Elrendelte a Novae Financial végelszámolását a jegybank
A cégnek huzamosabb ideje alacsonyabb volt a saját tőkéje a jegyzettnél, hiába kért korrekciót a Magyar Nemzeti Bank.
A cégnek huzamosabb ideje alacsonyabb volt a saját tőkéje a jegyzettnél, hiába kért korrekciót a Magyar Nemzeti Bank.
A már nyugdíjas bíró 28 sértettől kért kölcsön, úgy, hogy az ügyészség szerint már a pénzek átvételekor tudta, hogy nem fogja tudni visszafizetni az összegeket.
Jelentősen emelkedett a lakáshitelek kamata az elmúlt hónapokban. A drágulás azonban eltérő mértékben érintette a különböző konstrukciókat. Így előállhatott az a különleges helyzet, hogy a legbiztonságosabb, végig fix kamatozású kölcsönök egyben a legolcsóbbak is.
A Magyar Pünkösdi Egyház egyik segélyszervezete kölcsönt folyósított a bűnszervezet irányításával megvádolt Fideszes politikusnak.
A kölcsönt az Appeninn Nyrt. többségi tulajdonában lévő Solum-Invest Ingatlanfejlesztő és Üzemeltető Kft. kapja a balatonfüredi vitorláskikötő, hotel, apartman és üzlethelyiség megvalósítására.
A folyamatos jegybanki kamatemelések várhatóan még tovább drágítják a lakáskölcsönöket. Az állami kedvezményes hitelek azonban nem drágulnak, ezért egyre vonzóbbak. Az ingatlanárak mozgása is befolyásolhatja, hogy érdemes-e kölcsönt felvenni, és ha igen, mikor.
Ezzel is szeretnék eltántorítani az oroszokat egy esetleges katonai akciótól, egyúttal kiállnak az ukrán függetlenség mellett.
Kiszámolta az ingatlan.com, hogy mennyi pluszpénzre van szükség, ha egy család egy szobával nagyobb lakást szeretne úgy, hogy a mostani lakását eladja. Az adóvisszatérítés önmagában nem elég, de hitelt felvenni egyszerűbb lehet vele.
Ügyében már két éve folyt a nyomozás, amikor még mindig ítélkezett, és letartóztatása óta is szabadon mozoghat Budapesten, ahol most ügyvédként dolgozik.
A személyi kölcsönöknél azonban még elérhetők az őszről beragadt, mára igen kedvezőnek számító kamatok.
A csalás áldozatai 3,7 millió forintot adtak a „kutatóorvosnak”.
A járvány okozta mélypontról 2021-ben egyértelműen visszakapaszkodtak a személyi kölcsönök, és 2022-ben már elérheti a folyósításuk a 2019-es szintet - derül ki a Bank360.hu összeállításából. Az otthonfelújítási támogatás ugyan elvileg konkurense ennek a hitelnek, de a valóságban esetenként még növelte is a keresletet iránta.
A rendszerváltás előtt adtunk kölcsön a kommunista országnak, és nem is egyszer.
Az Ázsiai Infrastrukturális Beruházási Bank adja a kölcsönt.
Amikor a dániai Kunsten Múzeum munkatársai kinyitották a dobozt, melyben Jens Haaning alkotó művei érkeztek, meglepődve látták, hogy a képek teljesen üresek. Az alkotónak kölcsönzött tetemes mennyiségű pénzből Haaning „megalkotta” a Fogd a pénzt, és fuss! című műveket.
A piaci és az állami kamattámogatással elérhető lakáshiteleket közel azonos kamatköltséggel lehetett felvenni az elmúlt hónapokban, a jegybank kamatemelési ciklusával azonban ez megváltozott. A kérdés, hogy a piaci hitelek drágulásával párhuzamosan tovább nőhet-e a támogatott hitelek aránya az összvolument tekintve, illetve, hogy a kedvező kamatokért hajlandók-e az igénylők több feltételt vállalni - cikkünkben ezekre a kérdésekre keressük a választ, emellett annak is utánaszámoltunk, mekkora most a különbség a piaci és a támogatott hitelek költségei között.
A jegybankhoz egy momentumos politikus fordult a lap szerint, aki azt gyanítja, a közbeszerzés lényegében rejtett pénzkölcsönnyújtás lett volna.
A jegybanki alapkamat-emelés előbb-utóbb a lakossági hitelpiacon is érezteti hatását. A moratórium sem jelent mindenkinek segítséget – figyelmeztet Argyelán József, a Bankmonitor elemzője.
Az Európai Beruházási Bank (EIB) 146 millió eurót, mintegy 52 milliárd forintot biztosít a magyar egészségügy ellenállóképességének növelésére, a koronavírus elleni küzdelemben létfontosságú orvosi felszerelések beszerzésére. Tavaly hasonló célból 162 millió eurós kölcsönt vett fel Magyarország.