300 milliárd forintosnál is nagyobb többletet hozott össze a magyar külkereskedelem szeptemberben
Az egy évvel korábbinál kisebb a külkereskedelmi többletünk.
Az egy évvel korábbinál kisebb a külkereskedelmi többletünk.
HVG
A gépek és szállítóeszközök körében jelentősen nőtt az import, ám ezt nem követte az export bővülése. Az energiahordozóknál az import és az export is csökkent, de az export jóval nagyobb mértékben. Az eredmény egy vaskosan negatív külkereskedelmi mérleg.
HVG
A (nemzetközi) fuvarozásban a bevételek jórészt euróban keletkeznek, így a forinterősödés közvetlen veszteséggel jár. Közben költségoldalon alig segít az erősebb kurzus. Az elmúlt években a forint gyengülése támogatta a jövedelmezőséget, ám a hatás elolvadt a csökkenő szállítási volumenek és emelkedő költségek közepette. A kormánynak lennének eszközei, hogy segítsen.
Júniusban 1305 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet.
HVG
180 milliárd forint többlete lett a külkereskedelemnek májusban, az év első öt hónapja után összesítve 1305 milliárdos többletnél tartunk.
HVG
Euróban kifejezve viszont az export és az import mértéke is nőtt.
HVG
A külkereskedelmi mérleg pedig 756 millió euróval romlott 2025 elejéhez képest.
HVG
Több mint 25 évi alkudozás után a múlt héten aláírták azt a megállapodást, amellyel a világ egyik legnagyobb szabadkereskedelmi övezete jöhet létre, az EU pedig jelentősen erősítheti befolyását a vámokat fegyverként használó USA-val szemben. Már ha lesz az egészből valami, mert nagy az ellenállás. Hogy áll a Mercosur-megállapodás ügye? Miért utálják ennyire, miért ragaszkodik hozzá az EU többsége, mi a baja vele a magyar kormánynak és a Tisza Pártnak? Kérdések és válaszok.
Egyre nő az Ukrajnába irányuló magyar export, már többszöröse az oroszénak, ráadásul ezzel ellentétben pozitív a külkereskedelmi egyenleg.
HVG
A korábbinál sokkal több energiahordozót hoztak be Magyarországra külföldről, miközben a gépek és az élelmiszerek kivitele csökkent.
HVG
Főleg a turizmus és a bérmunka javított a mérlegen.
HVG
Visszaesett az export, nőtt az import. A külkereskedelem összességében még mindig 713 millió eurós pluszban van, de a tavalyihoz képest jelentősen romlott a mérleg.
HVG
Trump és Orbán között a legkényesebb kérdés az orosz olajról (és gázról) való leválás. A magyar kormányfő reális célja annyi lehet, hogy haladékot kapjon – legalább az országgyűlési választásokig, cserébe azonban dollárban mérve is százmilliárdos ígéreteket kellene tennie. Mindezt úgy, hogy a Trumppal ápolt jó viszony mindeddig csak néhány kedvezményt fialt, cserébe az amerikai elnök vámháborúja megütötte a külkereskedelmet.
Továbbra is nagyobb értékben adtunk el árukat külföldre, mint amekkora értékben azokat behoztuk, de tavaly szeptemberben a mérleg majdnem 300 millió euróval erősebb volt.
HVG
557 millió euró volt az augusztusi külkereskedelmi többlet, csökkent a kivitel és a behozatal is.
HVG
A politikai kardcsörtetésen túl kit, hogyan érint Európában a Washington és Brüsszel közötti vámmegállapodás? Egyes gazdaságokra és szektorokra bontva tekintjük át, mi lehet a 15 százalékos általános vám hatása.
Folk György (EUrologus)
Pozitív volt a magyar külkereskedelem mérlege júniusban és az első félévben is, viszont a tavaly ilyenkorihoz képest romlott a helyzet.
HVG
739 millió euró volt Magyarország külkereskedelmi többlete májusban, ami 281 millió euróval romlott az előző évi hasonló időszakhoz képest.
HVG
Az egy évvel korábbihoz képest visszaesett a szolgáltatásaink külkereskedelme az első negyedévben, de a mérleg így is pozitív lett. A csökkenés 2024 végéhez képest viszont jóval nagyobb.
HVG
Márciusban 1,8 milliárd euró volt Magyarország külkereskedelmi terméktöbblete, az egyenleg 173 millió euróval javult a az egy évvel korábbihoz képest.
HVG