kína által barátságtalannak tekintett csoportokat célozta egy új kémprogram, ami a készülék kamerájához, mikrofonjához és sok máshoz is hozzáférést szerzett.
Ez azért tekinthető különleges lépésnek, mert eddig az ukrajnai és a kínai utaknál volt érvényes ez a protokoll.