Hétfőtől a kórházi ágyak 20 százalékát kell a koronavírusos betegek számára fenntartani
Az egészségügyi szakértő szerint gond lehet a rehabilitációs osztályokon, mert ott továbbra sincs elég ágy.
Az egészségügyi szakértő szerint gond lehet a rehabilitációs osztályokon, mert ott továbbra sincs elég ágy.
Az intenzív osztályokon háromszor annyi hely van, mint amennyire most szükség van a miniszterelnök szerint.
A minisztérium több pontos követeléslistával állt elő, mit tegyen a tárca a szerintük katasztrófával fenyegető második hullám előtt. Az Emmi szerint minden, aminek kellett, teljesült.
Nem volt még olyan szintű átalakítás a rendszerváltás utáni Magyarországon, ami ennyire megnehezítette volna egy következő kormány dolgát – mondta Krekó Péter, a Political Capital ügyvezető igazgatója a hvg360-nak adott interjúban. Bár a NER kialakítása visszatekintve logikusnak tűnik, Krekó szerint Orbánnak sem volt kész forgatókönyve. Az viszont biztos, aki 20 évre tervez, annak el kell foglalnia az ügyészséget, gyengíteni a bíróságot, a médiát és domesztikálni az ellenzéket. Azt mondja, a válságkezelést a Fidesz népszerűsége is megérzi majd, a kórházi ágyak kiürítése kockázatos lépés. Cikksorozatunk következő része.
Az igazgató szerint minden adományra szükség van, mert az elhasználódott eszközök lecserélése sokszor szinte lehetetlen feladat.
Száz kórházi ágy, matracok, éjjeli szekrények, munkaruhák voltak a kamionokban.
8 év fegyházbüntetést kapott jogerősen az a nő, aki annyira ideges lett, hogy orvosa nem engedi vissza a szociális otthonba, ahol élt, hogy háromszor is tüzet gyújtott a szombathelyi kórházban.